Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 15. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · ANGOL IRODALOM

Schöpflin Aladár: CONAN DOYLE HALÁLÁRA

Szerencsés író volt: ki tudott találni egy alakot, amely millió és millió embert érdekelt s olyan könyveket írt róla, melyeket jóformán mindenki olvasott, aki egyáltalán olvasni szokott. A műfajt nem ő találta ki, inkább csak összefoglalta különböző korok különböző iróinak különböző műveiben elszórt ismertető jegyeit. Őse a műfajnak nyilván a Pitavalból származik, megtalálható a romantikusoknál: E. Th. A. Hoffmannál, Victor Hugónál, Balzacnál. Edgar Poenál már mint műfaj jelentkezik a Rue de Morguei gyilkosság novellájában, de még nem tudatosan, Gabariaunál már tudatosodik. Lélektani alapja: egyrészt az emberben lappangó bűnöző ösztön kongeniális érdeklődése a feltűnő bűntény iránt, másrészt a társadalom védekező ösztöne a rendjét és biztonságát fenyegető büntettessel szemben. A műfaj ezért egyetemes érdeklődésre számíthat. Conan Doyle szerencsés leleménnyel még azt a szintén általános emberi gyarlóságot is felhasználta Sherlock Holmes alakjában, hogy az emberek szeretik a hivatásos rendőrséget kigúnyolni, tehetetlennek, nehézkesnek, ostobának tartani, - mindenütt a világon mulatságos figura a rendőr, aki bottal üti a bűntettes nyomát. Conan Doylelal megéreztette közönségpsychológiai érzéke, hogy Sherlock Holmesnek nem szabad hivatásos rendőrnek lenni, a nyomozás kombinativ géniuszának amatőr-detektivnek kell lenni, aki akkor kerül a bonyolult büntény közelébe, mikor már a hivatalos rendőrség tudománya csütörtököt mondott. A Scotland Yard emberei mindig nagyon kicsiny, ügyefogyott figurák, akiktől nem lehet megtagadni egy mosolyt. Routinierk a genievel szemben. Ezzel a fogással Conan Doyle egyszerre két ellentétes legyet csapott le: kielégítette az emberekben a társadalmi rend érvényének kívánságát és kielégítette az öntudatlan anarchikus vágyakat is. Ezenkívül szimpatikussá tette Sherlock Holmest, felruházta rokonszenves erényekkel és hibákkal, az angol gentleman tipikus jellemvonásait és egy kiegészítő alakot adott mellé a derék, kissé együgyű Watson doktor személyében. A bűnügyet magát, amely a történet epikai anyaga, ezután már könnyü volt kitalálni s adva volt az elbeszélés főérdekessége is: az, hogy a történések hátulról előre, a végétől az eleje felé gomolyodnak le, mint a visszafelé forgatott film.

Népszerű lett Sherlock Holmes, termékeny is, mert mindenütt számtalan ivadéka született sikerre pályázó utánzók jóvoltából, - halhatatlan azonban nem lett. A detektiv-regény műfaja ellaposította Poe rejtelmes mélységekbe villanó kezdését, Sherlock Holmesben kulminált s aztán az irodalmi kufárok kezére került. Ma már élete utolsó fázisát éli, hacsak valami eljövendő új tehetség új, szerencsés invenciója fel nem támasztja. Chesterton megpróbálta emberiesíteni és spiritualizálni Father Brown alakjában, aki már nem merő logikai kombinációval dolgozik, hanem a bűnesetek felderítését egy magasabb, katholikus humanitás eszméi alá rendeli, átéli a bűnös lelkiállapotát és abból vonja le következtetéseit a bűntettre. Nem azért detektiveskedik, hogy a bűnösre lesujthasson a törvény keze, hanem hogy megtörje felette a bűn hatalmát. De azért ő is Sherlock Holmes ivadéka.

Igaz-e, hogy Sherlock Holmes elfödte a világ elől Conan Doyle többi műveit? Aligha igaz. Ezek a regények, elbeszélés-ciklusok sokszor érdekesek, a Gérard brigadéros történetkéiben mulatságosak is, de ugyanilyen érdekes és mulatságos történetkéket és regényeket nagyon sokan írtak mások és anélkül, hogy a világhír közelébe kerültek volna. Conan Doyle nemcsak a tömegek szemében, hanem a valóságban is Sherlock Holmes írója volt.