Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 13. szám · / · Puskás Lajos: Júlia szép leány

Puskás Lajos: Júlia szép leány
Misztérium 3 felvonásban
III. FELVONÁS.

Zegzúgos részlet Dévavár építésénél. Látszik a falból egy darab, elnyúlón a messzeségbe. Egyfelül magas szikla emelkedik, kőbevájt lépcsőzet vezet fel rá.

Alkonyodik. Az ég egészen veresszínű. Érzik a levegő magaslati tisztasága.

(A színen sokáig nincs senki.)

KÉT KŐMIVES (jön futva):

ELSŐ KŐMIVES (rémülettel mutogatva vissza):

Láttad-é? mint rémes orca
Ugy meredt ránk az a tüzszem
Ott a sziklaodvak mélyén!
Poklok szeme...

MÁSODIK KŐMIVES:

Tegnap éjjel
Falomláskor égigérő
Nagy pokoltüz harsogott fel
Az eget véresre-marta.

HARMADIK KŐMIVES (ellenkező oldalról jön. Az utolsó szavakat hallotta):

Jaj nekünk!

MÁSODIK KŐMIVES:

Jaj estve lesz már
S a fal ujra csak megomlik
Virradatra!

HARMADIK KŐMIVES:

Éjten-éjjel
Indul a föld mind-körösleg,
Merre fallal felsértettük
Tüzzel vérzik, nyög, veszékel,
Szivünket, velőnket tépi...!

MIND:

Jaj nekünk!

(Egy csoport kőmives jön. Egymásközt beszélnek.)

NEGYEDIK KŐMIVES:

Kezünk kivérzik
Sziveinket láz emészti
Honnülő feleségünkért,
Gyermekünkért.

HARMADIK KŐMIVES:

És a fal csak egyre omlik.

MIND:

Mind-holtig munkát nem állunk.

NEGYEDIK KŐMIVES:

Envérünkben itt fagyjunk meg
Dévavárnál?

HARMADIK KŐMIVES:

Minek szegjük
Homlokunkat Isten ellen?

MIND (össze-vissza):

Bosszút veszen! Bosszút veszen!

ELSŐ KŐMIVES:

Jaj nekünk!

HARMADIK KŐMIVES:

Sebes-sietve
Jő mi nagy lakoltatásunk
Szálig elveszünk...

MÁSODIK KŐMIVES:

Veresszin
Lángot vet a föld magából
Minden éjjel!

NEGYEDIK KŐMIVES:

Kelemen is, első mives
Egyre, mind-váltig csak igér
Hazatérést, drága árat...

MIND:

Mind-holtig munkát nem állunk!

(Össze-vissza.)

Hazatérünk! Hazatérünk!

KELEMEN (megjelenik):

NEGYEDIK KŐMIVES (nekitámad):

Hallod-é te első-mives
Hazatérünk virradattal
Jó hajnalban indulunk es.

KELEMEN (csendes, nyugodt):

Már mi-okon, hogy mennétek,
Dévavárát itt hagynátok
Épitetlen?

KŐMIVESEK (össze-vissza):

Hazatérünk!
Mit minékünk Dévavára,
Nagy-merész Isten-kisértés,
Ördög míve Isten ellen?
Hazatérünk!

KELEMEN (félharaggal):

Héj no mivesek! Ki látta
Férfiakat gyermekmódra
Ösztökélni munka mellé?
Azt miveljem véletek?

KŐMIVESEK:

Mást mívelj! Bocsáss haza!
Harmadhava itt időzünk
Semmire-jutánk a munkán!
Elmegyünk! Megyünk haza!

KELEMEN (kis hányavetiséggel):

Héj no! bolondot beszéltek
Elmennétek, megbánnátok,
Mert a várat felépitem
Kelemen, legelső mives,
Csudamives - jól tudjátok -
Egymagam is megépitem,
Magam nyerem drága árát
Aranyat ezüstöt.

ÖREG KŐMIVES (most jött):

Bizony magad nyerjed, magad is élj véle...
Nézzed: legnyúgoszik világló szép nap
S megint jő az omlás...

HARMADIK KŐMIVES (szenvedélyesen Kelemen elé ugrik):

Minden poklok tüze várad falát tépi,
Égeti, szaggatja...!

KELEMEN (dacosan):

Égesse, szaggassa! Mégis csak felrakom
Váramat építem egekig-érőnek...

KŐMIVESEK:

Isten-kisértőnek!

KELEMEN:

Annak is!
Király parancsára, magamnak kedvére,
Erdély óltalmára...

KŐMIVESEK (csendesen):

Kincses szép Erdélynek...

HARMADIK KŐMIVES (lázadóan):

Kinjában körösleg felszakad a szikla,
Láng csorog belőle...

KELEMEN (hangot változtatva):

Fényesebb a lángnál mivel hazatérünk,
Melyikünk-melyikünk félvéka ezüsttel
Félvéka arannyal,
Vérnél is véresebb, tüznél is tüzesebb...

ÖREG KŐMIVES (csendesen):

Vérnél is véresebb, tüznél is tüzesebb
Aranyat ezüstöt, lángnál lángolóbbat
Soha el nem nyerjük!
Megomlik a várfal, ma is csak megomlik
Csak haza kell térnünk ára-elnyeretlen.

KŐMIVESEK:

Hazatérünk! Hazatérünk!

ELSŐ KŐMIVES:

Még tovább itt bajlakodjunk,
Isten ellen harcra keljünk
Bosszuját vonják fejünkre?
NEGYEDIK KŐMIVES:

Nem tovább! Hisz várnak otthon.

ÖREG KŐMIVES:

Kit jegyes vár, kit meg asszony.
Mást meg gyermek...

KŐMIVESÉK:

Hazatérünk!

KELEMEN (kérlelve):

Tizenegy kőmives, jó mives társaim!
Szómat hallgassátok, erős törvény szava...

KŐMIVESEK:

Nem hallgatjuk, elsőmives!
Hazatérés! Ez a törvény!

KELEMEN:

Erős törvény szavát szólom,
Kőmivesek!
Mindeneken ur a törvény!

KŐMIVESEK:

Hazatérünk!
Nincsen törvény Isten ellen,
Nincs király törvénye!
Botor munkát Te vállaltál
Járjad végig egymagad!

KELEMEN:

Nincsen törvény Isten ellen
Nincs király törvénye
Kőmivesek! első mives
Kelemen szól
Parancsolton-parancsolja:
- Ez törvény, ti is tudjátok -
Megtartsátok!

KŐMIVESEK (Kissé megcsitulva):

Mely törvényt ugyan?
KELEMEN (közéjük áll, gesztusokkal beszél):

Régi kutfejeken, kőre rovásolva
Olvaston-olvastam
Apám ugy oktatott mi mivességünkre:
- Ti is ez törvényt tudjátok -

«Ha-ki kőmivesnek asszonyfelesége
Leges-első jő ki urát megláthatni,
Vére megontassék... kő közé rakassék!»

KŐMIVESEK:

Nem!

KELEMEN:

De úgy!

KŐMIVESEK:

Mi hazatérünk!
Kincsért életet nem ontunk
Hitvesünknek drága vérét.

KELEMEN:

Déva falát megállitjuk
Törvény szerint.

HARMADIK KŐMIVES (Kelemen elé áll):

Kelemen! Te! Első-mives!
Nagy-gonosz!

KŐMIVESEK:

Isten kisértő!

HARMADIK KŐMIVES:

Hitves-vérnek drága árán
Vérdijad magadnak vijad.
Ördög míve Isten ellen?

KŐMIVESEK:

Magas nyerjed Déva várát
Vétked árán!

KELEMEN:

Törvény árán!

HARMADIK KŐMIVES (gyűlölködve):

Égi mátka cselvetője!
Hitves-rabló! Fél-halott!

KELEMEN (felszisszen):

Te!

HARMADIK KŐMIVES:

Nagy-gonosz!

KELEMEN (kihivóan):

Erős úgyé?

(Hirtelen komolyan.)

De mindenen úr a törvény!
Felettem is. Bennem vagyon.
Holtomból azért ocsúdtam,
Hogy ez várat megépitsem.
Törvény szerint.
Erős azért vagyok.
Törvény:
«Ha ki kőmivesnek asszonyfelesége
Leges-első jő ki urát-megláthatni
Vére megontassék.»
Bátor
Urodalma engem verjen
Fejem eléhajtom, Törvény.

(Szünet. Kőmüvesek szótlanul lehajtott fejjel állnak.)

KELEMEN:

Mindeneken úr a törvény.

NEGYEDIK KŐMIVES:

Vigyázz Kelemen, itélet
Itéletideje lészen
Hogyha jőne magadé...
Te asszonyod
Isten itéletet tészen.

KŐMIVESEK:

Még jöhet. Vigyázz Kelemen!

KELEMEN:

Én vigyázzak? Félek én?
Hogyha jőne magamé is
Asszonyom?...

KŐMIVESEK:

Még ma jöhet! Még jöhet ma.
Melyikőnké?
Itélet-ideje vagyon,
Isten igaz törvényt tészen!

KELEMEN:

Megvigyázom, megtekintem
Hogyha jőne?!...

(Hallgatózik.)

Jő! Halljátok?

KŐMIVESEK:

Valaki jő!

(Már egészen beesteledett. Az égboltozaton vörös fény ég, de nem világít. Szekérzörgés a csendben.)

KELEMEN (felfut a szirtre, szinte ujjong):

Valaki jő!
Halljátok-e? Hintó gördül
Éjszakai messzi úton,
Acélpatkók szikrát-vetnek,
Vágtáslovak prüszkölése
Idehallik!

(Távoli lódobogás s csattogás.)

Patkóverés! Halljátok-é?

(Figyelve fölemeli fejét. Hallgatózik.)

KŐMIVESEK (csendesen mormolva imádkoznak):

Isten! forditsd el fejemről
A Te nagy kezed-verését.
Most ez egyszer...

KELEMEN:

Asszony jő! fehér hiv asszony
Édes-urát megláthatni...

KŐMIVESEK:

Mind a lovak pusztúljanak
Lábát mind a négy letörje!
Én asszonyom
Csak soha ide ne érjen!
Hintóm pozdorjára hulljon,
Négy kereke szakát vessen,
Tüzes zápor útját-szegje;
Tálám visszatérik...

KELEMEN:

Nem tér! jő sebes rohanvást
Mindjárt itt leszen közöttünk
Halljátok? megállt a hintó
A hegytövön.

KŐMIVESEK (menekülésszerű mozdulattal):

Isten! Isten!

KELEMEN:

Itt maradjatok! egyesség,
Mives törvény ugy akarja:
Vérét hogy falunkba-ontsuk
Dévavárát ugy épitsük
Egekig érőnek...

KŐMIVESEK (rimánkodnak):

Kelemen! legelső mives!
Nem!

KELEMEN:

De úgy! hajnalra kelve
Már falunkat épithetjük!
Soha meg nem omlik. Érte
Nyerjük drága, nagy-nagy árát

Aranyat ezüstöt.
Asszonyfeleségeinknek
Tizenegyen kőmivesek
Lába elé kincset ontunk
Nagy szerelmet, égig-érőt,
Szivük hogy nekünk repessen
Kincset elnyert miveseknek...
Eget vija nagy szerelmünk
Ő hites szerelmekért...

JÚLIA (sietősen lép be):

Adjon Isten néktek tizenkét kőmives!

(Megpillantja Kelement, aki most jött le a szikláról.)

Kelemen! szerelmes uram!
Sok nehéz órán repestem
Te-orcádnak utána...
Azt hivém már meg nem látom
Többet soha...

KELEMEN (tehetetlenül):

Ide ugyan minek jövél
Szerelmes asszonyom?
Júlia szerelmes virág!

JÚLIA:

Nagy nehéz álom megejtett:
Dévavára udvarában
Láttalak, sötét falak közt,
Kövek közül omló vérben
Kelemen! Szerelmes uram!

KŐMIVESEK (borzadva):

Kövek közül omló vérben!

JÚLIA:

Júliádért asszonyodért
Kiáltottál fuldokolva...

(Homlokára teszi a kezét.)

Jaj mely álom is vala...

(Mosolyog Kelemenre.)

KELEMEN:

Én asszonyom, minek jövél?
JÚLIA (kissé meghökkenve körülnéz, azután nyugalmat erőltetve):

Vaj ugyan mi dolog tizenkét kőmives
Ihol csak megjöttem, Kelemenhez jöttem,
Szerelmes uramhoz, ezen mit csudáltok?

(Kelemenhez szerelemmel.)

Kelemen! kiért zudítám
Árva én szegény fejemre
Isten nagy-kemény haragját...

KŐMIVESEK:

Annak esteledék éje
Mára. Itélésed lészen
Júlia szerelmes virág...

MENNYEI SEREGEK: (egyre erősbödő énekbe fognak, mely a felvonás végéig többször meg-megújul s a szereplők szavait kíséri.)

KELEMEN:

Itélésed vagyon! Itélésem vagyon
Szerelmes asszonyom! Júlia szép virág!
Mivel szerettelek...

JÚLIA:

Mivel szerettelek!

KELEMEN:

Mivel szerettelek s hogy ne gyülölj érte...

JÚLIA:

Kelemen! nem gyülöltelek,
Csak még igy, ilyen repesve
Nem hitt hozzád a szerelmem
S féltem...

(Ovakodva néz fel az égre.)

KELEMEN:

Azt hittem, hogy nem jősz
Csak Te nem jősz, hiszen gyülölsz...

JÚLIA:

Nem gyülöllek!

KELEMEN:

És te jöttél.

(Lehajtja a fejét. Fényes villámok cikáznak.)

JÚLIA:

Kelemen szerelmes uram!
Tudom: lészen büntetésem
Nagy-nehéz lakoltatásom,
De nem félek immár...
Vaj mi ér még?...

KŐMIVESEK (tompán):

Azt a törvényt
Egyességed tette köztünk
Kelemen, legelső mives,
A te urad...

JÚLIA:

Én uram!

KELEMEN (eltakarja arcát):

KŐMIVESEK:

Kinek asszonyfelesége
Leges-első jő ki hozzá
Hiv urához, hitveséhez:
Vére megontassék...!

JÚLIA (elirtózik):

Jaj nekem! Kelemen! uram!

KELEMEN (megsemmisülten):

Azért tettem, mert szeretlek.
Hogy ne gyűlölj...

(Sokáig fojtott csend.)
JÚLIA (egyszerüen, mint aki mindent átlát):

Ver az Isten.
Engem érted, téged értem,
Törvényt szegtünk...

KELEMEN (kifakad):

Isten! Törvényt törsz törvénnyel!
Törvény: Júliát szeressem.
Törvény: Dévát megépitsem
Belém-vetett Te-törvényed!
Isten! Átkozott légy!

EGY KŐMIVES (ujjongva felkiált):

A falat! Nézzétek! Áll!

KŐMIVESEK:

Áll a fal, mit ma épiténk

(Mindnyájan az égre tekintenek.)

Szegd meg Isten szent törvényed utját!

(Nagy villámlás, mennydörgés, a fal óriási robajjal leomlik.)

JÚLIA:

Kelemen!

KELEMEN:

Júlia!

KŐMIVESEK:

Leomlott.

KELEMEN:

Isten nehéz haragja büntet.
Törvénye sújt. Akarata teljesüljön
Törvénye valóra váljék...

JÚLIA:

Legyen meg szent akarata,
Szent neve áldassék!
S mégis csak meg nem tagadlak
Szerelmes uram! megvallak
Holtomiglan előtte es.

(Kelemenhez simul. Villámlik.)

Szivem alatt gyermekünk...

KELEMEN:

Jaj!

JÚLIA (könnyek közt):

Még csak meg sem is születék
S halálára megyen
Apródad kicsinyke fiam
Kelemenre hasonlatos...
Én szerelmes uramra...

(Letörli a könnyeit, már egészen nyugodtan.)

Minden törvény most valósúl:
Már békével, csendességgel,
Ugy halok meg.

KELEMEN (tehetetlenül):

Én szivemet bátor adjam
Te kezedbe,
Hulló vérem
Váltságodúl csak nem leszen
Istennek előtte...

JÚLIA:

Minden örvény most valósúl:

KELEMEN:

Jaj nekem!

JÚLIA:

Szeret az Isten
Én uram, hogy ugy szerettél,
Csudamalmot épitettél,
Értem haltál, feltámadtál
Ő akarta...

KELEMEN:

Júlia!

JÚLIA:

Minden törvény most valósúl,
Már felépül Dévavára
Erdélyország óltalmára
Nagy hired-nevedre...

KELEMEN (könyörögve):

Isten!

KŐMIVESEK (csendesen):

Meg kell ezt a törvényt állnunk,
Isten úgy akarja!

KELEMEN:

Ugy akarja!

(Egészen sötét van. Szerszámok zajütése hallik.)

ÖREG KŐMIVES:

Szép gyengén megfogjuk,
Vére megontatván
Vessük bé a tüzbe.

ORZSA ASSZONY HANGJA:

Júliám, leányom! bizony csak elmentél
Csudahalott-látni!

JÚLIA HANGJA:

Anyám, Édesanyám!

(Kevés fényben látszik Kelemen támolygó alakja.)

A HEGY:

Ihol elindula tizenkét kőmives
Ugy megyen, ugy megyen Dévavára felé
Amit nappal raktak, leomlott estére,
Amit este raktak leomlott reggelre...

JÚLIA HANGJA:

Kelemen! Én uram!
Én is bizony csak elmentem
Csudahalott-látni...

A HEGY:

Kelemen kőmives azt a törvényt tette,
Kinek felesége hamarább jő ide,
Vére megontassék...

JÚLIA HANGJA:

Fogd bé kocsis a lovakot
Én uramhoz akaratom
Vagyon nékem mennem...

(Sűrű csattogó patkóverés, épitési munkazaj, falomlás robaja, asszonyi sikoly hallik. Egészen sötét van.)

Függöny