Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 4. szám

Juhász Géza: A költő halála

Most meghalok.

Feleségem parázs talpai
nem csiholnak több tűzvészt mellemen:
most meghal a feleségem.
Gyermekem ragadozó ujjacskái
sem tépázzák tovább gyérült hajam:
most meghal a gyermekem.
Felebarátaim tragikus fintorai
nem keserítenek tovább:
most meghalnak felebarátaim.

Elnémul minden rádió,
a föld szárnya összecsukódik,
s a planéták szíve kihamvad.
Sárkányfogsorát harapásra nyítja
a hüllőtestű határtalan Űr
s összeroppantja a naprendszer
sugár-szőke mogyoróhéját.
Óriás torkán alásíklanak
a borzas kalandor üstökösök,
ködfoltok, ikercsillagok,
s a megsemmisült mindenség fölött
a fekete Űr nyeldeklőjén
levonaglik az Élet istene.

Harsogjatok végsőt, harsonák!
Zsolozsmázzatok minden érzők!
Ma meghal az élő Isten
s hulláink fölött
boldogító uralmát megkezdi
a Golgotára-feszített.