Nyugat · / · 1931 · / · 1931. 1. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Buday György: A MAGYAR KÖNYV TÁRSADALMI HIVATÁSA

A magyarországi könyvtermelés adataival a Magyar Statisztikai Szemlében igen érdekes tanulmányban foglalkozik Elekes Dezső. Adatgyűjteménye alkalmas arra, hogy vele egy korszakot lezártnak tekintsünk és levonjunk néhány tanulságot a - jövőre nézve.

Elekes összeállításából kitetszőleg 1878-ban csak 272, tíz év múlva 1888-ban 1429, 1898-ban 1658, 1908-ban 2160, 1918-ban pedig 1623 könyv jelent meg. Az 1919-es kritikus esztendő (a hiányos statisztikai adatszolgáltatás miatt is) nagy visszaesést jelentő 957 megjelent könyve után az évi könyvtermelés számadatai ismét emelkednek s 1920-ban már ismét másfélezer, 1554, majd 1921-ben 2012, 1922-ben 1849, 1923-ban 1556, 1924-ben 2000, 1925-ben 3421, 1926-ban 3644, 1927-ben 3879, 1928-ban 3438, 1929-ben pedig nyilván a gazdasági helyzet hatására, valamivel csökkent, 2982 könyv szerepel a statisztikai kimutatásban.

Egyenesen meglepő tehát az a szaporulat, mely a háborút megelőző és a háborús évek könyvtermelésével szemben az utolsó fél évtizedet jellemzi, különösen, ha számbavesszük, hogy éppen 1919 óta csak a megkisebbedett anyaország területének produkcióját dolgozza fel a hazai könyvstatisztika. Kétségtelen, hogy e jelenséget részben magyarázza az a nagymértékű centralizáció is, melynek következtében Budapest aránytalanul nagy többségét produkálta régebben is a magyarországi könyvtermésnek, bár a háború előtt és alatt is igen figyelemreméltó volt a felvidék, de különösen Erdély könyvtermelése. Ez utóbbi az imperiumváltozás óta eltelt tíz év alatt összesen 3186 magyar könyvnek adott napvilágot Ferenczi Miklós szakszerű feldolgozása szerint.

Ezek a számok különösen akkor nyernek nagy jelentőséget, ha figyelembe vesszük, hogy a világ többi államainak könyvtermése [*] és annak az évtizedekkel ezelőttihez való viszonya mennyiben módosult. Pl. a győztes Olaszország területében való megnövekedése ellenére is ebben a tekintetben visszaesést mutat, mert míg az 1910-es években átlag 6-9000 könyvet produkált évenként, addig az elmúlt évtizedben csak egyetlen egyszer, 1929-ben közelítette meg a 6000 évi könyvszámot (5962-vel), egyébként állandóan az 5 és 6 ezer között ingadozik. A többi államok statisztikája részben bizonyos hullámzások után, elérte a békebeli színvonalat (így Franciaországé, mely 1913-ban 11.460, 1918-ban 4484, 1925-ben 15.054, 1928-ban pedig ismét 11.548 könyvet mutat ki), részben egyenletesen emelkedő tendenciát bizonyít. (Így az USA, mely 1918-ban 8085, 1928-ban 8792; Belgium 1918-ban 1078, 1927-ben 1689 könyvvel szerepel.) Ezzel szemben mintegy 45%-os hanyatlás mutatkozik Dánia (1918/19-ben 4305, 1927/28-ban 3293, 1828/29-ben pedig még kevesebb, 2893) és Japán könyvtermelésében. (Japán 1902-ben 23.357, 1914-ben 46.563, 1918-ban 10.708, ujabban megint emelkedő adatok szerint 19.967 könyvet regisztrált.) Az új államok meglehetősen jelentékeny könyvszaporulata mellett kiemelkedő Nagy-Britannia, Canada és Szovjetoroszország, valamint Németország évi könyvtermésének emelkedése. Az angliai könyvstatisztika (melynek szolídságára jellemző, hogy a sorozatos, sokkötetes munkákat is egy egységnek számítja) 1908. évi 9821 könyvszáma után 1914-ben már 11.537, 1918-ban viszont 7716, majd 1928-ban szinte 50%-os emelkedéssel 14.399 könyvet, Canada 1917/18-ban 1440, 1926/27-ben 3161, 1927/28-ban 2889; Németország 1895-ben 23.607, 1918-ban nagy háborús visszaeséssel 16.950, míg 1928-ban már 34.910 könyv évi produkciót mutat ki. A német adatok reális megítélésénél azonban tudnunk kell, hogy az ő könyvstatisztikájuk az ország határain kívül is bárhol megjelent németnyelvű könyveket regisztrálja s így egyrészt a területváltozás csökkentő hatása nem jelentkezhetik, másrészt adataikat duzzasztja a nálunk, Csehszlovákiában, a germán államokban, Svájcban stb. németül vagy németül is megjelenő pl. tudományos publikációk, könyvek száma is. Hogy ez mit jelent valósággal, azt jellemzi Svájc példája, ahol az 1928. évi 1922 megjelent könyv közül csak 449 volt francia, 65 az olasz s ezzel szemben 1319 a németnyelvű. Szovjetoroszországnak pedig a régihez képest megkisebbedett területén 1927-ben pl. 32.644 könyv jelent meg, 172.390 nyomtatott íven, mégpedig 221 millió példányban, ami a feldolgozás alapjául szolgáló terület régi termeléséhez képest 47%-os emelkedés. A példányszámnál a régi 100 millióssal szemben pedig éppen 221%-os az évi termelés emelkedése.

A puszta statisztikai számadatok tehát igen alkalmasak volnának arra, hogy teljes megelégedéssel töltsenek el bennünket a magyar könyv legutóbbi fél évszázadának s még inkább legutóbbi éveinek fejlődését illetőleg. Különösen, ha még mindezekhez figyelembe vesszük azt is, hogy Elekes hézagpótló feldolgozása az ilyen hosszabb időszakra nézve egyetlen rendelkezésre álló kútfőnek, a magyar könyvkereskedők és könyvkiadók lapjának, a Corvinának heti közleményein alapul. A Corvina pedig nem a Magyarországon tényleg megjelent valamennyi, hanem főként csak a könyvárusi forgalomba bekerült könyveket kíséri figyelemmel.

A számszerű adatok örvendetessége azonban még önmagában nem elég. Ha megnézzük a magyarországi könyvprodukció milyenségét, tartalom és külcsín szempontjából, ha vizsgáljuk a közönség különböző rétegeiben való elterjedtségének arányait, ha ható és nevelő törekvését és tényleges ilyentermészetű erejét összevetjük a termelés számának növekedésével, akkor meg kell állapítanunk, hogy nincs meg a kívánatos arány. Annak ellenére, hogy több komoly, nagy kiadónk és nyomdavállalatunk végez egyre kifogástalanabb munkát, sajnos, még mindig nagyon időszerű az a kérdés, hogy hol késik a magyar könyv óriási nemzetépítő feladatának nemcsak betöltése, hanem bárcsak világos felösmerése és vállalása? Miért nem vált kenyér után szinte legfontosabb szükségletté a könyv egyetlen társadalmi rétegünk számára sem? Igazán nem vagyunk barátja annak, hogy a mi dolgainkat feleslegesen hasonlítgassuk a külföldi, idegen népek példáihoz. Ami itt vagy ott jó, egyedüli életforma, más helyen esetleg egyáltalán nem válik be. Mégis fogyatékosságnak érzem, hogy a magyar könyv, de ezen keresztül a magyar írás is, nem tud olyan életformáló erő lenni ma is a széles rétegek számára, mint a multban nem egyszer egyes rétegek számára volt. Vagy, mint amilyen a német s a háború előtti és alatti orosz fiatal értelmiség körében a német vagy az orosz könyv és írás volt.

Mit ér pedig a társadalom fejlődése szempontjából, hogy ma kétszeresét termeli a csonkaország az 1918. évi egészmagyarországi könyvprodukciónak, ha e könyvmennyiség jelentékeny része pozitív értelemben nem tényezője a szellemiség életének s csak egyszerű kereskedelmi árucikk. Mi ér, ha nálunk minden tízezer emberre az USA 0.07, Olaszország 1.4, Nagybritannia 3.0, Csehszlovákia 3.2 százalékával szemben 4.0 százalék az 1928-ban megjelent könyvek száma, ha tudjuk, hogy azok többsége satnya, balkáni tipografiájú, stílustalan nyomdai termék, mely lerontja kiállításával azt a propagandahatást, melyet maga a szám emelkedése méltán kivált. S amely nem méltó a magyar nyomdaipar régi nagyjainak örökére. Mit ér, ha az évi könyvtermelés 25, sőt 32 százaléka szépirodalom, ha ennek legnagyobb része nem szorosanvett irodalmat, írásművészetet jelent, csak azt, hogy sok könyv tárgya sem nem tudomány, sem nem egyéb szaktárgy. Ugyanolyan kétségbeejtő, kinos érzés ez, mint amilyent a művészietlen «művészet», vagy elrontott ízléstelen épületek szemlélete vált ki.

Sajnos, a magyarországi könyvek számban tekintélyes részét joggal illethetik a fenti kifogások s elsősorban ez a magyarázata annak, hogy könyveink nagyobb része társadalompedagógiai szempontból vagy közömbös, vagy egyenesen ártalmas. Mennyivel nagyobb mértékben tényezője a könyv éppen a társadalmi nevelésnek, önművelésnek azoknak a szerencsés népeknek az életében, melyek a könyvnek a gazdasági és szellemi élet fejlődése egész vonalán való fontosságát belátták és helyes kultúrpolitikával s józan ösztönnel, különféle intézkedésekkel, berendezésekkel, de magának a könyvnek is tudatos fejlesztésével segítségére siettek. Mennyivel élőbb kapcsolatot jelent a szellemi élet valódi képviselői és a széles néprétegek között a fürge, csinos, jól olvasható angol és német könyv. Ennek magyarázata a fokozottabb városiasultság, a kulturális tradiciók nagyobb folytonossága mellett az az egészségesebb könyvterjesztési módszer (könyvolvasók szövetségei, stb.), melynek segítségével az angol és német állandó könyvolvasó közönség fizetőképességéhez és egyéb kiadásaihoz képest olcsón szerezhet könyvet. Ezzel szemben nálunk komoly baj az intelligencia és a fővároson kívül csaknem kizárólagos, rendszeres könyvfogyasztó középosztály általános leszegényedésével párhuzamosan a könyv drágasága. Ugyanazt a könyvet sokszor kétharmadáért vagy éppen feléért megkaphatjuk német, de különösen francia kiadásban, egyáltalán nem rosszabb kiállításban, mint magyarul. Ezt pedig nem indokolja ily mértékben az, hogy e nagyobb nyelvterületű népek aránytalanul nagyobb példányszámban fogyasztják s így olcsóbban árusíthatják könyveiket. De nem is az előállítási költségek aránytalansága, nem a reklám, még kevésbé az írói tiszteletdíjak nagysága okozza ezt, hanem jelentékeny részben a magyar könyvterjesztésnek az egyre általánosabbá váló módja: a könyvügynökösködés. Dános Árpád mutatta ki nemrégiben, hogy a könyvügynök útján való könyvterjesztés - amire pedig a már rendszeres könyvolvasó könyvvásárlónak nincs szüksége - 45-50 százalékkal drágít meg minden forgalomba kerülő könyvet. A közgazdasági életben érvényesülő ú. n. egyegységes árképződés szabályai szerint ugyanis a könyvügynökök 40-50 százalékos jutalékát minden könyvnél belékalkulálják az árba. Így azután a könyvügynöki intézmény, mely igenis helyes és szükséges az új fogyasztórétegek felkutatása, a könyvnek ezek körében való propagálása szempontjából, - értékes szerepének becses hatását lerontja azáltal, hogy a könyvet egyetemesen megdrágítva, megnehezíti a könyv számára már meghódított közönség könyvfogyasztásának expanzióját. A könyv drágulásával t. i. legalább is fordított arányban van a példányszám szerinti vásárlás mennyisége. A könyvügynökösködés általánosulása vonja maga után azt is, hogy egyre-másra jelennek meg hatalmas díszművek, alkalmi kiadások, vagy még jobbik esetben különféle vagy egy szerző munkáinak sorozatos kiadásai, melyek néhány elismerésreméltó kivételtől eltekintve, minimális kulturális értékűek. Ezek az összeállítások igen gyakran a véletlen és üzleti érdekre, a felületes közönségsikerre vagy a hivatalok alkalmazottaira vannak tekintettel és irodalmi élményt, igazi irodalmat alig jelentenek.

A könyvtermelés és kiadás ügyét egyébként sem szabad és nem lehet kizárólagosan üzleti szemmel nézni. A magyar könyv éppen olyan nélkülözhetetlen eszköze a nemzeti felemelkedésnek, mint pl. az általános alsófokú oktatás. Nem lehet tehát az író, a kiadó és az olvasó teljesen szuverén magánügyének tekinteni a könyvet. Világért sem hatósági, hivatalos beavatkozásért kiáltunk, hanem igenis azoknak a társadalmi tényezőknek az összefogásáért és egyöntetű igyekezetéért, amelyek szellemi életünkben vezető szerepet játszanak. Hogy mennyire szükség van erre, azt bizonyítja, hogy hatalmas kiadóvállalatainak egész sora ellenére is alig van olyan kiadó Magyarországon, mely gondosan előkészített kiadói programmal oda hatna, hogy egyrészt a könyvolvasó réteg kvalitása és ezzel könyvszükséglete is megsokszorozódjék, másrészt, hogy maga a könyvolvasók tábora jelentékenyen növekedjék. Nem máról-holnapra, egy-egy könyvhét reklámjának a hatása alatt, mert az ilyen gyökértelen siker csak felületes eredmény: momentán, alkalmi és nem kiadós, - mint üzlet sem.

Közgazdasági, könyvüzleti szempontból is igen sokat jelentene, ha a magyar könyv eljuthatna népünk kihasználatlan felvevőképességű vidéki munkás, falusi és tanyai kisbirtokos és paraszt rétegeihez. S éppen a magyar írás és könyv kapcsolhatná be ezeket a rétegeket is a nemzet egészének testébe, szellemi vérkeringésébe. A szegedi értelmi fiatalság tanyai népnevelő ú. n. «agrár-settlement» mozgalma [*] során tapasztaltuk, hogy a legjobb igyekezet mellett is egyszerüen alig tudunk (különösen a szépirodalmon kívül) olyan becsületes és jó könyveket összeválogatni, melyeket nyugodt lélekkel adhatunk az alföldi magyar paraszt és kisember kezébe. Alig van ugyanis olyan jó könyvünk, mely az ő nyelvükön volna írva s amellett magyar szellemben tanítaná is őket. Hol van pl. a magyar históriának az az élvezetes, nem nehéz, képes kézikönyve, melyet egy-két, népünk szívével érző, gyökeresen magyar szellemű legnagyobb írónk valamelyike írt? Amely a kor színvonalán álló történeti ösmereten alapulna? Ezzel és hasonlóaknak egész hosszú sorával adós az újabbkori magyar könyvtermelés, a sokat emlegetett «nemzeti fellendülés» dacára. Nemkülönben teljes mértékben hiányoztak a legutóbbi időkig, még a kísérletek is arra, hogy tudományos, vagy legalább színvonalas, ismeretterjesztő olcsó könyvek jelenjenek meg a magyar középosztály részére.

Az esztétikumnak társadalomlélektani hatására való tekintettel nagy fontosságot kell tulajdonítanunk könyveink ártisztikus köntösének és egész tipográfiai megjelenésének. Az ízlés követelményeinek a legegyszerűbb, legolcsóbb nyomtatványnál is eleget tehetünk, ha megszokjuk, hogy erre egyáltalában tekintettel legyünk. Van azonban továbbmenő kívánság is a magyar könyv köntösét illetőleg. Az angol könyv a maga világosan olvasható nagy betűivel, kapitális címbetűivel, papírjával és illusztrációival, könyvdíszeivel, egész tipográfiai ritmusával és kötésével magán viseli annak az angol közönségnek a lelkét, ízlését és szellemének jellemvonásait, melynek készült. Az angol könyv olvasóját öntudatlanul is megérinti ez a szellem még mielőtt a könyvet olvasni kezdené. A kézbevételtől az utolsó betűig elkíséri és nehezen elemezhető, az analizálásnál talán sok ellentétes elemre szétbomló, de mindenesetre jellegzetes és értékes kísérőzenét ad a könyv írói mondanivalójának. Bizonyos mértékig megvan ez a jellegzetesség a német és a francia könyvek zöménél is. A magyar könyv kiadói ezzel szemben mindeddig nem fordítottak elég nagy gondot arra, hogy a könyv ne csak szavaiban, hanem tipográfiai formanyelvében is magyar legyen. Láttunk már Pesten megjelent magyar írást kifogástalan angol (különösen újabban), németnél is németebb és egyéb idegen ruhában, de a legritkábban találkozunk olyan könyvvel, melynél az eredményből kitetszőleg tudatában volt készítője annak, hogy a külső is arra szolgál, hogy aláhúzza a belső jellegét. Magyar könyvnél tehát annak magyarságát is. Pedig nem lehet azt mondani, hogy ezzel még jobban növekedne a könyv ára. Hiszen mi nem «díszművek»-re gondolunk, hanem az átlagos kiállításban megjelenő könyvekre. Ezeket szeretnők a magyar művészet mai színvonalán álló címlappal, illusztrációkkal és könyvdíszekkel ékesítve, könyvnyomdáink tipográfiai anyagát pedig modern, magyar motívumokkal felfrissítve látni. A könyvillusztrációjában és a grafikában a művész ezrekhez szól. Misszionál és hat, miként a multban a régi mesterek oltárképei, festményei, szobrai, építményei, metszetei misszionáltak és hatottak.

 

[*] Elekes D.: A könyvtermelés nemzetközi statisztikája cimen a M. Stat. Szemle, 1930. 6. számában közölt adatai alapján.

[*] Buday György: A tanyai agrársettlement (Studium, 1929) és u. a.: A szegedi tanya problémái (1930).