Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 4. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / ·
Kovács Mária verskötete nem könnyű olvasmány. A versekben nincs expresszív száguldás és pillanatok alatt ható dinamika. Ezek a versek lassan érlelődtek meg, hosszú, álmatlan éjszakák alatt. Fájdalmasan kibányászott gondolat, és érzés-ércek nehéz tömbökké kovácsolódtak. Kissé formátlanok a tömbök, de anyaguk fényes, kemény érc.
Néha pedig hosszú, kanyargós, göröngyös sorokon kell végigmenni, szakadékot átugrani. Fárasztó út. Vannak ilyen meredek, szerpentines strófák:
búcsúz felétek álom és üdvösség!
Harcos virrasztások, mámoros mindenhit
búcsúz felétek és feléd, minden titkok
glóriás, ittas, nagy hóhéra: erő!
De ha akadnak is ilyen nem szerencsés, rendszertelenül zsúfolt képanyagú strófák, nem szabad elcsüggedni, mert sok igaz szépséget lehet kibontani Kovács Mária verseiből. Megérezni az éjszakákat, a hosszú éjszakák csendjét, amikor a tágra nyitott szemek befelé néztek. Meg kell hökkeni ilyen sorok kivédhetetlen erejű kalapácsütéseitől:
mikor te utadat lesütött szemmel is megtalálod
És miért lennél te vidám, fehér bárány,
mikor patkányok és sunyi ordasok is vannak
Ez a költőnő soha nem ír le olyan mondatot, ami ne volna igaz. Soha nem tud és nem is akar mást adni, mint saját magát. (Ez a becsületesség lírai költőknél ma aránylag ritka.) Százszázalékos önreveláció: ez nehéz feladat. És még nehezebb megtalálni önmagunk összefoglalását leegyszerűsített vonalakkal és nagy síkokkal. Nehéz a sok, torlódó kép helyett egyetlen egyet adni, ami a legkevesebb szóval a legtöbbet fejezi ki. Nehéz, de Kovács Mária sok verse tanuskodik arról, hogy egyre sűrűbben sikerül neki is.
Például legszebb versének első és utolsó sorai:
Ha szólasz hát még hallom
Itt állok még
az ébenfok fekete szélén.
Mert még visszalátok.
Mert megállottam.
Mert még itt vagyok...
Sok ilyen bensőségesen tiszta verset vagy versrészt lehetne még idézni. Mind valami nagy nyugtalanságról szólnak, ami lassan a rezignációhoz vezet. Mind őszinték és majdnem mind szépek. Költő írta őket.