Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · KÖZGAZDASÁG

Móricz Miklós: OROSZ LECKE

Hamis szempont az, hogy az oroszoktól nem tanulhatunk. Ellenkezően, kötelességünk, hogy tanuljunk tőlük, ha mást nem, azt, hogy mit nem szabad csinálni. De egyebet is lehet. Az oroszok sokáig nyugtalanították politikailag a világot, most - anélkül, hogy amazt abbahagyták volna, - gazdaságilag csinálják ugyanezt. Ez szervező erőre mutat, s ahol ez megvan, ott az idő hasznos munkát végez a dolgozó számára.

Abban a kis megjegyzéssorozatban, amellyel az orosz dömpingre tértem, éppen ezt akartam hangsúlyozni. Azt, hogy annak a búzának, amit a szovjet a világpiacra vetett, csak egy része ered éhségből, másik része ellenben olyan új termelési programmnak az eredménye, amelyhez hasonlóra a kapitalistának nevezett államok között sem igen akadunk. A dömping veszedelmét pedig ebben a részben keresem, nem amabban. Igen, Rettenetes Iván óta mindig ugyanaz marad az orosz szellem: az ember nem számít benne. Ez az új orosz búzatermelési programm is kétélű fegyver: az egyik éle az orosz paraszt felé vág, a másik a világgazdaságon át távoli parasztok felé. Nem mondhatom azt, mintha ezt az új programmot emberek nélkül hajtanák végre, mert az, hogy gépekre alapítják a búzatermelést, csak annyit jelent, hogy a termelés munkájának zöme a városokban folyik s nem a falvakon, ahova csak azok a fázisok maradnak, amelyekben a közvetlen munka szükséges. Ez nem szovjettalálmány, de a szovjeté az a méret, amelyben mindezt elgondolják. Máskor már kimutattam, hogy nálunk egy négyszögkilométernyi mezőgazdaságilag mívelt területre 28 mezőgazdasági kereső esik, beleértve ebbe gazdát, munkást, cselédet és segítő családtagokat; az amerikai Unióban 6.6, Kanadában 2.3. S nálunk átlag 57 mázsa búzaterméseredmény esik egy agrárkeresőre, az Unióban 159, Kanadában 688 q. A szovjet onnan indul el, ahol mi vagyunk és egy lépéssel Kanada szintjére tör. Csakhogy az amerikai államoknál ez olyan fejlődésnek az eredménye, amely megfelelt a népben való ottani szegénység állandó állapotának s amely ehhez képest az egész népet fokozatosan és egyenletesen fejlesztette a termelésnek mind magasabb színvonalaira. Ellenben a Rettenetes Szovjet azt csinálja, hogy miután neki négyszögkilométerenként (a mívelt területeket véve számba) 30 keresője van, holott a kanadai berendezkedés szerint ennek a tizedrésze is elég, a fölösleges huszonhetet halálra ítéli és az ítélet végrehajtását a dömping formájában el is kezdi, mert nem törődve éhinséggel, minden megfogható fölösleget elad a külföldnek.

Nem ezt a leckét akarnám megtaníttatni azokkal, akiknek vezető szerepük van mezőgazdaságunk kultúrájának emelése körül. Hanem arra figyelmeztettem őket, hogy amíg rémülten nézik ezt az orosz manővert, addig nemcsak az orosz paraszt hal éhen, akin nem segíthetnek, hanem a mienk is, velük együtt. Ezért pedig ők a felelősek. Azt akartam hangosan kimondani, hogy értsék meg: a mezőgazdaság válsága nem fogyasztói válság, hanem a termelés kultúrájáé. Arról van szó, hogy azzal a tudással, ami békében, az akkori primitív viszonyok között, az akkori szegénység és az akkori kezdetleges állapotok között elég volt arra, hogy a paraszt megéljen, az ma arra sem elég, hogy éhenhaljon. Ha el tudjuk érni, hogy a mai paraszt annyit tudjon, mint akkor a jobban képzett földesúr, s a földesúr ma annyit, mint akkor a közép-gyáros, akkor van számunkra mentség. S akkor kibírjuk az orosz dömpinget, mert az árunak is az az útja, ami az erőé: a legkisebb ellentállás irányát követi.

Egyébként most jelenti a MTI, hogy Stalin az idén 120.000 új traktort oszt szét a mezőgazdasági szövetkezetek között. Vajjon azt hiszi a magyar gazda, hogy ezzel szemben az ő részéről épen elég védekezés az a testvérharc, amit most folytat legádázabb módon az ipar ellen?