Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 7. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM

Illés Endre: Id. báró KORÁNYI FRIGYES
Dr. Róth Miklós könyve - Athenaeum

Goethe írja Michelangeloról - ez az ember a legnagyobb szemmel nézte a világot. Elemezni lehetne a szavakat: milyen egyszerű mindegyik. S elemezni lehetne: az elragadtatásnak ebben a kurta mondatában mégis milyen döbbenetes erővel rejlik fel a Dávid alkotójának óriási alakja. Nem annyira a művésznek s művészetének súlyát éreztetik ezek a goethei szavak, inkább az embernek s emberségének nagyságát.

Ez a különleges, szinte michelangeloian méretezett emberi nagyság ragad meg Korányi Frigyes alakjánál is. Annál a magyar orvosnál, akit nem az jellemez, hogy a szó banálisan verisztikus értelmezésével talán a legnagyabb magyar orvos volt, hanem aki a horatiusi «Non omnis moriar» él-embereknek kijáró érdemkeresztjét azért kapta, mert akadémikus nagysága mellett forradalmas fiatalsággal a legtöbbet mert, akart s meg is valósított a magyar globusz életének egyik összetevőjén. Egy nyelvi s politikai közösség élete-jövője (jövője különösen) nemcsak kulturális s gazdasági, de igen mélyen közegészségügyi probléma is. Minél kisebb s rokontalanabb a közösség: annál mélyebben az. A magyar életnek ezen a síkján dolgozott Korányi Frigyes. S a magyar közegészségügy - szinte egy vallásalapítás heroikusan kezdő lépéseivel, egy óceáni korallsziget tenger alatt kiépülő felbukkanásával - az ő munkája. Vele s az ő nevével kezdődik minden. S alig-alig épülve tovább, intézményeinek jóformán összessége: ma is - az emersoni meghatározásban - még mindig az ő lényének meghosszabbított árnyéka. A magyar orvosok közül a legnagyobb szemmel látott Korányi Frigyes. Nemcsak Magyarországot látta, az akkori idők táblabírás Magyarországát, de szemének érzékeny hártyájára ráfért még Európa is, a tizenkilencedik század modern természettudományos felfogásban átalakuló s kivirágzó Európája, s a kettőt nem külön-külön, de egyszerre s egymás mellett érzékelte. Emberi nagyságának mértéke éppen az, hogy ami nívókülönbség ebből az egymásmelléhelyezésből adódott, azt élete folyamán, munkatársaival, szinte-szinte ki tudta egyenlíteni.

Az a gazdagság, amely Korányi Frigyes életének külső eseményeiben s a belső műhely tudományos munkásságában mindvégig túltelítetten jelentkezik, az életrajzírót, képességeinek adottsága szerint, munkájának már az elgondolásában is két irányban kisiklathatja.

A nagykállói, vidéki orvos fiának nagyratörő, Stendhal hőseire emlékeztető alakja, a pesti egyetem termeiben, az ifjúsági mozgalmakban, a szabadságharc forgatagában fel-felvillanó sziluett, a Bach-kor keserű, sokéves, vidéki internáltsága, a megye legelőkelőbb lányával való romantikus házasság, az egész Európát felölelő külföldi utak, az egyetemi katedra intrikával küzdelmes lépcsőfokai, a világhírű Korányi-iskola megalapítása, a nagy reformtervek s alkotások, csúcsraérés, s a csúcson túl az öregség völgy felé lejtősödő, legszebb útja: egy csodálatosan magasra tartott s csodálatosan hosszan égő fáklya. Az életrajzíróban igen könnyen az írót s az életrajzban a dúsrétegezésű és dúsnedvű élettörténetet juttathatja túlsúlyba. (Amire mostanában Emil Ludwig s könyvei kitűnő példát szolgáltatnak.) De fenyeget az ellenkező irányú mellékvágány is: a ragyogó s preciz tudományos dolgozatok, a legeurópaibb gyökérszállú orvosi munkásság, az újonnan alapított intézmények, egyesületek, felső egészségügyi fórumok szakszerű értékelésre, felmérésre, boncolgatásra csábítanak, ami egy igen elmélyedő s anyagában fáradhatatlanul s gondosan összehordott munkát, szakmunkát, s éppen e szakszerűsége miatt megint csak részletmunkát eredményezhet végül is.

Róth Miklós Korányi-életrajza e kettős kisiklás veszélyének biztos felismerésével készült. Anyagának e két erősen divergáló komponensét oly zártan fogja egybe, hogy munkája minden henye regényesség s egyetlen sornyi száraz szakszerűség nélkül: a külső élet szinte élőn hullámzó vérkeringésétől piros és a tudományos monográfiák és dolgozatok precizitásával súlyos és komolyszavú munka.

Az összefogó, mindent egyetlen szóval kifejező, szerencsés goethei jelzőt Róth Miklós ugyan nem találja meg. Hatalmas anyagát puritán jelzőtlenségben tíz hosszú íven mondja el. De ez a Korányi magyarságához s európaiságához méltó kontinentális látókörű könyv oly egységes, oly tiszta, oly világos képet ad végül Korányi Frigyesről, mintha a tízéves munka minden egyes szava - az érő szőlőszem titokzatos kémiájával - egyetlen jelző mindent kifejező ízébe érnék meg az utolsó lapon.

Fiatal évek, férfikor, öregség, - a három különböző kor három különböző arcot is jelent. S Korányinál különösen éles ez a hármas tagozódás. Élete külső körülményei s a belső fejlődés és elfoglaltság: mindig más s más irányúak. Ezzel a természetes tagozódással oszlik három részre Róth Miklós könyve is. A hármas tagolás azonban nemcsak Korányi hármas portréját adja: a könyv önmaga is hármasarcúvá s háromsíkúvá gazdagodik vele.

Az első rész a legszebb, átmérője a legnagyobb, ecsetvonásai a legerőteljesebbek. Korányi fiatal éveit hatalmas horizontú kép előterébe állítja. Körülötte a szabadságharc előtti s utáni Magyarország. A szűkebb pátria: a nyírségi alig-alig mozduló, megyei s vidéki élet («Több vigassággal, mint munkával.») Az osztály és a politikai ellentétek. Rossz utak, robinsoni vállalkozások. S a halálozásokban, születésekben oly szomorú egészségügyi viszonyok. És Pest. Még nem főváros, csak egy nagyobb, vidéki gócpont. A fakultás elképzelhetetlen mélységű nívója, széthúzás, tudatlanság. Minden önálló kutatás teljes hiánya. Latin és német előadások. A női «kóroda»: egy ablaka s hat ágya, (hat ágy!) a primitív mellékhelyiség, a laboratoriumi vizsgálatokat két ajtó közötti hézagban ejtik meg. Politikai erjedés. A negyvennyolcas ifjúsági mozgalmak s a negyvenkilenc utáni fülledt sötétség és üldözés. És a szomszédban: a császári Bécs. «Nagy körvonalaival, pezsgő életével, tudományos iskoláival, csodálatosan fejlett művészi és muzsikális világával.» És még távolabb, köröskörül: Európa lélekzése hallatszik. Bécsben Rohitanshy s Skoda, Prágában Chiari s Engel, Lipcsében Wunderlich, Párizsban Nelaton, Trousseau Cl. Bernard, Londonban Dixon s Wordsworth adnak elő. És Korányi Frigyes 38 éves korában katedrát kap a pesti egyetemen. (A kérvényre egy rosszakarója ráírja a rágalmat: «református!» S kinevezése emiatt majdnem végleg meghiusul.)

A második rész: a nagy tavaszi jégolvadás. Az élet megindulása egész Magyarországon. A kiegyezés. Mint amikor az állottvízű tavat borzolni kezdi a szél: mozdulnak a hullámok, mozdulnak az emberek. A zsibbadt szív lassan összehúzódik, verni kezd, új vér ömlik át rajta, belekapcsolódik a nagy; európai vérkeringésbe. Ez a bekapcsolódás igen sokhelyt csak látszólagos. Az európaiság, a fejlődés: Potemkin-önámítás. Recsegve összeomlik majd egyszer. De az a munka, amely a tizenkétágyas (tizenkét ágy!), újvilágutcai, kis belklinikán indul meg: a magyar belgyógyászat alapjává, kiépülő sziklavárává, s évtizedek mulva Korányi Sándorban európai élre ugró valósággá válik. Korányi Frigyeshez nem fűződnek nagy orvosi felfedezések. De nevéhez és munkásságához sokkal több fűződik: a magyar belgyógyászat megteremtése s egy nagyszerű iskola kiépítése. Korányi Frigyes a belgyógyászat európai kultúráját teremtette meg itt, ahol azelőtt semmi nem volt. Ezt a kultúrát az európai tudományosságból merítette. Ha átvett anyaggal is, de az alapokon kellett kezdenie, maga rakta le őket, s maga húzta fel az épület falait is, a kiálló oromdíszt hagyta csak a fiára, Sándorra. A belgyógyászatnak ez a mult századvégi fejlődése a legizgalmasabb, lélekzetelállító iram volt: «ez az időszak talán az emberi haladás legszebb időszaka». Soha nem álmodott új irányok s útak nyíltak meg: a bakteriológia, az immunochemia, a serológia, a patopszichológia, a belső secretió új s új lehetőségei. S Korányi révén mindez minálunk is: experimentum és valóság. És az «európaiságon» túl: a különleges magyar viszonyok követelte reformok s alkotások. A Közegészségügyi Tanács, a Közegészségügyi Egyesület, az Igazságügyi Orvosi Tanács, - amik szinte átszántották az országot vonatkozásaikban. A Balaton jelentőségének felismerése, fejlesztése, a meginduló propaganda: az ő munkája. - S a legnagyobb harc: a t. b. c. elleni küzdelem, az Erzsébet-szanatóriummal. Korányi neve áll mindezeknek a homlokán.

Megírásban ez a rész kissé alatta marad az elsőnek. A páratlan arányú fejlődést, a százfelé elágazó munkát Róth Miklós nem annyira élő organizmusban mutatja be, inkább már eredményeiben leltározza. S így ezek a zárt fejezetek, kissé merevek. A lüktetésről beszélnek, de önmaguk nem lüktetnek eléggé. Az időrend s a folytonosság is szaggatott.

A befejező harmad: megint szép s erős emelkedés. Megismertük már az ifjúság mindenben a legmagasabbra törő energiáját. Láttuk a nagy s eredményes alkotómunkát, de mindezideig nem találkoztunk még az emberrel. Most itt van. Korányi Frigyes, az öregúr. Nyolcvan éves. Nem lehet már tovább halogatnia: el kell búcsúznia klinikájától, katedrájától. Átadja másnak. De kiköti: egy szoba az övé marad még. S továbbra is eljár ide. Az öregkori kopás tüneteivel küzd, de még előadásokat tart. Retineális vérzései miatt eltiltják az olvasástól, írástól: felolvastatja magának a legújabb s a régi orvosi munkákat és kis cédulákra sötétben, behunyt szemmel is ír, ír. Ki-kihagy már az emlékezete. S ezzel a kihagyó emlékezettel Petőfi-sorok után kutat. Róth Miklós ott élt mellette ezekben az években: írói újrateremtőerővel írja meg ezt az időt.

1903-ban halt meg Korányi Frigyes. S két esztendeje, 1928-ban, ünnepelte meg a magyar tudományos világ születésének századik évfordulóját.

Ebbe a nagyon szépen megírt életrajzba - Róth Miklós - a saját szavai alátámasztására? - többízben beiktatja közéleti nagyságok Korányival kapcsolatosan elmondott beszédeit. Ezek többnyire szónoki görögtüzek, üres frázisok, lengőszakállú szavak. Nem mondanak s nem igazolnak semmit. Nem igazolják önmaguk szerepeltetését sem. Rikítanak a nemes írásművészettel szőtt anyagban. Teljesen elmaradhattak volna.

S végül még egy jellemző kis adat, (mely az úttörés s a közönség szimbolumává is magasodhatnék): 1888-ban Korányi indítványára a Közegészségügyi Egyesület bizottságot küldött s pályadíjat tűzött ki: «miképpen lehetne a nép számára való egészséges építkezést az ország különböző vidékein építendő mintaházakban a népnek gyakorlatilag megmutatni?» Róth Miklós eddig írja meg az akciót; Korányi mindenre gondoló aktivitását akarja vele megmutatni. De mit ér az aktivitás? Mit ér az agilitás: még az ilyen fontos s ma is megoldatlan kérdésben? Róth Miklós nem fejezi be a történetet. A befejezést Gerlóczy Zsigmond tömör kis Korányi-tanulmányából írom ide: «Noha csaknem teljes két esztendei határidőt szabott a közgyülés a pályakérdés megoldására, noha nálunk akkoriban szokatlanul magas jutalomdíjakat tűzött ki, egyetlen pályamű sem érkezett az egyesülethez, úgyhogy az 1889-iki közgyülés kénytelen volt a pályakérdést elejteni».

Ebben a magyar közönyben cselekedet Róth Miklós könyve.