Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 2. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · NÉMET IRODALOM

Turóczi József: ARNO HOLZ (1863-1929)

Arno Holz a német naturalizmus egyetlen igazi, egyetlen dogmatikusan következetes költője... A naturalizmus mint stílusforma nem pusztán technika, pillanatnyi állásfoglalás, hanem struktúra, világnézet, szellemi «eleve-elrendelés» kérdése, csak úgy, mint ellenformája, az idealizmus. Az ember úgy hozza magával születésekor (legalább is plátói eszméjében), mint a teste törvényszerűségét. Hogy abszulútum rangjára emelem-e a pillanatot mint a naturalista, vagy örök normákhoz mérem-e, mint az idealista, ez nemcsak rajtam, nemcsak szabad akaratomon áll. (Vannak persze elsajátítható dolgok, stíluselemek, fogások, amikkel ideig-óráig tévedésbe lehet ejteni a világot, de döntő pillanatokban az igazi forma mindig elszólja vagy leleplezi magát.) A. Holz ilyen mélyebb értelemben vett, predesztinált naturalista. Élete végéig híven, önfejű egyoldalúsággal ragaszkodott a naturalizmus programmjához s valósággal hitvallásává tette a természettudományok s a költészet törvényközösségének az elvét. Poétikája megdöbbentően egyszerű: a költészet törekvése oda irányul, hogy természetté váljék. Minden tárgynak, benyomásnak, hangulatnak megvan a maga szükségszerű ritmusa, s a költő feladata abban áll, hogy ezt a ritmust megtalálja s megszólaltassa de úgy, hogy a nyelvi forma tökéletes kifejezője, hallható alakja legyen a tartalomnak. A hagyományos költészet elhomályosította a tartalomnak, nyelvnek, ritmusnak ezt a hármasegységét, ezért Holz felszabadítja a nyelvet, elveti a metrumot, rímet, versszakot, sőt a szabadverset is, amely csak mimeli a ritmikai szabadságot, mindenek előtt pedig elveti a szavak zenéjének öncélúságát. Kezdetben megtartja a régi lírai formát (Buch der Zeit) s inkább csak tárgyak naturalizálására, deromantizálására, tárgyhódításra (nagyváros, proletársors, szociális kérdések) szorítkozik. Csak aztán fog hozzá a forma és nyelv naturalizálásához: prózai vázlataiban pillanatról-pillanatra, atómjaiban rögzíti meg a valóságot; naturalista drámáiban más-más ritmus szerint jár-kél, lélegzik, beszél minden alakja, sőt ez a ritmus hangulatonkint is változik. Innen kezdve két irányban folytatja munkáját. Holz kétsarkú pozitív-negatív természet: nem tud tagadni alkotás, nem tud alkotni tagadás nélkül. Tagadásbál, kritikából (részben stílusparódiának) születik egyik főműve, az öt felvonásból, négy közjátékból álló Blechschmiede. Húsz évig dolgozik rajta, hogy törvényt lásson korán, gyülölt kortársain: St. Georgén, R. Dehmelen, hogy ne kiméljen benne senkit, sem irodalmat, sem történelmet, sem istent, sem ördögöt, sem Goethét, sem önmagát. A Blechschmiede lirai ellenvilága a Phantasus. Együtt nőtt, együtt fejlődött Holzcal: a világegyetem, organikus, anorganikus természet, vallások, filozófiai rendszerek, emberek és istenek alakváltozásának, a technika vívmányainak, a tudományok eredményeinek, a költő megrázkódtatásainak, fantasztikusan elképzelt sorsának alak- és funkciócseréinek, ezer tárgy, ezer meg ezer fogalom szunnyadó ritmusának nyelvi megváltása. Negyven évig küszködött ezzel a világgal, ezzel a nyelvvel, szókat ölt és alkotott, új grammatikát erőszakolt a német nyelvre, hogy tető alá hozhassa ezt a szemkápráztató barokképületet. Ez az épület a naturalizmus diadala s egyben csődje. Napja, éltető forrása a logika és a ráció, ritmusa nem eleven, ellenőrízhetetlen vér, hanem szabályozható, ellenőrizhető áram. Néha azonban ez a ráció áttűzesedik, lobbot vet, éneklésre bírja az agyongyötört nyelvet, s ilyenkor páratlan szépségű romantikus, exótikus képek ragyognak fel ég iránt a muzeumok, konzervdobozok, műhelyek között. - Birodalmak, ideológiák omlottak össze, új, hatalmasabb utópiák emelkedtek a magasba, mások, főleg az expresszionizmus, megvalósították Holz programmjának jó részét: ő nem törődött vele, aszketikus, zord szenvedéllyel dolgozott tovább magányában utolsó pillanatig: a német irodalom legnagyobb Don Quijotéja...