Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

BABITS MIHÁLY: EGYKÖTETES ADY
(Ady összes versei - Athenaeum, Budapest)

Az Athenaeum kiadóvállalat egyetlen vaskos kötetben bocsátotta közre Ady Endre költeményeinek első teljes (vagy megközelítően teljes) gyüjteményét. Ez az összefoglalás - mint a kiadvány rövid előszava mondja - «az olvasóközönségnek készült és nem a tudománynak». A közönség bizonyára örömmel fogadja, ha nagy költőjének műveit együtt, könnyen végiglapozható alakban s az ediginél olcsóbban kapja keze közé. De e kiadás jelentősége nagyobb, mint ami ily, egyszerűen a közönség kényelmére szánt, áttekinthetőbb és olcsóbb könyvformákat rendesen megilletni szokott. Ha mindent számontartó és tudatosító irodalmi gondolkodásunk volna, azt mernők jósolni, hogy e tömzsi könyv megjelenése az Ady halál-utáni sorsának fontos fejezetévé válhatik.

Mondják, a jó versek rendesen nyernek avval, ha kötetben és egymásután olvassuk őket. Ez némely költőnél így van, másoknál talán ellenkezőleg: de sohasem ismertem költőt, akire nézve ez a céhbabona oly szemmelláthatólag igaznak bizonyult volna, mint Adyra. És sohasem szemmelláthatóbban, mint ebben az «összkiadásban», mely az egyes versek után nem kezd új lapot, hanem folytatólagosan, egymás mellett szedi őket, a klasszikuskiadások helykímélésre törekvő hagyományait követve. Lám: Ady versei ily közeli szomszédságból sem ütik egymást, mint az egy falra lóggatott képek a tárlatokon, hanem inkább támogatják, emelik és megvilágosítják, mint egyazon költemény strófái. Többször mondtam és írtam azoknak, akik Ady költészetét egyes verseinek külön értéke alapján akarták megítélni vagy revideálni, hogy ennél a páratlanul termékeny lírikusnál sohasem egy-egy versről van szó, hanem mindig magáról a költőről és egész költészetéről, az egész szimbólikus oeuvre szelleméről, mely az egyes versekben csak megjelenik. Ez az egykötetes kiadás szembeszökő bizonyságot tesz szavaim mellett. Minden lapja, ahogy kinyitom, négy-öt kezdődő-végződő vagy teljes versével valóban úgy hat, mint egy egységes és folyamatos nagy lírai életmunkának egy lapja, s még a leginkább jelentéktelennek látszó versek is, amint szomszédaikkal egy szempillantásban fogja át őket tekintetünk, megmutatják a maguk rejtett fontosságát, érdekességét, beletartozását az egyetlen, nagy ezerverses élethimnuszba. S e nagy himnusz titkos és önkényt-épült műalkatát - hullámait és tagolódását - is, mely tíz-tizenkét különeső kis versköteten át mintegy lazábban és csak a gyakorlott szemnek volt észrevehető, az új, egykötetes kiadás kiemeli, megmutatja, kidomborítja, mint egy szűkebb ruha a test idomait. A kiadó, helyes ösztönnel, nem változtatta meg a versek sorrendjét és nem tüntette el a kötetekre és ciklusokra való beosztást; mindent csak közel hozott, egymáshoz sűrített, áttekinthetővé tett. S ily áttekinthető, sűrített, egységes és tagolt alakban foghatni kezünkbe Ady Endre «összes verseit», úgy hat ránk, mintha most először vennők igazán birtokba ezt a ránkmaradt ezer költeményt, mint egy egységes művet, egy igazi könyvet, egy magyar bibliont.

Ez mind azonban nem jelenti azt, hogy az új kiadás perspektivája elhalványítaná az egyes versek egyéniségét, vagy külön megalkotottságuk szépségeit. Ellenkezőleg: a nagyobb lapon kisebb térre szorított, s a rövidebb soruaknál gyakran két hasábban szedett költemények egyszerre áttekinthető volta kompoziciójuk formáját, kerekségét és tagolódását is áttekinthetőbbé és szemmelláthatóbbá teszi, mint amilyen lehetett az akkor, mikor a hosszabb versek több oldalra széthúzva, néha mintegy elfolyni látszottak az olvasó szemei elől. Csodálatos, milyen jót tesz sokszor a strófáknak ez a fizikai közelség és komprimáltság: érthetőbbekké és tisztábbakká válnak. Persze, ahogy a kompozició tisztasága és kereksége kihangsúlyozódik, úgy a rejtett zavarok is könnyen előjönnek és lelepleződnek ebben a, szünopszisban. Emlékszem ifjonti meghökkenésünkre, mikor Bruinetiére, azidőben vezető francia kritikus, egy elhiresedett tanulmányban rámutatott kedves költőnknek, aki Baudelaire volt, képzavaraira és fantázialbeli következetlenségeire. Képzavar: ez úgy hangzott, mintha apagyilkosságról vádolta volna őt; holott ma már tudjuk, hogy a képzavar, (képzelet és logika összjátékának e bicsaklásai), nem oly ritka a legnagyobbaknál sem, kivált ha - mint Ady - a képzeletet leoldva az objektivitás partjának cölöpeiről elvont és szubjektív hullámokra vetik. De ha ellenmondanak is olykor egymásnak Ady képei mint a Tünődés «vize» és «bú-berzsenyes csolnaka»: a gazdagság amit a cserélhető és visszacserélhető illusztrációk adnak a mélyebb egységnek, mely mögöttük van, bizonnyal értékesebb valami tudatos s különben könnyen elérhető precizitásnál. Ezt az egységet a gazdaságban és gazdagságot az egységben mutatja legfeltünőbb módon az Ady új kiadásának új perspektivája.

A kiadás szövege megközelítően teljes; az eddig megjelent könyvpublikációk anyagából csupán a Markó királyfi c. diákvers s a Rövid Daloknak elnevezett aktuális versgyüjtemény (a zsurnaliszta-évek emléke) hiányzik. (Az utóbbinak némely darabját kissé sajnáljuk: van köztük ami többet mutat Adyból mint a debreceni kötet átlaga.) Megvan azonban a maga időrendi helyén, a Margita-eposz, mely sokkal különbnek bizonyult mint amilyennek első megjelenésekor látszott (a komprimáltság jót tesz ennek is.) A kiadó egyszerűen a köteteket adja időrendben; kivéve, hogy a két elsőt - mintegy a praehisztorikus Adyt - igen helyesen függelékbe szorítja s a gyűjteményt az Uj Versekkel kezdi. A versek fölött helyükön hagyja az ajánlásokat is melyek sokszor nem méltók a vershez, s későbbi korok időtlenebb tekintete elől bizonnyal a történeti jegyzetek közé fognak kivánkozni. Az egyes köteteket sorrend és tartalom tekintetében puszta lenyomatként adja (ideértve a Utolsó Hajókat is, melynek címe és elrendezése már nem a költőtől való); az újabban itt-ott felfedezett s Adynak tulajdonított egyes verseket, kritikai és filológiai igénye nem lévén, nem vette tekintetbe. Ugyanily igénytelen a versek textusát illetőleg is: megelégszik azzal, hogy Ady átvett szövegét sértetlenül adja tovább. Az eddigi kiadásoknak csupán legnyilvánvalóbb sajtóhibáit javítja ki. Új hibát csupán egyet találtunk a szövegben (a 81. oldalon Így szólna a szóm c. vers 2. szakának utolsó sora megcserélődött; a helyes szöveg: Hogyha akarom.) Rengeteg persze az oly helyek száma, ahol verstani vagy értelmi okokból nyilván kinálkozik a javítás s legalább oly joggal volna eszközölhető, mint a Földesy-eszközölte számos korrektúra, melyeket az új kiadó is átvesz. A maga felelősségére azonban talán csak egy ily helyet igazít ki (a Legoktalanabb Szerelem c. versben olvasható poétást.) Ez a mérséklet, épúgy, mint a majdnem tökéletes gondosság, csak javára szól a kiadásnak, mely - noha betűi kissé vaskosak s terhesek a szemnek - egyébként külsőleg is méltóan szolgálja azt a nem kicsi célt: Adyt végre a maga áttekinthető teljességében kezükbe adni azoknak, akik eddig inkább támadták vagy magasztalták, mint ismerték.