Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 23. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Tudomány és kritika

Turóczi József: KAZINCZY
Czeizel János: Kazinczy Ferenc élete és működése. I. - Egyetemi Nyomda, Budapest

Kazinczy Magyarországon az első modern értelemben vett író: egyetlen mértéke, tükre, tájékozódásának forrása és törvénye az irodalom. Ami érzelmi vagy esztétikai megrázkódtatás éri: korának s benne életének egész tartalmát, formáját átülteti az objektivált, személytelenített irodalom nyelvére. Az alkotó s fordító Kazincy egy közös strukturális kényszernek engedelmeskedik. Szemléletének abszolut irodalmi természete magyarázza nagy teljesítményeit s menti száz kudarcát. Itt van a nyitja annak, hogy bizalmas vagy önleleplező részletei, célzásai ellenére nincs levelezés, amely olyan személytelenül hatna, mint a Kazinczyé! Itt van a gyökere távlattévedéseinek, ahisztorikus értékeléseinek, nyelvújításának s fordítói elveinek. De korszakos küldetésének is: csak most, Kazinczyval kezdődik a teológiailag, etikailag megkötött magyar irodalom igazi elvilágiasodása, ér véget a magyar szellem humanizálódásának első, heroikus korszaka. Ez a humanizálódás nem merül ki antik motivumok és motivális helyzetek, metrumok, klasszicisztikus formák, a latin mondatépítés, Ovidius, Vergilius, Horatius, Livius és Tacitus, a római jog, a virtus-gondolat filológiailag ellenőrizhető hatásának áthonosításában. Elsősorban a kultúra és szellem belső tartására és fegyelmezésére vonatkozik. Jelenti mindenekelőtt azt a hitet, hogy vannak örökérvényű, megmásíthatatlan műfajok és formatörvények, hogy az egyetemes, tiszta emberi tartalom és forma nem elérhetetlen fickó, hanem már egy ízben - a görög-római világban - realizált s alkalmas feltételek mellett, elemi rokonságok erején minden éghajlat alatt egyre újból realizálható eszmény. Nem véletlen, hogy Kazinczy éppen Goethet, ennek az eszménynek legnagyobb modern megtestesítőjét választja kalauzul.

Ha valahol, a Kazinczy esetében mindenképpen indokolt az az egyébként felszínes pszichológiai érdeklődésre valló kérdés: hogyan viszonylik egymáshoz élettartalom és irodalmi forma? Milyen források táplálják az egyiket, milyen egyéni és egyénfeletti erők determinálják a másikat? Milyen rejtett összefüggések, belső törvényszerűségek útján jut el felvilágosodáshoz, kultúrhumanizmushoz, irodalmi, esztétikai világképhez? Az eddigi kutatás vagy adósunk maradt a felelettel, vagy pedig darabokra törte a kérdést s úgy próbált egy-két részletproblémát megoldani. (Külföldi kapcsolatok, esztétikai, fordítói elvek...) Ezenkívül szinte végzetes hatással volt Kazinczy irodalomtörténeti sorsára, hogy éveken keresztül csak a nyelvújítás irányítóját, dogmatikus megszervezőjét látták benne s ezzel háttérbe szorították, elhomályosították a jelentékeny író képét. A Kazinczy-irodalom legnagyobb teljesítménye mind a mai napig az Összegyűjtött levelek huszonkét kötete. Váczy János Kazinczy-monografiája megbízható, józan kor- és életrajz, de azonkívül, hogy töredék, csak nagyritkán lépi át azokat a határokat, amelyeket a pozitívista-történeti értelmezés nyugalmas, szenvedélytelen módszere szab a kutatónak.

Czeizel János megbízhatóságában, ellenőrízhető módszerében, Kazinczy-szeretetében rokona Váczynak. De úgy tetszik, rugalmasabb intuitívabb. Megközelíti Kazinczy életét, amennyire csak lehet. Minden pillanatban maga előtt látja Kazinczy fejlődésének egészét, történeti funkciójának eszméjét, de mindig csak azt a pillanatot világítja meg s láttatja az olvasóval, amelyik az időrend parancsából éppen soron van. Mindeniket behatóan, részletesen, közelről, úgyhogy az az érzésünk, mintha csak időtartamban különböznének egymástól. A legkisebb, legjelentéktelenebb atmoszferikus elem sem kerüli el figyelmét, ha szerepet juttathat neki hősének sorsában. Atom atom után így következik egymásra a gyermekkoron kezdve, a spielbergi, kufsteini, munkácsi fogságig, amelynek belső-strukturális okokból is döntő jelentősége van Kazinczy végleges formájának kialakításában. Nem kevésbbé atomisztikus, de ép oly teljes a kultúrháttér rajza. Az irodalmi és szellemi hatások (Gessner, szentimentalizmus, Báróczy Sándor, Klopstock; felvilágosodás...) első érvényesülésük történeti pillanatában kerülnek sorra ott, ahol Kazinczyba torkollanak, ahol segítenek nagykorúsítani a tartását és a hangját. Rokonszenvesen hat, hogy Czeizel nem erőltet magára filológiai iskolázottságától idegen terminológiát. De talán éppen itt, ahol európai áramlatok, irányok és formák magyar közvetítéséről, alakváltozatairól van szó, jó lett volna beleolvasztania könyvébe az újabb kutatások egyik-másik eredményét. Ma már sok mindent máskép látunk és értelmezünk, mint húsz évvel ezelőtt. S nincs talán kor, amelynek európai vonatkozásain olyan mély nyomokat hagyott volna a revizió, mint a Kazinczyén (racionalizmus, klasszikus-romantikus átmenet). A könyv pozitív tárgyi értéke persze enélkül is megmarad.