Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 19. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Tudomány és kritika

Révay József: KÜZDELMEKBEN AZ IGAZSÁG FELÉ
Szent Ágoston bölcselete - Dr. Lippay Lajos könyve

Csodálatos, hogy Szent Ágoston dús, tragikus és heroikus egyénisége irodalmunkban még nem tudott kitermelni semmi hozzá méltó alkotást; az egyetlen, ami fölér az ő szellemi és írói nagyságával: Babits Mihály ragyogó tanulmánya (Gondolat és Írás), amely az erudíció és intuíció csodalámpájával világít bele Szent Ágoston filozófiájának, emberi és írói egyéniségének titkaiba. Mellette csak Vass József szép és lelkes «Vallomások»-fordítását említem még, amelynek nincs is más lényeges hibája, minthogy túlságosan, tősgyökeresen magyar. Sajnos, az egyéb irodalom, ami magyar nyelven Szent Ágostonról szól, közepes, vagy éppen nagyon is problematikus értékű. Annál nagyobb várakozással vettem kezembe Lippay könyvét, amely Szent Ágoston 1500 éves centennáriumi ünnepére jelent meg. Lippaynak első könyve (A pápaság a világ tükrében) nagy sikert aratott s ez bizonyos várakozásokat támasztott új könyvével szemben. Sajnos, meg kell mondanom, hogy Lippay ezeket a várakozásokat nem váltotta be.

Könyve előszóból és három nagy fejezetből áll. Az első fejezetben Szent Ágoston egyéniségét és fejlődését rajzolja meg a megtérésig, a másodikban a megtérésig írt bölcseleti munkáit ismerteti, a harmadikban a Szent Ágoston munkáiban megállapítható bölcseleti alapfogalmakat igyekszik tisztázni és magyarázni. Lippay könyve Szent Ágoston munkásságának hat hónapi termését veszi vizsgálat alá. Ez a hat hónap, az egyház nagy tanítójának legválságosabb, legtragikusabb életszakasza volt és csak csodálni lehet, hogy Lippay oly kevéssé tudja a Sturm und Drang-korszaknak ezt a zárófelvonását a kellő színekkel, a kellő feszültséggel, a kellő lendülettel, vagyis jól megírni. Pedig itt olyan tiszta drámaisággal, olyan tragikus komplexummal állunk szemben, amely még gyengébb írót is zengő magasságokba tudna emelni s még a közepes írói készséggel megáldott tollforgatót is «carmina non prius audita» megírására tudná ihletni. Sajnos, Lippay nem író: Szent Ágoston roppant lelki harcának gigantikus méreteiről és a hatalmas katharsis emberfeletti arányairól csak egészen halvány fogalmat tud adni. Hippo szentjének «személyiségéről» nem tud egyebet mondani az unos-untig elcsépelt közhelyeknél.

A könyv gerince Szent Ágoston hat munkájának részletes elemzése. Ezzel röviden végezhetünk: ez a több mint 130 lapos rész nem egyéb nehézkes tartalmi kivonatoknál, amelyek iskolás modorban adják az egyes művek gondolatmenetét. Ezek a tartalmi ismertetések eléggé részletesek, megvan az az előnyük, hogy fogalmat adnak a mű tartalmáról, de megvan az a bajuk, hogy az olvasó csak homályos képet kap belőlük azokról a filozófiai rendszerekről (újplatonizmus, újakadémia, manicheizmus), amelyekkel Szent Ágoston első irodalmi termékei oly szoros összefüggésben vannak. A szerző kommentárja a szakértő számára nem eléggé mély, a laikus számára nem eléggé könnyed és érthető.

Legjobban sikerült része a munkának az utolsó, amelyben Szent Ágoston néhány bölcseleti alapfogalmát akarja tisztázni. Itt csodálatosképpen világosabb és rendszeresebb, mint az előbbi fejezetekben, amit nagyrészt annak tulajdonítok, hogy itt legjobban tudta magát függetleníteni forrásaitól. Nem mondom ezzel azt, hogy itt egészen önálló, csak itt valamivel többet ad a magáéból. Ennek a következménye az is, hogy itt a stílusa világosabb és tisztább, mint az előző fejezetekben.

Mert a stílussal vannak itt a legnagyobb bajok. A szerző rengeteg forrásmunkát sorol fel, olyanokat is, amelyek egyáltalában nem vonatkoznak Szent Ágoston itt tárgyalt munkáira és életének erre a korszakára. Azonban forrásaiból nagyobbrészt csak a németeket, ezekből is leginkább egy-két munkát használ. Ez azután keservesen megbosszulja magát: a forrásaihoz való túlságos ragaszkodás valósággal megmételyezte stílusát. Régen olvastam ennél pongyolább és németesebb magyar stílust. Csak egy-két bizonyítékot: «Ami megromlik, a jótól lesz megfosztva; ha pedig valami minden jótól van megfosztva, annak egyáltalában lét nem jár.» «Ágostonnak jelentéktelen ellenvetését Trygetius visszautasítja azzal, ha az ember az akadémikusokkal a verisimilét probabilenak nevezni, mert akkor nem beszélhetünk valaminek a hasonlóságáról egy másikkal, melyet az ember nem ismer.» «Beleegyezés nélkül, nehogy azt véljük, amit cselekszünk, az igaz, vagy ne higyjük, hogy mi tudjuk, amit mi mégis teszünk.» «Neki nem látszik, hogy a bölcs semmit sem tudhatna.» «Az Alypius engedményéből húzott következmény.» «Akkor nekem étvágyam következtében meg kellene nőnöm, ami nem az eset.» «Fáradhatatlanul keres, kutat, hogy... az igazság megismeréséig előnyomulhasson.» Ezek a legtipikusabb és legkirívóbb germanizmusok, amiket a magyar irodalom az utolsó félszázadban produkált. Így ma már nem szabad írni! Tipikusan németes a személyes és a mutató névmás pleonasztikus használata, a tulajdonnevek ilyen írása: Aurélius Ágoston, Plotin, Ennead, Epikur, Timaus.

A szerző ígéri, hogy Szent Ágoston további bölcseleti munkásságát művének következő kötetében fogja feldolgozni. Látom, hogy tárgyával nagy szeretettel foglalkozik, de arra kell kérnem, hogy a következő kötetben nagyobb készültséggel fogjon munkához és főképpen - írjon magyarul.