Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 19. szám · / · MARCONNAY TIBOR: IFJÚSÁG

MARCONNAY TIBOR: IFJÚSÁG
I.
Az első tavasz

Mily különös volt az első Május, amely
diákkoromban hirtelen csapott le életemre.
Átnéztem a könnycseppes ablakok ezüstjén.
Hangtalan pergett a langyos záporeső.
Tünő utakon s párolgó, messze mezőkön
zavarban, mely a teremtés-előtti
időkre emlékeztetett, a sár s a gőz
káosszá egyesült. És én egy gőgös, szürke
régi kastélyba zárva, lustán, lázasan
néztem a tuláradt ereszek zuhanó
vizeit, amint tengert idéző térképekké,
óriás pocsolyákká ölelkeztek a nagy udvaron.
Csüggedten virultak a májusi lombocskák,
melyeken imbolygott a csillámló esőcsepp.
S a gesztenyefák ázott rügyei
furcsán fénylettek, mint a nedves enyv.
S egyszerre elfordultam zárkózott udvarunktól.
A falu felé rebbent szemeim forrósága,
viskók felé, melyek a nagy határra nyiltak,
hol ázott lóherföldeken tul kóbaltszin hegyek
vitorlát feszitettek álmaim ladikjára.
Azonban előttem pár ölnyire
ut partján árkokban, kávészinű
buborékos vizek rohantak s meztelen
libák, kacsák, parasztfiuk és lányok
siettek az árral, a disznóusztatóhoz
vigan, zajosan. S mögöttük az ólmos
égbolt feszült az üde-zöld mezőkre.
S én lázzal lestem karcsu, szüzies
lányok fehér, foszforeszkáló térdét
S az egy csudás és távoli, megváltó
szenvedélyt áhitottam. De csak vad zavar
volt minden pillanat s az ingerlő leányok
elérhetetlen térdei gunyolták vágyamat.
Börtön-szobámból némán, keserün
figyeltem a szegény, szabad, cigányos csapatot.
És szörnyü akarások csikorogtak csontjaimban
miközben a komor falitáblán a száraz
unalmas kréta sikoltott egy latin szót.