Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Tersánszky J. Jenő: BOROMISZA TIBOR KÉPEI

Boromisza Tibor dolgait a gyerek- és ifjúkori kísérleteitől fogva ismertem, egészen a nagybányai évek bőséges terméséig, a háborúig bezárólag. A háború évei és a háború utáni évek hézagot jelentenek ismeretemben. Most, ezen a kiállításán látom viszont újra Boromiszát, ezúttal mint a magyar Hortobágy festőjét.

Azt hiszem, olyasvalamiről van szó, mint mikor a palánta a neki megfelelő talajba jut. Boromisza Tibor nem Páris, nem München gyárfüstös, ideges, zaklatott atmoszférájának, nem Nagybánya idillikus, olaszos legének az embere, Boromisza a végtelen puszta, szilaj rohanás mozdulatainak, tékozló fénynek, süvöltő szélvésznek érzője.

Nem tudom azért, hogy a tájképeket merjem-e elébe helyezni portrésorozatának, amely a puszta gyermekeit ábrázolja. Ezek az arcok megfognak és magukért beszélnek, az ármányos kanász, filozófus gulyás, keménypillantásu csikós, az álmodozó juhász. Ezek a fejek tiszta karakterüek, kifejezőek és festői értékektől eltekintve is hatásos dolgok.

Bármennyire is lokálpatrióta elfogultságaim vannak szülőföldemmel, Nagybányával szemben, amely Petőfiben magában is megingatta az alföldi büszkeséget, Boromisza Tibornál kénytelen vagyok leszögezni, hogy ha a nagybányai vásznai előtt bizonytalankodnék a föntartástalan dícsérettel, ez a kiállítása föltétlen és maradéktalan elismerésemet kényszeríti ki, mint amely teljes és igazi művészet és egészen sajátja.