Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 12. szám · / · Képzőművészeti figyelő

Háy Gyula: Kozma Lajos

Előttem fekszik az Innendekoration egyik legújabb száma, amely teljes terjedelmében Kozma Lajos bútoraival, belső és külső architektúriáival foglalkozik. Érdekel, hogy hányszor jelent már meg hasonló füzet vagy könyv Kozmáról. Utánanézek és találok: hét füzet Innendekorationt, ami részben vagy egészben erről a pesti építészről szól, egy vaskos könyvet 1926-ból Darmstadtból és egy még vaskosabbat ugyanabból az esztendőből Lipcséből. Találok továbbá gondos keresés után egy cikket a Művészet 1908-as évfolyamában, egyet a Magyar Iparművészetben ugyanakkorról és még egynéhány apróságot A Ház cimű rég megszünt építészeti lapban.

Ha talán nem is teljesen kimerítő ez a felsorolása a «Kozma-irodalomnak»: mégis kitűnik belőle az az aránytalanság, ami Kozma művészetének külföldi és belföldi visszhangja között fönnáll. Nemcsak a kvantitatív különbségre gondolok, hanem az időbeli megoszlásra is, arra, hogy a magyar művészeti irodalom Kozmát csak munkássága legelején tárgyalta, míg a németek fejlődésének egy érettebb szakában vették észre és azóta nem ejtették el.

Az Innendekoration évek óta azt tekinti feladatának, hogy a bútorművészet leghaladóbb és legkonzervatívabb irányai között hidat alkosson. Ennek a hídnak pillérjéül ismerik fel Kozmát. - Mikor 1908-ban a magyar művészeti irodalom a jövőről alkotott képének középpontjába helyezte Kozmát, akkor ő még nem volt az átmehet hídjának tartópillérje, hanem maga is az akkori legbalabb irányhoz tartozott. Közvetlenül a szecesszió elviharzása után történt ez, amikor a polgárság újabb nagy rohamára indult sajátos építőstílusáért. A szecessziót bukottnak érezték. Az új rohamot teoretice jobban készítették elő, ami más szóval azt jelenti, hogy a tulajdonképeni célt önmaguk és a közönség előtt jobban elburkolták. Lechner Ödön nemzeti magyar jelszavú stílusa volt, a mozgalom első nagy nekilendülése, amit aztán egy fiatal seregnek formában különböző, de jelszóban hasonló munkássága követett. Ennek a fiatal gárdának egyik legfontosabb tagja volt Kozma Lajos. Nem új stílust alkotni, tűzték ki céljukat ezek a fiatalok, hanem egy régit, egy megvoltat feleleveníteni, a kor igényeihez alkalmazni. Ilyen álruhában jelentkezett a huszadik század polgára másodszor saját polgári építési stílusáért. Ilyen jelszavakra támaszkodva alkotta meg Kozma a polgári önálló, a feudális tradicióktól elszakadó lakásberendezését.

De Kozma művészete sohasem szakított teljesen a barokk-, a feudálishagyományokkal. Ez is jellemzően polgári vonás nála. Bár lényegében az építészeti alkotást sokkal inkább funkcióértékekből létrejövőnek látja, mint a barokk-kor, bár tervezésében, sokkal konstruktívabb, mint az, és sokkal kevésbé festői és teatrális észjárású, mégis a barokkban kitenyésztett patetikus előkelőségnek az a tisztelete, ami a polgár mentalitásának elmaradhatatlan eleme, nála kezdettől mindmáig megvan. Ami a fejlődés folyamán teljesen lekopik Kozmáról, az a népiességkeresés romanticizmusa. Ez az, aminek a helyét nála ma már csaknem teljesen a formaalkotás következetes logikája, a célnak, - a használati tárgy céljának - mint művészi főtényezőnek a fölismerése váltotta fel.

És éppen a célformák iránti kezdettől fogva megvolt, de még mindig fokozódó érzék avatja Kozmát olyan hídpillérré, aki nélkül a németek a maguk szakirodalmát ma már elképzelni sem tudják. Mert Kozma a legszélső bal értékeit hozza be ezáltal a polgári művészetbe, azt lehetne mondani, lefordítja polgári nyelvre. Kozmánál az, ami a burzsoalélek számára rideg antidekoratívizmusa miatt idegen és elriasztó, egy gazdag dekoratívizmusba burkolva jelenik meg. Kozma a kézműnek talán utolsó nagy tisztelője és felkarolója. Grafikus szenvedélyével a bútorfelületet az intarziák, festések, faragások szabad játékterületének tekinti és talán ő az egyetlen építész, aki mint díszítő-grafikus annyira tökéletes, hogy ezt a szabadságot nem lehet tőle elvitatni.

A munkák, amiket így a külföld sajtóján keresztül megismerünk, teljes lendületben levő művészi fejlődés képét mutatják. Egy művész, aki egyszer és mindenkorra egy miliőnek eljegyezve, képesnek mutatkozik arra, hogy azt a miliőt, más körök megértése és értékeik asszimilálása által gazdagítsa. Művészetének aktualitása mindaddig tart, míg a polgár mint embertípus a föld színéről nem tűnik, de jelentőségének éppen hídépítő szerepénél fogva még ezen az időn is túl kell terjednie.