Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám

GELLÉRT OSZKÁR: KESELYÜK

Barátaim, kiábrándultak,
Fanyarak, józan-keserűk,
Most úgy ülünk itt,
Akár tollászkodó keselyűk
A sivatag közepén.

Már nem kérdezzük: hogyan volt, mért van?
Lesz, ami lesz.
Egykori közös szeretőnk: Dicsőség
Fekszik előttünk aléltan.

A gyilkos nap tüzével ráront
S arcát gennyesre marja.
Haldoklik a szomjuságtól.
Rémült szeme mintha felénk hunyorítna:
Ne még, ne még, ne még.
Mi várunk.
Végre!
Végsőt vonaglik s halott.

Akkor nekiállunk
Hogy fölzabáljuk kiaszott tetemét.
S lerágott húscafatok közt
Víjjognak véres lakoma-dalok.

S fölszállva a dögről kisideig
Lengünk s kerengünk fölötte még.
Aztán mind-mind magasabbról
Nézünk le rá: - Dicsőség hol vagy? -
Míg fehér csontváza egybeolvad
A sivatag sárga tengerével.