Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 15. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · Kosztolányi Dezső: MEGREMEGŐ SZELLŐ

Szegi Pál: BABITS MIHÁLY
A «Kortársaink» I. füzete - Irta Juhász Géza

A «Kortársaink» első számaként jelent meg Juhász Géza Babits Mihályról írt füzete. Juhász, ha nem is a kellő elmélyedéssel, de szerető odaadással dolgozott és becsületes munkát végzett. Nem végzi el és nem is akarja elvégezni azt a feladatot, amit Babits Mihály jelent a kritika számára. Szerényen alkalmazkodik az elészabott kerethez és Baedekert akar írni, mely elvezesse az olvasót Babits Mihály művészetének birodalmába.

Ennek tulajdonítható, hogy gyakrabban figyel a külsőségekre, mint a «belső fejlődésre». Pedig Babits maga írta, hogy a keresztény írónál «minden külső kép vagy történés csak eszköz, hasonlat», Babits maga beszél a «gondolatról, mint belső fejlődésről», abban a könyvében, mely mindazok számára, kik róla írni akarnak, azonkívül hogy példaadó, a legtöbb útmutatást adja a babitsi gondolatvilág igaz megértéséhez. Juhász Géza könyvében megkapjuk Babits Mihály életpályájának szerény ívelését, pár évszám hideg tűjével felrögzítve (mellesleg megjegyezzük, hogy ez az első életrajzi kísérlet Babits Mihályról), de alig kapunk valamit ama «belső fejlődésből». Az életrajzi gerinc szürke és szegény egy olyan költő megértéséhez, kiben a gondolat élete a teljes élet! Ez a módszer nem vezet el még észrevevéséig sem oly nagy-nagy csatáknak, mit a gondolat és a lélek vívnak egymással, s ami Babits életének legnagyobb és legvégső krízise. Milyen egyszerű, nyugodt vonallá tisztul Juhász Géza írásában az az élet, mely maga volt a «soha meg nem elégedés», a lázadás! «A költő őszintén megvallja, mily küzdelmes a hit útja», írja a kritikus (29. o.). Mit fejez ki ez a mondat, mit fejez ki a kritika meglátó és láttató erejével abból a nagy lelki megrázkódtatásból, ami ezt a «katolikus lelkű költőt» elragadta a Fortissimo istenkáromlásáig.

Igen! Kell ismerni ennek az embernek az életét is, ismernünk kell szegénységét, s azokat a harcokat, miket ellene viseltek, a kenyere, étele, itala ellen! S nem ártott volna leírni azt a kirongyolódott könyokű vadászkabátot sem, amiben Babits tanár úr több éven át tanította a diákjait. Ó, vannak történeti érvek, mik közelebb visznek egy még oly spirituális és intellektuális lélekhez is, mint a Babits Mihályé. De mindez csak adalék lehet, s csak az lehet éppen Babits Mihálynál.

Babits intellektuális költő, gondolat-komplexumokat kell megfogni, fölfejteni, ha közelébe akarunk férni. A gondolat élmény is az ő számára, mint ahogyan élmény a forma is. És se külső-formáját, se élmény-formáját nem fogják teljesen megérteni, ha intellektuális jellegüket nem méltatják kellő figyelemre.

Babits valamennyi problémájával elméletileg is foglalkozott. A «Gondolat és Írás» kötet szinte kulcsa az összes babitsi problémáknak. Vajjon megírják-e valaha is szebben, mélyebben annak az örök nyugtalanságnak analízisét, mely Babits költészetének lelke, lelkének teremtő ritmusa annál, ahogy ő maga megírta és az Ágoston-tanulmányba foglalta? Várhatjuk-e valakitől mélyebb megértését a nyelv élményszerűségének, mint ugyanebben a tanulmányban, vagy az Ady-tanulmány idevonatkozó részében? És így tovább. Ebben a könyvben szinte «benne van» a legjobb Babitsról írható tanulmány is. S minden bizonnyal a legszebb Babits-tanulmányt attól a szerzőtől várhatjuk, aki elég szerény lesz és elég bölcs, s munkáját Babits szavaiból fogja összeállítani!

Juhász Géza mindenesetre hasznos és jó munkát végzett. Mint ahogyan hasznos és jó munka programmját jelenti az egész «Kortársak» vállalkozás. Kétségtelenül egy nagy hiányt pótol. S ha nem is pótolná talán, akkor is megtette a magáét, ráirányította figyelmünket irodalmi életünk egyik nagy hiányára, melyet ha betöltenie nem is lehetett, tudatát sikerült elevenebbé, sürgetőbbé tenni.