Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 1. szám

MÓRICZ ZSIGMOND: NEMZETI KONCENTRÁCIÓ
Példázatok hivőknek és hitetleneknek

Hol volt, hol nem volt, túl, túl a trianoni határokon, volt egyszer egy bankett. Írók, művészek s kultúremberek voltak jelen. Egyszer csak felállott egy nyolcvannyolcéves öregúr és gyönyörűséges példázatot mondott a Nagy Fáról, amelyet kerítéssel daraboltak körül az osztozkodók. A Fa gyökerei azonban továbbra is túl maradtak a kerítés alatt s ágai túlnyúltak a kerítés fölött. És a Fa oly távolról szívta az éltető föld savait s oly messzire szórta virágai illatát, sorsának gyümölcseit, amennyire a természet parancsa terjesztette ki arányait...

(A Nyugat a mai számtól kezdve minden írói tehetséget szeretettel vár, akár Kolozsváron, akár Kassán, akár Szabadkán, akár Berlinben, akár Párisban, akár Amerikában, - akár Budapesten éli is életét.)

*

Hol volt, hol nem volt, még a háborúelőtti őskorban, volt egyszer egy idő, mikor egy csomó fiatal író, ignotusok valamennyien, összecsoportosodtunk egy Ignotus vezetése alatt s egy rohammal betörtünk a konzervatív irodalom által okkupált berkekbe. Lett nyüzsgés, zsörtölés, csetepaté. Debrecenben voltunk egykor, Adyval, Osváttal, Ignotussal négyen. Felolvasás után egy öreg tatár khán köszöntött fel bennünket s így kezdte beszédét:

- Ignoti nulla cupido...

Mire Ignotusunk felállt s szólt:

- Valóban semmi más kívánságom, csak egy: a tehetség.

(A Nyugat ehhez a jelszóhoz két évtizeden át hű maradt s hű akar maradni ezután is. Ebben nem ismer különbséget, sem távolságot a tehetségek magánügyei alapján. Jöhetnek ezek jobbfelől, vagy balfelől. Lehetnek öregek, vagy ifjak. Írhatnak versben vagy prózában, bármilyen formában: ha tehetség, ha tud, elültetheti virágát a magyar irodalomnak ebben a kis kertjében.)

*

Hol volt, hol nem volt, volt valaha, régesrégen, még a Kurzus előtti napokban egy még félelmesebb korszak ebben az országban. «Mindent meglássatok, ami jó, megtartsátok; ami rossz, elvessétek» - mondja a biblia s egy ízben elmentem, hogy megnézzem amaz idők Parlamentjét. Ott voltam az ujságíró-karzaton s egy nagy könyv volt a kezemben. Odasétált bentről valaki, akkor a Népet képviselő, s azt kérdezte: «Mi az a könyv?»... «Ez - mondom, - ez az a könyv, amelyben egy kis fejezet lesz a mai idők története.»... Megnézte a könyvet s eldobta. Az volt a címe: «A magyar történetírás kútfői.»

- Idejét múlta, - szólt. - Megszűnt. Nem ezt kell most olvasni, de hát írók nem értenek a politikához. Ma mindenkinek egy kötelessége van: politizálni.

Ránéztem s azt mondtam:

- Én, magamra s minden íróra nézve, csak egyetlen formáját ismerem el a politizálásnak, a magamét. Ha valaki kiáll az emberek elé és elmondja, hogy élnek ott, ahol a hetedik krajcár hiányzik... az döntő politikai nyilatkozat.

(A Nyugat nem politizál. Mi, akikre ránkszakadt a szerkesztés terhe, nem fogunk politikai fórumot ácsolni belőle. De törjön el az a toll, amely jogtalanságot fuvoláz és igazságtalanságot muzsikál, még ha a legragyogóbb művészettel is.)