Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 22-23. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ · / · Kárpáti Aurél: DER WIDERSPENSTIGEN ZÄHMUNG

Kárpáti Aurél: DER WIDERSPENSTIGEN ZÄHMUNG
Nürnbergiek vendégjátéka a Kamaraszinházban
2.

A szinpad: kék függönyök dús redőzetébe foglalt, hatalmas nürnbergi doboz. Lapostetejű, kerek, virágosra festett játék-skatulya. Jelenetek elején a doboz födele derékszögben felnyilik, jelentek végén lecsukódik. Ebben a félköríves födélben váltakozik a háttérdíszlet, amely egyszer ház, máskor szoba, vagy szabad táj. S a felnyiló dobozban ott vannak a játékfigurák: a szereplők. Az egész stilizált, egyszerű, gyermekfantáziába illő, de roppant artisztikus. Első pillanatra megadja a játék hangulatát, szükségszerű stílusát. A kék-sárga-vörös-rózsaszín-fekete-zöld kosztümök részint mesékre emlékeztetők, részint a commedia dell'arte modernizált garde-robe-jából valók. Ötletesek és kedvesek. Szinte belenevetnek a néző szemébe. Jelenetek változása alatt a doboz alsó részét forgó lámpasor világítja át és halk zene játszik: mintha a skatulya muzsikálna. Kitünő idea, remek keret a német bősz Kata s a Hanswurst-ízű Petruchio mókás történetéhez. Hol vagyunk itt minden mciningenizmustól! A díszlet, a figurinekkel együtt, mintha táncra kerekedne, olyan könnyű, súlytalan és lenge. Az ember dúdolni szeretne hozzá: Hopplá, hopplá, Katherina...

Így indul - a genius loci szerencsés jegyében - a nürnbergiek Makrancos hölgyének csattogó és pattogó komédiája, játékszínpadon, játékbabákkal, egy nyitott játékdoboz közepén, szélesen kacagó, sörhabos humorral. Hogy ez így nem Shakespeare? De mennyire az. Csak nem Londonban s nem a XVI. század fordulóján, hanem Nórinbergában és napjainkban. Az elv maga föltétlenül helyes, a megvalósítás pedig tökéletes. Egyetmást tanulni is lehet belőle. Főkép, ami az együttes harmóniáját illeti. Clemens Schubert úr, a rendező, e tekintetben nagyszerű munkát végzett. Mert, hogy rátérjek a legfontosabbra: az egész előadás főerőssége a tökéletes ensemble. Kiemelkedő, nagy egyéniség egy sincs a szereplő művészek között, - a nürnbergi gárda jó, harmadrendű német színvonalon áll, - de valamennyi pompásan érti a mesterségét. A legutolsó epizódista játékában is mennyi kulturáltság, fölényes biztonság. Ötven próba csiszoltsága, a próbák verejtékszaga nélkül. (Nálunk ilyesmi elképzelhetetlen a «pendlizés» kétes csillogású fénykorában.) Hogy' tudják ezek a leckét! Öröm nézni és hallgatni őket. Mind hibátlanul «összedolgozik», rohanva diktálja és viszi a tempót. Nincs egyetlen henye mozdulatuk, de egyetlen kihagyásuk se. Szerves egész ez az igazi együttes, ez a lélekkel átfűlő, eleven mechanizmus, amely szinte egy rúgónyomásra mozdul, pereg, bukfencezik.

S mennyi friss ötlet a játékban. Érdemes följegyezni néhányat közülük. Mikor Petruchio (Werner Rafael) először akad össze Katalinnal (Gretel Mohr), a kedveskedő üdvözlés helyett - Katám, jó reggelt! Hallom, így hínak! - harsogva támad rá, valósággal megijeszti a visszahőkölő leányt. Később, a szómarakodás hevében, könnyedén felpenderíti a szekrény tetejére, ahol a harcias «sólymocska» tehetetlen dühhel, ártalmatlanul toporzékol - a magasban. Viszont Kata a szó szoros értelmében «elfenekeli» Biancát, odafektetve az asztalra. Itt mutatkozik meg legszembetünőbben a játékstílus enyhítő varázsa: mennyire letompítja a helyzetek nyerseségét. Ellenállhatatlan komikum erejével hat, mikor az esküvő után «bevezetnek» egy óriási hintalovat, amelyre fölpattanva viszi haza Petruchio feleségét, míg a doboz teteje lassan rájuk csukódik. Vagy: mikor Tranio és Grumio, a két szolga, pontosan egybevágó mozdulatokat végez urával, időnként kiülve a skatulya szélére. (Kár, hogy ez a bábjáték-ritmus elmarad a szolgák csoportjelentében, ahol pedig kínálva-kínálkozik rá alkalom. A stílusegységnek talán itt volt egyetlen kisiklása.) Petruchio műharagja elől a szabó saját ruhásdobozába búvik, végül az ifjú férj egy akrobata lendületével szökik át a terített asztalon. Közben Petruchio kezében a játék egész folyamán pattog a korbács. Igazi állatszelidítő! Fürge, hajlékony, fáradhatatlan. Az egész: játék a játékkal a játékért.

A darabot erősen meghúzták, ami a tempónak még inkább javára vált. S a húzás sehol sem okozott törést, vagy zökkenőt. A kihagyott részek épúgy nem hiányoztak, akár az otthon hagyott parókák.

A precizitás diadalmaskodott elsősorban a nürnbergiek együttesében. A precizitás, mint művészi érték. Megmutatták, - amiről különben az oroszok már rég meggyőzték a világot, - hogy sztárok nélkül is lehet finom, artisztikus, jó előadást produkálni, pusztán a stílusos ensembléval.