Nyugat · / · 1929 · / · 1929. 1. szám · / · Képzőművészeti figyelő

Rabinovszky Márius: Bornemisza Géza és Csorba Géza

A Tamás-Szalón második kiállítása Bornemissza Géza újabb igen örvendetes fejlődéséről számol be. Bornemissza főereje mindig a könnyű, fénybeoszló, finom, világos tarkaságú tájakvarel volt. Újabb nagyméretű, hűvösen derűs olajfestményei közül különösen pompás csendéleteibe viszi át akvareljei gyönyörűen üde, folyékony tarkaságát. Az omló színességbe tartást, ritmust a sötét kontúrvonalak meg-megszakított kontúrvonala hoz és néha, különösen a figurális képekben, síkbavetítve foglalja össze a testek formáit. Az omló lágyság és a beléágyazott meg-megmerevedő formák pikáns ellentéte a modern francia festészet egyik, minden absztrakciós tendenciák ellenére 40 év óta diadalmas tendenciája, amióta Gauguin, majd a fauveok egyesítették merészen az impresszionizmus abszolut szín-fénykultúráját a szintétisták szerkesztő törekvéseivel. Ezért hat Bornemisza művészete is feltétlenül modernnek.

Csorba Géza, akinek néhány portréfeje szerepel a kis kiállításon, egészen másfajta művész. Elevenen mintázott, átérzett formájú portréit valami büszke római tartás emeli a komoly öntudat piedesztáljára. Ezek a csendes, erősen római-antikos élményű fejek Csorba művészetének legértékesebb teljesítményei.