Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám · / · HEVESI SÁNDOR: A MAKRANCOS SHAKESPEARE

HEVESI SÁNDOR: A MAKRANCOS SHAKESPEARE
7. Mit mond Nyugateurópa?

A Nemzeti Szinház «Makrancos hölgyét» 1924 novemberében megnézte J. T. Grein, a londoni «Illustrated London News» szinikritikusa, Ibsen és Shaw első propagátora a mult század kilencvenes éveiben, akinek a szinházról írott könyvei felölelik úgyszólván az összes európai. szinpadokat. J. T. Grein, akit Chesterson mint legelsőrendű szinházszakembert ünnepel egy előszavában, melyet a kritikus legutóbbi könyvéhez írt, 1924-ben, a London News hasábjain cikket tett közzé a Nemzeti Szinház Shakespeare-előadásairól, elsősorban a Makrancos hölgyről. Mellőzve a személyemről szóló részleteket, Shakespeare szóbanforgó előadásáról az angol kritikus a következőket állapítja meg:

«Olvasóim tudják, hogy én szószólója, s ha kell, harcosa vagyok az angol nemzeti szinjátszásnak s hogy az Old Vic iránt nemcsak bámulatot, de valóságos hódolatot érzek. (Az Old Vic az angolok egyetlen Shakespeare-szinháza.) De az a tökély, amelyet a Makrancos hölgy magyar előadásán láttam, minden dícséretet meghalad. Még Bianca is aki rendszerint oly unalmas szokott lenni, eleven és csillogó volt ebben az előadásban, a szolgák véghetetlenül mulatságosak, a szónak magasabbrendű, vígjátéki értelmében. De legkitünőbb volt az előadásban a teljesen emberi, szinte arisztokratikusan emberi játék. Ez a Petruchio nem volt paraszt, aki adja a zsarnokot, igazi úriember vot, csupa humor és csupa kedvesség, ahogy módszerét alkalmazta az asszonnyal szemben. és Katalin az első pillanattól fogva nem pusztán szilaj, dacos és bogaras leány, aki szitkozódik és káromkodik. Sohasem feledkezett meg arról, hogy alapjában véve úrileány és így őrültségében volt rendszer. Párjelenetük elragadó vígjátéki kettős volt, szellemében klasszikus, formájában modern, tele lüktető gráciával. Nincs terem arra, hogy föltárjam az előadás részleteit s elmondjam azt az ezer és egy ötletet, amellyel a rendezés a Shakespeare szövegét transzparenssé tette.»

Petruchiót Odry játszotta, Katalint K. Tasnády Ilona. Az angol kritikus, aki Londonban ma is középpontjában áll a legmodernebb szinházi törekvéseknek, nem érezhetett az előadásban stílus-törést, abból az egyszerű okból, hogy Nyugateurópában a Shakespeare-stílus századok óta csak egyet jelent, ahogy ők mondják: humanizálást. Nem cirkuszt, nem bábjátékot, nem commedia dell' artet, hanem első és végső sorban: emberábrázolást és emberi ábrázolást. A többi csak «nuance», amelyre nem sokat adnak, s azt, hogy egy orosz vagy egy német rendező egy mellékmondatból építse meg egy Shakespeare-darab stílusát, - mosolyogva engedik át Középeurópának.