Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 11. szám · / · FÜST MILÁN: CATULLUS
FÜST MILÁN: CATULLUS
Szomorújáték négy felvonásban (4)
«... Látom, várod az alkonyt, - mért tagadod?
Megyek is, gyújtom a mécsesed, - tudom én már,Jól tudom én,Ibolyaszín szemeid mire várnak!Az éjnek lángoló lánya vagy!
Nem is a lenruhás ifjak, nem is ők!
Az éj rabol el!
S hiába suttogok én, - nincs aki visszahoz.» (Szünet.)
Catullus: Csak a könnyelműség lehet boldog.
Tertullia: Ezért boldog ő. (Sóhajt.)
Catullus: Pengesd csak azt a hárfát, - akárhogy!
Tertullia (megpengeti a húrokat.)
Catullus: Mégegyszer! (Hurok pengése. - Szünet.)
Tertullia (szavalva): «Mi gondolat busít megint, szegény bíró?»
Catullus (borúsan): Mintha még most sem volnék egészen ébren... (Szünet.)
Tertullia (szavalva): «Mindent, mi busít, oszlatom, - én vagyok a hajnal!»
Catullus (hirtelen ingerültséggel): Hát hiába no! Én itt senkivel sem érzem jól magam - és mondhatsz, amit akarsz. Az emberek nem nekem valók és én nem vagyok az embereknek való!
Tertullia (odaül melléje): Pedig én rád szeretném varrni magam, - tudod-e?
Catullus: Akkor elsikkasztottál engem.
Tertullia: Nem foglak én zavarni...
Catullus (indulatosan): Mondd, mért ragaszkodtok valamihez ilyen pokoli erővel?...
Tertullia (mosolyogva): Nézd, Catullus...
Catullus: Nem elég fáradt vagyok?
Tertullia (szelíden): Valaki nekem egyszer azt mondta: - «Mindenkinek adnak az Istenek alkalmat, hogy jó legyen...»
Catullus: Ahhoz légy jó, aki ezt becsüli... Vagy aki szereti az életet...
Tertullia: Azt akarom, hogy te is szeresd!...
Catullus: Tudod, mi jutott az éjjel az eszembe? - Figyelsz?
Tertullia (karjai lelankadnak): Figyelek!
Catullus (nevet): Hogy szeretne figyelni!
Tertullia (durcásan). Hát semmi se jó, amit teszek?
Catullus: Papa! - mondta nekem valaki az éjjel. (Szünet.)
Tertullia: Nem értelek.
Catullus: Papa, - mondotta egy nyáladzó kölök. - És én nagyon megundorodtam tőle... (Szünet.)
Tertullia (furcsán mosolyog): Milyen kegyetlen tudsz lenni!
Catullus: Ha egyszer nem szeretek élni, - nem becsülök semmit, - nem tartom az egészet semmire... Végy fel egy követ, vagy egy darab fát, vagy akármit, amiről azt se tudtad, hogy van valahol... Az leszel fiam, - amiről azt se tudtad, hogy van valahol. - Minek akkor ez a sok hűhó? (Hosszabb szünet.)
Tertullia (álmatagon): Milyen szépen esik.
Catullus: Hogy szeretne kibújni! (Nyersen nevet.)
Tertullia: Hiszen te is szereted az esőt!
Catullus (a kínzás kedvtelésével): Figyelj csak szépen ide!
Tertullia (kérleli): Ne mindig a halálról!
Catullus: Aki nálam akar maradni, - és ilyen konok és ilyen kemény...
Tertullia: Mindnyájunkat túl fogsz élni barátom, - az lesz a vége!
Catullus: Kinek fogom panaszolni, ha nem úgy lesz?
Tertullia: Ki tudja?
Catullus: Ez a hited? Ez a «ki tudja?»
Tertullia: Az ember imádkozik, - az csak nem árt. (Nevet. Szünet.) Én most érte is imádkozom...
Catullus: És ki az az érte? Mikor az az «érte» nincs és nem is volt soha? - Még az sem igaz, hogy élt!
Tertullia: Szegény!
Catullus: Ezer éve halott volt, ott, abban a pillanatban. (Szünet.) Fiatalkorában szorgalmas volt, figyelte magát, az Istenekről gondolkodott, - azt hitte szegény, örökké tart a mulatság...
Tertullia: Azt hiszed, mindenki olyan, mint te?
Catullus: Én? Mi vagyok én hozzá képest? Ilyen bizalmat én még életemben nem láttam senkiben...
Tertullia (álmatagon): Szeretett...
Catullus: És hol most a szeretet? (Szünet.)
Tertullia (szavalva):
«Hát a vágyam merre tünt?
Hol bolyong az éjszakában?» (Szünet.)
Catullus: Míg a világ világ lesz, nem lesz többé, kis Tertullia...
Tertullia (ötlete támad): Hátha másban születik újra?
Catullus (mosolyog): Szeretnél Isten lenni?
Tertullia: Én csak gyereket szeretnék! (Nevet.)
Catullus: Segíteni az Isteneknek, hogy folytassák a csalást? Előbb ölni, aztán létrehozni ugyanazt, újra, ugyanabból?
Tertullia (feláll): Milyen unalmas lehet! (Nyujtózik.)
Catullus (gúnyosan): No maradj még, - ne légy olyan, mint a többi nő!
Tertullia: Hát milyen legyek? (Nevet.)
Catullus: Követeld, hogy végigmondjam, amit elkezdtem...
Tertullia (váratlanul): Csakhogy Calvus vár ám engem...
Catullus (csendesen): Mit mondasz?
Tertullia (nem néz reá): És Clodia is. (Szünet.) Itt voltak.
Catullus (keményen): És te elküldted őket?
Tertullia: Aludtál. De megígértem, hogy értük megyek, ha akarod. (Szünet.) Sétálni mentek.
Catullus (felemeli a fejét): El mertek ide jönni?
Tertullia (halkan): Most már Calvusra is haragszol?
Catullus: A bátorság szép erény! (Feláll.)
Tertullia: Te kijelentetted, hogy nem akarsz Clodiáról tudni többé...
Catullus: Ez pedig kapóra jött, - mint látom. Miután szegény asszony úgyis oly levert... (Nevet. - Fel-le jár.)
Tertullia: Ha egyszer Calvus szereti őt....
Catullus (fel-le jár): Ő szereti Clodiát, - Clodia pedig mindenkit... No, Calvus, ezt nem hittem volna!
Tertullia: Azt állítja, hogy te úgyis sejtetted, - célzást is tettél rá...
Catullus (megáll): Nincs itt semmi baj, - igazuk van. Csak épp látni akarom a fiatal párt, mielőtt Görögországba utaznak...
Tertullia (halkan): Menjek értük?
Catullus: Mondd nekik, hogy ne féljenek tőlem! Nincs okuk rá!
Tertullia: Nem fognak felizgatni?
Catullus (nem felel. - Leül.)
Tertullia (indul kifelé.)
Catullus (utánaszól): Csakhogy én egyedül akarok lenni velük!
Rufus (bejön, - szembetalálkozik Tertulliával): Beszéltél vele?
Tertullia (halkan): Vidd azt az orvosságot, már várja!
Rufus: Vegyen nekem egy nőt, az a rendje. Ez a világ nem a kanok országa, - mondd meg neki...
Tertullia (halkan): Rendesen viselkedj, - hallod!
Catullus (feláll): Rufus, te vagy?
Tertullia (kimegy.)
Rufus (utánaszól): Tudom én a magamét!
Catullus (dühösen): Gyere már!
Rufus (előresiet): Az Istennek nem akar az jönni!
Catullus: Mondtad, hogy beteg vagyok?
Rufus: Hogy ő is beteg, meg sánta, meg öreg... (Üveget tesz le): Itt küldi az orvosságot... Este kell bevenni...
Catullus (csendesen): Menj vissza!
Rufus (izgatottan): Tudtam. Csupa vesződség az életem.
Catullus (nyugodtan): Menj vissza, mondd, hogy beszélni akarok vele... Ha megengedi, fel is keresném!
Rufus (kétségbeesve): Az előbb beteg voltál, most meg el akarsz menni? (Behatóan): Te fekszel!
Catullus: Ha ő nem jön ide, akkor én megyek hozzá, ezt izenem.
Rufus (konsternálva): Most mi legyen? Beteg vagy? - nem vagy beteg?
Catullus: Hát hol az eszed? Szükség szerint fogsz beszélni! Nem adhatom kölcsön a fejemet!
Rufus (indul kifelé.)
Catullus: Te, várj csak! Tudod, mit mondasz? Hogy most, mindjárt jöjjön ide. - Ez még jobb!
Rufus: Mikor nem akar jönni, akkor jöjjön azonnal...
Catullus (behatóan): Azt izenem, hogy én vagyok az a bizonyos Catullus, akire a fiát rábízta! - De el ne felejtsd! - És hogy nagyon fontos közlendőim vannak! - Ha pedig most mindjárt jönne... Különben ezt ne mondd!
Clodia és Calvus (bejönnek.)
Catullus (Rufushoz): Egy-kettő! És ügyesen!
Rufus (morogva kimegy.)
Calvus (előrejött, - Clodia az ajtónál állva maradt.)
Catullus (elönti a vér): Mit akartok ti még tőlem?
Clodia (az ajtóban, - szelíden): Látni akartunk, Catullus.
Catullus: Bebújtam ide, mint a beteg állat, - még ehhez sincs jogom?
Calvus (halkan): Búcsúzni jöttünk.
Catullus: Egy kis békességre végül én is rászorulok talán...
Calvus (nem néz reá): Így váljunk mi el egymástól?
Catullus: Nem válunk el, csak nem találkozunk többé... (Kis szünet.)
Calvus: Gyere közelebb, Clodia.
Clodia (közelebb jön.)
Catullus (helyet mutat. - Tompán): Tessék! (Leül.)
Clodia és Calvus (leülnek. - Szünet.)
Calvus (csendesen): Nem tudtunk úgy elmenni, hogy ne lássunk, Catullus. És ha haragszol is... (Elakad. - Leverten): Szólj egy szót hozzám, - ne hagyj így kínlódni...
Catullus: Azt mondod: haragszom. - Hát te hogy állsz?
Calvus (leverten): Ne kérdezz, Catullus...
Catullus (keményen): No látod!
Clodia (hűvösen, elterelőn): És mit akarsz itt csinálni?
Catullus: Mi az, hogy itt? - Ez az én házam!
Clodia: Hogy mi a terved, - aziránt érdeklődöm.
Catullus: Szakállt növesztek, - az a tervem. (Szünet.)
Calvus: Ki se mozdulsz a házból?
Catullus (Calvushoz): No ne sajnálkozz már annyit. Semmi bajom! Szeretek egyedül lenni, - rájöttem.
Calvus: És jó lesz az?
Catullus: Valamire csak való volt ez az egész! Ha éppen érdekel. Más felfordul, én pedig itt ülök, még mindig. - Lássuk, minek? Az ilyen ember még jól is teszi, ha vigyáz magára... És nem adja olcsón az életét! (Szünet.) Ez a tervem, Clodia!
Calvus (elhárítón): Tertulliát is el akarod küldeni?
Catullus: El bizony a szegényt.
Calvus: Tönkretenni magad, - mindenáron?
Catullus: Hát ez mi? - Gondoskodni akartok rólam?
Calvus (nem néz reá): Kincs vagy, Catullus!
Catullus (keserűen): Köszönöm szépen!
Clodia: A melankólia nem erő, Catullus!
Catullus (Calvushoz): Kinek vagyok az? Ha vak lettem volna, vagy nyomorék, - élhettem volna csúnyább életet?
Clodia (keserűen): Ilyenek az emlékeid?
Catullus: Különben is! Illúziót kolduljak? Vagy boldog családokhoz járjak megint melegedni? Nem vagyok kölök, nem képzelem, hogy emlők lógnak majd le nekem az égből...
Clodia (keserűen): Téged mindenki szeret...
Calvus (idegesen): Ne vigasztald!
Catullus: Ne bizony! És talán mégse cifrázzuk annyit! (Elpirul. - Clodiának): Róla beszélgessünk talán! Ha velem egyáltalán beszélni akarsz!
Clodia (feláll.)
Catullus: Vagy nincs kedved?
Clodia (csendesen): Te nem ismerted őt jobban, mint én, - hiába minden erőfeszítés! Talán nem is gyászolhatod jobban, - de erről ne beszéljünk...
Catullus: Ti most Görögországba készültök, ha nem csalódom...
Calvus (szavába vág): Clodia lázas beteg volt, - ma kelt fel az ágyból...
Catullus (Calvusnak, megvetően): Ó, te nagy helyeslő!
Clodia (keserűen): Hagyd, Calvus!
Catullus (zabolátlanul): Te véded őt és ő téged. - Így szép az, gyerekeim!
Clodia (keserűen) Én rossz nő vagyok! - ne feledd, Catullus. Nem is védekezni akarok, - hiszen minden ellenem szól. - Elfogadom: az én érzéseim langyosak, szenvedéseim sekélyek... Igaz, hogy nem fogod érezni azok páthoszát sem... (Kipirult.)
Catullus: Egyszerűbben társalogjunk. - Jó érzed magad?
Clodia (gőgösen nevet.)
Catullus: Szeretsz élni?
Clodia: Ki fogok tartani, Catullus, - ezt az egyet megígérhetem. Ahogy eddig. Ha bármi következik is. (Szünet.) És élj boldogul. (Kifelé indul.)
Calvus (halkan): Ne így búcsúzz tőle!
Rufus (lámpással benyit, - betessékeli Flaviát): Ott, ott matróna... A pamlagon, az a sápadt!
Flavia (megáll a küszöbön.)
Catullus (felugrik, - szilajon): Várjunk csak egy kicsit, Clodia! (Flavia elé siet.)
Flavia: Hol itt a beteg?
Catullus: Fáradj beljebb, matróna. - Én kérettelek!
Flavia (még mindig az ajtóban): Te vagy az, Clodia?
Catullus: Rád várt, matróna. Azért van itt.
Clodia (szilárdan): Én vagyok, matróna!
Flavia: Rég nem láttalak. - Mutasd csak magad, milyen vagy? (Rufushoz): Add ide azt a lámpát! (A lámpással Clodia arcába világít): Szép vagy! (Bólint.)
Rufus (leteszi a lámpát, aztán kimegy.)
Clodia (csendesen): És te hogy vagy, matróna?
Flavia: Én jól! (Botjára támaszkodva előrebotorkál.)
Calvus (széket állít neki): Ide, ide, - parancsolj!
Catullus: Remélem, nem gyalog jöttél?
Flavia: Gyalog én! (Leül.)
Catullus (Clodiához, jelentőségteljesen): Üljünk le talán mi is!
Flavia (szinte hetykén): Felmegyek én még akármilyen hegyre is! Az még semmi nekem! (Clodiához): Miért nem ülsz le? Féltek tőlem?
Clodia és Calvus (leülnek.)
Calvus (csendesen): Hogy élsz most, matróna?
Flavia (borúsan): Járok-kelek, fiam... (Megzavarodik): Hogy is?
Catullus (szemügyre veszi): Egész egyedül vagy?
Flavia: Kibékültem a lányommal... (Clodiához): Nem tudjátok?
Calvus (a csendben): A lányod... Hogy van a lányod?
Flavia (szilárdan): Együtt él valakivel. (Nyájasan jártatja körül tekintetét): Azt mondják, rossz nő. (Szünet.) Isten tudja. (Calvushoz): Hogy is hívnak téged?
Calvus: Calvus vagyok.
Flavia (Catallushoz): És téged?
Catullus (tompán): Catullus.
Flavia: És miért állsz te, Catullus?
Catullus (leül.)
Flavia (szemügyre veszi): Mi a te foglalkozásod?
Catullus (tompán): Semmi.
Flavia (rámered): Te ki vagy?
Catullus (tompán): A fiad barátja voltam.
Flavia: Melyik fiamnak?
Catullus: Hát több fiad is volt?
Flavia: Csak egy. (Szünet.) De ma egész nap az az érzésem, hogy kettő...
Calvus (szánalommal): Hogy két fiad volt?
Flavia (tévetegen): Álmodtam. (Hosszabb szünet.)
Calvus (a csendben): És a lányod? - fel szokott ő keresni téged?
Flavia: Minden nap eljön, - hogyne! (Bólogat): Meg kell hagyni, jó szíve van...
Catullus (maga elé): Úgy?
Flavia: Folyton kínál, hogy egyem... De ha egyszer nem tudok...
Calvus: Enni sem tudsz? (Szünet.)
Flavia (feláll, - mintha magára ébredt volna): Mit akartok ti itt kivenni belőlem?
Calvus (melegen): Hát nem ismersz engem, matróna?...
Flavia (szavába vág): Micsoda szemtelenség! Mit merészeltek ti itt? (Elpirult): Mert nincs, aki megvédjen?
Catullus (elszánja magát, feláll): Én szegény fiadról akartam beszélni veled...
Flavia: Mi közöd az én fiamhoz?
Catullus: Én vagyok az, akit akkor éjszaka megszólítottál...
Flavia (szavába vág): Erről én semmit se kívánok hallani!
Catullus: De nékem meg kell mondanom... Ha egyszer vádolom magam!
Flavia: Te vádolod magad?
Catullus: Egyedül én vagyok oka a fiad halálának, - senki más! - ezt akartam tudtodra adni!
Flavia (szinte hévvel): Fiatal vagy, - majd megbűnhődöl érte!
Catullus (sápadtan): Meg sem akarsz hallgatni engem?
Flavia: A rossz megbünteti magát, fiatalember, - ahhoz én nem kellek! Én azt erősebb kezekre bízom, - már öreg vagyok! (Kifelé botorkál.)
Clodiá-(ból kiáltás szakad): Matróna!
Flavia (visszafordul): Amit Istenek akartak, az jól van úgy! (Nagy csend. Kimegy.)
Clodia (a könnyeit törli, - indul kifelé.)
Calvus (szomorúan): Ne menj még, Clodia!
Clodia (int, hogy nem tud szólani. - Kimegy.)
Catullus (izzó keserűséggel): No, Calvus! (Szembenéz vele.)
Calvus (nem állja tekintetét, - tompán): Mindezt tudom... Nem mondhatsz olyat, amit ne tudnék...
Catullus: Mentek Görögországba? (Kurtán nevet. - Ledől egy kerevetre. - Szünet.)
Calvus: Kezdődik minden elölről, azzal is tisztában vagyok...
Catullus: Sose mentegetődzz!
Calvus (keserűen): Előre lehetett látni, hogy így lesz... És a többit is előre lehet látni...
Catullus: Nem is olyan biztos!
Calvus (leverten): Én érezm...
Catullus: Ne tegyünk összehasonlítást! A te sorsod más, mint az enyém. Az egyik elpusztul valamiben, a másik nem: ez az egyetlen szabály! Mentegetődzni pedig fölösleges!
Calvus (furcsa mosollyal): Egyszer azt mondtad: - nézzek fel az égre! - Hogy mégse a hamisság hozta létre ezt a világot...
Catullus: Sok mindent mondtam én! Majd írjátok fel a síromra!
Calvus: Én pedig itt tartok. (Szünet.) Gyenge vagyok, - nem akartalak én megcsalni! Hiszen az egész életem... Éltem és Catullussal beszélgettem, - annyi volt az egész...
Catullus: Amit belénk löktek, avval nekünk gazdálkodni kellene, Calvus!
Calvus (szomorúan): De ha nem tudok gazdálkodni!
Catullus (kegyetlenül): Akkor kalimpálj, fiam!
Calvus (tompán): Isten veled! (Megy kifelé.)
Catullus (felül a kereveten, - halkan, rekedten): Calvus!
Calvus (visszafordul): Mondtál valamit?
Catullus (nem néz feléje): Nem tudom, látlak-e még valaha. (Remegő ajakkal): Szeretnék még valamint mondani, de nem tudok...
Calvus (halkan, szomorúan): Nem izensz neki semmit?
Catullus (leverten): Mit izenjek? Beszéltem eleget. Csak amit mondani akartam, - az maradt mindig bennem...
Calvus (kérlelőn): Egy szót legalább! - hogy ne ilyen szívvel menjünk...
Catullus: Mondj neki annyit, hogy befejeztem. Közöm senkihez se lesz többé - és hiába külditek ide Tertulliát, vagy akárkit. (Keményen, fájdalmasan): Én már elváltam azoktól, akiket szerettem. (Szünet.) De tudom, hogy őket kell szeretnem ezentúl is, mert ez a sorsom. (Nem néz reá): Én őt szeretem ma is, Calvus, és ebbe belenyugodtam. (Szünet.)
Calvus (halkan): Megmondom neki.
Catullus: És most menj.
Calvus (még mindig ott áll a helyén.)
Rufus (bejön.)
Catullus (felnéz Calvusra): Nem maradhatsz tovább!
Calvus: Vigyázz magadra, Catullus... (Még mondana valamit, - aztán elszánja magát, gyorsan kimegy.)
Rufus: Nem akarsz te vacsorázni?
Catullus: Még néhány hónapot szolgálsz, - aztán mehetsz Isten hírével.
Rufus (nem érti): Hogy-hogy?
Catullus: Szabadon bocsátlak.
Rufus (csendesen): És miért?
Catullus: Mert mindenkit szabadon bocsátok, öregem. (Szünet.) No hozz hamar még egy lámpát, - olvasni akarok.
Tertullia (virágcsokorral a kezében bejött): Miről van itt szó, kérem? (Nevet.)
Rufus (borúsan): Szabadon akar bocsátani, menjek, ahova akarok.
Tertullia: Majd én azt engedem, azt hiszed? (Nevet. - Behatóan Rufushoz): Veszünk egy szobalányt is és berendezkedünk, - úgy lesz az!
Rufus (Tertulliának súgva): Vége van neki! (Kiszalad.)
Tertullia (utánakiált): Egy tányéron lisztet hozz be!
Catullus (kiált): És a lámpát!
Rufus (hangja a házból): Parancsotok szerint!
Tertullia (mosolyog): Hallod, milyen udvarias? (Virágaival a házi Isteneknek szánt fülkébe megy): Meg kell ijeszteni az embereket, hogy alázatosak legyenek, - úgy-e, Catullus?
Catullus (keserűen): Ravasz ember vagyok én, - úgy-e, Tertullia?
Tertullia (az egyik szobrot virággal ékesíti, - beszél hozzá): El akar küldeni minket... nem érünk neki semmit! (Szünet.) Ő nem szereti azokat, akik őt szeretik... (A szobrot díszíti.)
Catullus (odafordul): Mit csinálsz ott?
Tertullia: Áldozatot mutatok be neki...
Catullus (bágyadtan mosolyog): Kinek?
Tertullia (feléje fordul, mosolyog): Meg akarom nyerni magamnak ezt a kedves öregurat. - Oly jóságos arca van, - úgy néz rám, mintha biztatna... (A szemei megtelnek könnyel.)
Catullus (csendesen): Gyere ide, fiam.
Tertullia (odamegy hozzá.)
Catullus (melegen): Add ide a kezed!
Tertullia (sírni kezd.)
Catullus: Maradj itt nálam...
Tertullia (még hevesebben sír. - Szünet.)
Catullus: Hiszen én szeretlek, - mért kell akkor sírni?
Tertullia (a fejét rázza.)
Catullus (furcsa mosollyal): Nem hiszed? (Szünet.)
Tertullia (csendesedve): Oly elhagyottak vagyunk!
Catullus: Az még jó is talán. Rá fogsz jönni magad is. Az ember lassan megszereti ám az elhagyatottságot, - még a szenvedéseit is... (Szünet.) Akarsz így élni, kedves? (Mosolyog): Beburkolódzni?
Tertullia (kérleli): Gyere most sétálni, Catullus, - tedd meg nekem! Úgy fáj a szívem!
Catullus (mosolyog): Jó, fiam, - menjünk sétálni... (Szünet, - feláll.)
Rufus (megjelenik az ajtóban, - kezében egy tál liszt): Lámpát már nem hozhatok, mert elfogyott az olaj!
Catullus: Nem baj, Rufus! Hagyd!
Tertullia: Oly szépen esik! Gyere, Catullus!
Catullus: Gyere, fiam, - barangoljunk egy kicsit... (Átöleli vállánál, kifelé mennek.)
(A függöny lemegy)