Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 9. szám · / ·
Összeszedem magam a fehér ajtó előtt, a salzburgi Hotel de l'Europe ósdi pazar folyosóján, az első emeleten. Megfeszítem vonásaimat, kopogok.
Bent atyám, a német titkos tanácsos, két húsos mancsát nyujtja felém, a vállamat veregeti:
- Nohát, gyerek, ez aztán a meglepetés, mi?
Az. Meglepetés. Tehát itt áll előttem, «konfekcionált» arcvonásaival. Szellemtelen testisége hogy került ebbe a városba, mely egy hét óta az én városom?
Hol vagy mámor, egy teljes hétnek mámora? Mért kellett elhallgatnod, bennem zsongó muzsika? Apám van itt: látszatra kedélyes igaz ember, de annál veszélyesebb: háborús nyerészkedő, inflációs nyerészkedő, reparációs nyerészkedő, stabilizációs nyerészkedő, örök nyerészkedő. Nekem nem kell annak lennem, azért hálával tartozom neki. De átkozott legyen, mert hálával tartozom neki. Az ő javára villanyosítják Montenegrót, iparosítják Szovjetoroszországot. Mért lopja el tőlem Salzburg varázsát? Tán eladó Salzburg? Mit lehet rajta keresni?
- Ideköltözöl hozzám.
- Nem, apám, az Arany almában maradok.
- Hát jó. Csak ne harapd ki a fogadat azon az arany almádon. Nem is kérdezed, Salzburgban mi járatban vagyok?
De. Megesz a kíváncsiság.
- Fontos konferenciák természetesen. Jonathan Brown elnök Chicagóból azt vette a fejébe, hogy meglátogatja a salzburgi ünnepi játékokat. Mivel lánykájával innen Spanyolországba utazik, anélkül, hogy meglátogatná a mi fővárosunkat, hívásának engedelmeskednem kellett. Te pedig titkári teendőket fogsz nálam végezni.
- Azt hiszed, használni fogok neked?
- Bele kell tekintened a gépezetbe.
Igen, a gépezet. Hányat is szaggat széjjel, embereket, városokat, népeket.