Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 24. szám

MÓRICZ ZSIGMOND: FORR A BOR
REGÉNY (6)

A szünet alatt, mint a végveszélyben levő hajó utasai. Míg reggel észre sem lehetett venni senkin valami különösebb izgalmat, most már olyan volt valamennyi, mint a meghajszolt állatok.

Különösen a zsidó fiúk izgultak. Most egyszerre kitűnt, hogy ezek mennyire érzik az idegenségüket. Minden veszély csak őket fenyegette. Íme a legkisebb bajban csak őrájuk hárul a felelősség, pedig hiszen mindenki tudja, hogy ők egyáltalán nem voltak felelősebbek, mint a többiek, csak izgatottabbak voltak s mozgékonyabbak. Most egyszerre mindenki emlékezett arra, hogy a szolnoki fiú volt a leglármásabb. Semmi oka nem volt rá, de a vérében volt, hogy mozogjon s beszéljen, szervezzen és izgasson. A hecc forralta a vérét. Ez egy furcsa hosszú fiú volt, sápadt és olyan orra volt, mint Michel Angelónak, olyan betört nyergű orr s kicsit orrhangon is beszélt. Hosszú sovány kezeivel folyton gesztikulált s most is ő volt az, aki a legtöbb érvet felsorakoztatta pro és kontra maga mellett s maga ellen. Ebből ügyvéd lesz, nagyon logikus volt, de egy cseppet sem örült annak, hogy ő legyen a mártirja az október 6-nak.

Csengettek, bejött Koós tanár.

Úgy jött be, mint egy bulldogg. Nagy szemeit forgatta s vészjósló volt minden mozdulata.

Halálos csend volt. Aztán síri hangon felszólította az első felelőt. Kovács volt ez, a cétusból. Igen gyenge tanuló, szintelen alak, aki semmibe sem avatkozott; parasztgyerek, eleinte igen jó tanuló volt, de a hazulról hozott energiája elfogyott úgy a negyedik, ötödik osztály táján, azóta már csak vonszolta magát, nem bírt lépést tartani az osztállyal s a szülei a legnagyobb megerőltetéssel taníttatták tovább, hogy meneküljenek tőle. Ha végez, gondolták, majd az állam eltartja. Lesz belőle hivatalnok s nem fogja a földet túrni és még hasznára is lehet a szüleink.

Kovács olvasta a görög szöveget s megakadt.

- No kérem, - kiáltott rá a tanár s a hangja olyan volt, mint egy hóhéré: - Mi lesz...

Kovács hozzáfogott tovább olvasni a szöveget. A nyelve akadozott s még annyit sem tudott, mint máskor. Szórakozott volt s minden pillanatban rosszul olvasta a szavakat.

Hozzáfogtak elemezni. A tanár gyilkos kedvében volt s a legnehezebb nyelvtani képleteket fedezte fel a szövegben.

- No barátom hát csak a negyvennyolc, a negyvennyolc? - fakadt ki s lejött a katedráról s elkezdett a padok közt járkálni.

Mindenkinek borsózott a háta.

- Fussbaum, - kiáltott fel a tanár s Fussbaum Náci felállott, a könyvet elegánsan felemelte s mintha monokli lett volna az orrán, bepislantott a szövegbe. Kiderült, hogy oda sem figyelt s azt sem tudta, hol tartanak.

- A, hát ez nagyszerű, - mondta Koós, - sejtelme sincs a dolgokról. Hol jár az esze? Na. Meghülyült?

Fussbaum nem volt hozzászokva, hogy vele ezen a hangon beszéljenek, de valóban hibásnak érezte magát, tehát nem mert feleselni.

- Ez a nyolcadik osztály, - mondta Koós, - nagyszerű. Nyolcadik osztály. Maturándusok. Remek. Gratulálok. Nagyon finom emberek. Talán kirándulnánk, nem? Az nagyon egészséges. Csak ritkán van alkalom. Egy jó kis majálisra. Októberben. He? Üljön le kérem.

Körülforgatta a szemét az osztályon s szúrósan nézett bele mindenkinek az arcába. Nézte, hogy ki van legjobban megijedve.

Váratta őket, hogy hadd citerázzanak.

- Finom társaság, - folytatta, - jeles egy osztály. Négy év alatt még olvasni sem tanultak meg. Nem ismerik meg a gammát a zétától... De persze, a szőkét megismerik a barnától... Csak nevessenek. Nagyon mulatságos. Mondja csak kérem, a könyvnélkülivel rendben vagyunk?

Kovács egyszerre leeresztette a könyvet. Nem tudott ugyan a könyvnélküliből sem egy szót sem, de örült, hogy legalább ettől a feladattól menekül.

- No kérem, no kérem. Ez sem megy? Steiner!...

Steiner egy egészen kisnövésű gyerek volt, olyan, mintha nem is a nyolcadikban volna, hanem a negyedikben. Kedves kis zsidó fiú volt, rózsásarcú, de halvány. Valami degeneráltság volt benne, apró orra s előreugró nagy álla volt. A szája olyan volt, mintha fogatlan lett volna már. Mosolyogva állott rendelkezésre, mert kitünő tanuló volt s a mai leckével is úgy elkészült, mintha sejtette volna, hogy felelni fog.

- Halljuk azt a könyvnélkülit.

Steiner egy hiba nélkül ledarálta.

- Meddig terjedt a görög birodalom kérem?

- Nyugat-Indiától Hispániáig.

- Meddig?... Hogy érti ezt kérem?

- Nagy Sándor Nyugat-Indiáig jutott el.

- Nagy Sándor?... Hát az a görög birodalom kérem?

- Hát nem?

Koós erre a szemtelen válaszra hallatlanul feldühödött.

- Hát nem. Nem kérem. Vegye tudomásul, hogy nem. Akkor azt lehet mondani, hogy Franciaország határai az Uraltól Egyiptom déli sarkáig és a Jegestengertől Gibraltárig terjednek. Tekintve, hogy Napoleon ezt az egész területet letiporta.

Valaki hangosan nevetett.

- Ugye, nevetséges. Ki volt az, aki nevetett?

Senki sem felelt. Mindenki egyformán sunyított.

Koós elengedte az inkvizíciót. Úgyis csak az volt a célja, hogy Steinert sarokba szorítsa.

- Hát mi volt ennek a birodalomnak a közepe?

- A Boszporusz.

- Miii?... Hát hol ez a Boszporusz?

- Konstantinápoly mellett.

- Úgy. Hát hol az a Konstantinápoly?

- A Boszporusz mellett.

Általános kacagás tört ki.

- Maga egy jeles földrajztudós, Steiner úr. Mi a fekete, ami nem fehér. Mi a fehér, ami nem fekete. Mi?

Steiner hallgatott.

- Tudja maga, holvan Athén? És Spárta? És Syrakusa? És Konstantinápoly? Ezek ott vannak valahol egymás mellett, igen?

- Igen.

- Igen?... És Párizs, meg Londom, meg Berlin, az is egy bokorban van. Igen?

- Nem.

- Hát hogy gondolja?

- Mindenik a maga helyén.

Az egész osztály nevetni kezdett, nagyon mulatságos lett a dolog.

- Steiner úuuur... Van magának egyáltalán valami fogalma a földrajzról?... Szabó Gerzson, menjen csak és hozza el a nagy térképet, Európa térképét. Ezek után igen kíváncsi vagyok, hogy milyen az a térképtudomány, amelyikkel egy nyolcadosztályos rendelkezik.

Szabó Gerzson, a tüdővészes, felállott s bukdácsolva sietett ki az osztályból s azalatt Koós tovább faggatta Steinert a térkép felől, de az egyre zavarosabb feleleteket adott.

Mikor a térképet felakasztották a fekete táblára, Steinernek ki kellett menni elébe.

- Na, most mutassa meg, hol van Konstanninápoly?

Steiner megállott a térkép előtt s elkezdte nézni. Hozzáfogott nézni Spanyolországot. Nem találta.

- Nem arra, kérem, feljebb, feljebb, - gúnyolódott Koós.

Steiner el kezdte nézni Franciaországot s megtalálta Párizst.

Az osztály már annyira kacagott, hogy senki sem birta tartani a nevetést.

- És hol van Nyugat-India?

Steiner ijedten nézte a térképet s a szeme összevissza kalandozott a külömböző színeken.

- Ázsiában, - mondta, - Nagy Sándor keresztülment Perzsián és a kínai kőfalat megkerülve találta meg az Indiába vezető utat.

- Hát hol van az a kínai kőfal? mutassa! Steiner hallgatott s tévedezett a térképen. - Ez hallatlan... Pétery...

- India nem lehet rajta ezen a térképen, mert ez Európa térképe. India pedig Ázsia délkeleti sarkában van.

Koós ráreccsentett Steinerre.

- Steiner úuur... Maga is odajárt negyvennyolcat ünnepelni? Igen? Miért nem vándorolt ki inkább Indiába?... Hogy történik az, hogy maga ennyire nem ismeri Európa térképét?

- Tanár úr kérem, én csak két éve vagyok itt.

- És?

- Az első négy osztályt Kalocsán végeztem s mivel igen kicsi voltam, nem kívánták tőlem a tisztelendő páterek, hogy a térképet mutassam. Mivel a feladott anyagot mindig pontosan megtanultam, azzal meg voltak elégedve.

- Úgy. Szóval India Kalocsán maradt. Hát kérem. Most október nyolcadika van. Ha nekem karácsonyig meg nem tanulja az egész földabroszt, én esküszöm magának, hogy nem eresztem át a görög nyelvből Igen? Steiner úr!...

Steiner bekullogott a helyére s fanyar mosollyal leült.

Koós azonban tovább elmélkedett.

- Mit tudnak maguk?... Egyáltalán minek járnak maguk iskolába? Minek maguknak a görög nyelv? Meg a földrajz, ha ilyen csekély tudással el tudnak jutni a maturáig? Menjenek kapálni. Menjenek a pult mellé. Aki a rőföt a kezébe veszi, annak nem kell a görög aorisztoszokról tudni. Mit akarnak maguk? Hivataltölteléknek készülnek? Hogy lesz magukból ügyvéd, meg fészkes micsoda? Na, jól néz ki az az ország, amelyiknek maguk lesznek a vezetői. Tíz év mulva, husz év mulva, Pöffeszkedni fognak az állásokban. Tudatlanul. Hát kérem, gyerünk tovább... Nem az én feladatom, hogy magukat földrajzra oktassam. Az általános műveltség nem az én beosztásom. Hogy arra neveljem az ifjú urakat. Biztosan a lányok körül több tapasztalatuk van, mint a térkép körül.

Ezalatt Kovács ott állott a helyén s tartotta a könyvet.

Most a szolnoki fiút szólította fel.

Ez gyorsan s hadarva kezdte olvasni a szöveget.

Koós gyilkos gúnnyal nézte s hallgatta.

- Szolnokon így olvassák a görögöt? Ez a szolnoki dialektus? A szolnoki görög dialektus? Van magának fogalma a görög hangsúlyról? Mi a hangsúlyos szótag a görögben?

A fiú hallgatott.

- Egyáltalán nagyon nem helyeslem, hogy mindenféle idegen iskolákból felvesznek a nyolcadikba tanulókat. Mért nem maradt Szolnokon? Ott még nagyobb ünnepet lehetett volna rendezni október hatodikára. Jobban ki lehetett volna élni a hazafias lelkesedést. Ott még nagyobb csata volt. Damjanics!... Damjanics szelleme lepte meg, kérem? A görög hangsúly szelleme az nem ragadt rá, de a Damjanicsé igen? Olvassa csak, kérem, mégegyszer azt a szöveget.

A fiú most már lassan, szinte szótagolva olvasott.

- Maga is benne van a Fertő-kamarában?

- Nem.

- Hogy lehet az?

A fiú hallgatott.

- Mert ez valósággal fertő. Fertőző betegség, ahogy maga a görögöt olvassa. Nincs piros cédula ragasztva a maga ajtajára odahaza?

Az osztály nevetett.

- S mért nem ment maga pótlónak? Mi kényszerítette rá, hogy görögöt tanuljon? Hiszen ma már lehet szabadon választani, hogy akinek ilyen botfüle van, az ne legyen kénytelen görögöt tanulni, mehet kotlósnak... S milyen szép az a tudomány, amit ott tanítanak. És milyen jó. Ki lehet vándorolni az anyaosztályból. A gyarmatokra. Fel a második emeletre. Ott van a pótlósok terme, nem igaz? Ott aztán lehet napot lopni, szundítani. Nagyon fínom. Talán még most is meg lehetne folyamodni. Milyen derék volna, ha a pótlósok szaporodnának egy taggal. Még meg is éljeneznék. Ott igen méltányolják, ha valaki ennyire analfabéta.

Az osztály hozzá volt szokva, hogy a tanár minden alkalmat megragad arra, hogy viccekkel s alpári csúfolódásokkal szórakoztassa magát és az osztályt.

S ez így ment mindvégig, a csengetésig. Közben Koós az összes kollegája ellen elhelyezett egy-egy fúlánkot, tajtékzott és prüszkölt. Különben magából a szövegből majdnem semmit sem végzett el.

Végre csengettek. Csengetéskor bejött a pedellus és egy ívet adott át Koósnak.

Ő nagy gőggel vette át az ívet. A tokáját kidüllesztette, elolvasta, aztán intett; hogy legyenek csendben, mert felolvassa.

Az igazgató küldte a levelet s abban az volt, hogy a tanári kar a legszigorúbban vette a tegnapi nagy fegyelemsértést és a dolog megvizsgálására bizottságot küldött ki a tanári testület. Minden diáknak jelentkeznie kell kihallgatásra, ezért délután négy órakor meg kell jelenni a bizottság előtt a tanári szobában.

Koós ridegen s monoton hangon olvasta fel a rendeletet, azzal egy hosszú szünetet tartva, vette a kalapját és eltávozott az osztályból.

Ha egy megjegyzést tett volna, megoldódott volna a hangulat, de így némaság lett s a fiúk belső izgalommal pakolták össze a könyveiket s szótlanul s kedvetlenül távoztak el.

 

8.

9.