Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 11. szám · / · FÜST MILÁN: CATULLUS

FÜST MILÁN: CATULLUS
Szomorújáték négy felvonásban (4)
«... Látom, várod az alkonyt, - mért tagadod?
Megyek is, gyújtom a mécsesed, - tudom én már,Jól tudom én,Ibolyaszín szemeid mire várnak!Az éjnek lángoló lánya vagy!

Nem is a lenruhás ifjak, nem is ők!
Az éj rabol el!
S hiába suttogok én, - nincs aki visszahoz.» (Szünet.)

Catullus: Csak a könnyelműség lehet boldog.

Tertullia: Ezért boldog ő. (Sóhajt.)

Catullus: Pengesd csak azt a hárfát, - akárhogy!

Tertullia (megpengeti a húrokat.)

Catullus: Mégegyszer! (Hurok pengése. - Szünet.)

Tertullia (szavalva): «Mi gondolat busít megint, szegény bíró?»

Catullus (borúsan): Mintha még most sem volnék egészen ébren... (Szünet.)

Tertullia (szavalva): «Mindent, mi busít, oszlatom, - én vagyok a hajnal!»

Catullus (hirtelen ingerültséggel): Hát hiába no! Én itt senkivel sem érzem jól magam - és mondhatsz, amit akarsz. Az emberek nem nekem valók és én nem vagyok az embereknek való!

Tertullia (odaül melléje): Pedig én rád szeretném varrni magam, - tudod-e?

Catullus: Akkor elsikkasztottál engem.

Tertullia: Nem foglak én zavarni...

Catullus (indulatosan): Mondd, mért ragaszkodtok valamihez ilyen pokoli erővel?...

Tertullia (mosolyogva): Nézd, Catullus...

Catullus: Nem elég fáradt vagyok?

Tertullia (szelíden): Valaki nekem egyszer azt mondta: - «Mindenkinek adnak az Istenek alkalmat, hogy jó legyen...»

Catullus: Ahhoz légy jó, aki ezt becsüli... Vagy aki szereti az életet...

Tertullia: Azt akarom, hogy te is szeresd!...

Catullus: Tudod, mi jutott az éjjel az eszembe? - Figyelsz?

Tertullia (karjai lelankadnak): Figyelek!

Catullus (nevet): Hogy szeretne figyelni!

Tertullia (durcásan). Hát semmi se jó, amit teszek?

Catullus: Papa! - mondta nekem valaki az éjjel. (Szünet.)

Tertullia: Nem értelek.

Catullus: Papa, - mondotta egy nyáladzó kölök. - És én nagyon megundorodtam tőle... (Szünet.)

Tertullia (furcsán mosolyog): Milyen kegyetlen tudsz lenni!

Catullus: Ha egyszer nem szeretek élni, - nem becsülök semmit, - nem tartom az egészet semmire... Végy fel egy követ, vagy egy darab fát, vagy akármit, amiről azt se tudtad, hogy van valahol... Az leszel fiam, - amiről azt se tudtad, hogy van valahol. - Minek akkor ez a sok hűhó? (Hosszabb szünet.)

Tertullia (álmatagon): Milyen szépen esik.

Catullus: Hogy szeretne kibújni! (Nyersen nevet.)

Tertullia: Hiszen te is szereted az esőt!

Catullus (a kínzás kedvtelésével): Figyelj csak szépen ide!

Tertullia (kérleli): Ne mindig a halálról!

Catullus: Aki nálam akar maradni, - és ilyen konok és ilyen kemény...

Tertullia: Mindnyájunkat túl fogsz élni barátom, - az lesz a vége!

Catullus: Kinek fogom panaszolni, ha nem úgy lesz?

Tertullia: Ki tudja?

Catullus: Ez a hited? Ez a «ki tudja?»

Tertullia: Az ember imádkozik, - az csak nem árt. (Nevet. Szünet.) Én most érte is imádkozom...

Catullus: És ki az az érte? Mikor az az «érte» nincs és nem is volt soha? - Még az sem igaz, hogy élt!

Tertullia: Szegény!

Catullus: Ezer éve halott volt, ott, abban a pillanatban. (Szünet.) Fiatalkorában szorgalmas volt, figyelte magát, az Istenekről gondolkodott, - azt hitte szegény, örökké tart a mulatság...

Tertullia: Azt hiszed, mindenki olyan, mint te?

Catullus: Én? Mi vagyok én hozzá képest? Ilyen bizalmat én még életemben nem láttam senkiben...

Tertullia (álmatagon): Szeretett...

Catullus: És hol most a szeretet? (Szünet.)

Tertullia (szavalva):

«Hát a vágyam merre tünt?
Hol bolyong az éjszakában?» (Szünet.)

Catullus: Míg a világ világ lesz, nem lesz többé, kis Tertullia...

Tertullia (ötlete támad): Hátha másban születik újra?

Catullus (mosolyog): Szeretnél Isten lenni?

Tertullia: Én csak gyereket szeretnék! (Nevet.)

Catullus: Segíteni az Isteneknek, hogy folytassák a csalást? Előbb ölni, aztán létrehozni ugyanazt, újra, ugyanabból?

Tertullia (feláll): Milyen unalmas lehet! (Nyujtózik.)

Catullus (gúnyosan): No maradj még, - ne légy olyan, mint a többi nő!

Tertullia: Hát milyen legyek? (Nevet.)

Catullus: Követeld, hogy végigmondjam, amit elkezdtem...

Tertullia (váratlanul): Csakhogy Calvus vár ám engem...

Catullus (csendesen): Mit mondasz?

Tertullia (nem néz reá): És Clodia is. (Szünet.) Itt voltak.

Catullus (keményen): És te elküldted őket?

Tertullia: Aludtál. De megígértem, hogy értük megyek, ha akarod. (Szünet.) Sétálni mentek.

Catullus (felemeli a fejét): El mertek ide jönni?

Tertullia (halkan): Most már Calvusra is haragszol?

Catullus: A bátorság szép erény! (Feláll.)

Tertullia: Te kijelentetted, hogy nem akarsz Clodiáról tudni többé...

Catullus: Ez pedig kapóra jött, - mint látom. Miután szegény asszony úgyis oly levert... (Nevet. - Fel-le jár.)

Tertullia: Ha egyszer Calvus szereti őt....

Catullus (fel-le jár): Ő szereti Clodiát, - Clodia pedig mindenkit... No, Calvus, ezt nem hittem volna!

Tertullia: Azt állítja, hogy te úgyis sejtetted, - célzást is tettél rá...

Catullus (megáll): Nincs itt semmi baj, - igazuk van. Csak épp látni akarom a fiatal párt, mielőtt Görögországba utaznak...

Tertullia (halkan): Menjek értük?

Catullus: Mondd nekik, hogy ne féljenek tőlem! Nincs okuk rá!

Tertullia: Nem fognak felizgatni?

Catullus (nem felel. - Leül.)

Tertullia (indul kifelé.)

Catullus (utánaszól): Csakhogy én egyedül akarok lenni velük!

Rufus (bejön, - szembetalálkozik Tertulliával): Beszéltél vele?

Tertullia (halkan): Vidd azt az orvosságot, már várja!

Rufus: Vegyen nekem egy nőt, az a rendje. Ez a világ nem a kanok országa, - mondd meg neki...

Tertullia (halkan): Rendesen viselkedj, - hallod!

Catullus (feláll): Rufus, te vagy?

Tertullia (kimegy.)

Rufus (utánaszól): Tudom én a magamét!

Catullus (dühösen): Gyere már!

Rufus (előresiet): Az Istennek nem akar az jönni!

Catullus: Mondtad, hogy beteg vagyok?

Rufus: Hogy ő is beteg, meg sánta, meg öreg... (Üveget tesz le): Itt küldi az orvosságot... Este kell bevenni...

Catullus (csendesen): Menj vissza!

Rufus (izgatottan): Tudtam. Csupa vesződség az életem.

Catullus (nyugodtan): Menj vissza, mondd, hogy beszélni akarok vele... Ha megengedi, fel is keresném!

Rufus (kétségbeesve): Az előbb beteg voltál, most meg el akarsz menni? (Behatóan): Te fekszel!

Catullus: Ha ő nem jön ide, akkor én megyek hozzá, ezt izenem.

Rufus (konsternálva): Most mi legyen? Beteg vagy? - nem vagy beteg?

Catullus: Hát hol az eszed? Szükség szerint fogsz beszélni! Nem adhatom kölcsön a fejemet!

Rufus (indul kifelé.)

Catullus: Te, várj csak! Tudod, mit mondasz? Hogy most, mindjárt jöjjön ide. - Ez még jobb!

Rufus: Mikor nem akar jönni, akkor jöjjön azonnal...

Catullus (behatóan): Azt izenem, hogy én vagyok az a bizonyos Catullus, akire a fiát rábízta! - De el ne felejtsd! - És hogy nagyon fontos közlendőim vannak! - Ha pedig most mindjárt jönne... Különben ezt ne mondd!

Clodia és Calvus (bejönnek.)

Catullus (Rufushoz): Egy-kettő! És ügyesen!

Rufus (morogva kimegy.)

Calvus (előrejött, - Clodia az ajtónál állva maradt.)

Catullus (elönti a vér): Mit akartok ti még tőlem?

Clodia (az ajtóban, - szelíden): Látni akartunk, Catullus.

Catullus: Bebújtam ide, mint a beteg állat, - még ehhez sincs jogom?

Calvus (halkan): Búcsúzni jöttünk.

Catullus: Egy kis békességre végül én is rászorulok talán...

Calvus (nem néz reá): Így váljunk mi el egymástól?

Catullus: Nem válunk el, csak nem találkozunk többé... (Kis szünet.)

Calvus: Gyere közelebb, Clodia.

Clodia (közelebb jön.)

Catullus (helyet mutat. - Tompán): Tessék! (Leül.)

Clodia és Calvus (leülnek. - Szünet.)

Calvus (csendesen): Nem tudtunk úgy elmenni, hogy ne lássunk, Catullus. És ha haragszol is... (Elakad. - Leverten): Szólj egy szót hozzám, - ne hagyj így kínlódni...

Catullus: Azt mondod: haragszom. - Hát te hogy állsz?

Calvus (leverten): Ne kérdezz, Catullus...

Catullus (keményen): No látod!

Clodia (hűvösen, elterelőn): És mit akarsz itt csinálni?

Catullus: Mi az, hogy itt? - Ez az én házam!

Clodia: Hogy mi a terved, - aziránt érdeklődöm.

Catullus: Szakállt növesztek, - az a tervem. (Szünet.)

Calvus: Ki se mozdulsz a házból?

Catullus (Calvushoz): No ne sajnálkozz már annyit. Semmi bajom! Szeretek egyedül lenni, - rájöttem.

Calvus: És jó lesz az?

Catullus: Valamire csak való volt ez az egész! Ha éppen érdekel. Más felfordul, én pedig itt ülök, még mindig. - Lássuk, minek? Az ilyen ember még jól is teszi, ha vigyáz magára... És nem adja olcsón az életét! (Szünet.) Ez a tervem, Clodia!

Calvus (elhárítón): Tertulliát is el akarod küldeni?

Catullus: El bizony a szegényt.

Calvus: Tönkretenni magad, - mindenáron?

Catullus: Hát ez mi? - Gondoskodni akartok rólam?

Calvus (nem néz reá): Kincs vagy, Catullus!

Catullus (keserűen): Köszönöm szépen!

Clodia: A melankólia nem erő, Catullus!

Catullus (Calvushoz): Kinek vagyok az? Ha vak lettem volna, vagy nyomorék, - élhettem volna csúnyább életet?

Clodia (keserűen): Ilyenek az emlékeid?

Catullus: Különben is! Illúziót kolduljak? Vagy boldog családokhoz járjak megint melegedni? Nem vagyok kölök, nem képzelem, hogy emlők lógnak majd le nekem az égből...

Clodia (keserűen): Téged mindenki szeret...

Calvus (idegesen): Ne vigasztald!

Catullus: Ne bizony! És talán mégse cifrázzuk annyit! (Elpirul. - Clodiának): Róla beszélgessünk talán! Ha velem egyáltalán beszélni akarsz!

Clodia (feláll.)

Catullus: Vagy nincs kedved?

Clodia (csendesen): Te nem ismerted őt jobban, mint én, - hiába minden erőfeszítés! Talán nem is gyászolhatod jobban, - de erről ne beszéljünk...

Catullus: Ti most Görögországba készültök, ha nem csalódom...

Calvus (szavába vág): Clodia lázas beteg volt, - ma kelt fel az ágyból...

Catullus (Calvusnak, megvetően): Ó, te nagy helyeslő!

Clodia (keserűen): Hagyd, Calvus!

Catullus (zabolátlanul): Te véded őt és ő téged. - Így szép az, gyerekeim!

Clodia (keserűen) Én rossz nő vagyok! - ne feledd, Catullus. Nem is védekezni akarok, - hiszen minden ellenem szól. - Elfogadom: az én érzéseim langyosak, szenvedéseim sekélyek... Igaz, hogy nem fogod érezni azok páthoszát sem... (Kipirult.)

Catullus: Egyszerűbben társalogjunk. - Jó érzed magad?

Clodia (gőgösen nevet.)

Catullus: Szeretsz élni?

Clodia: Ki fogok tartani, Catullus, - ezt az egyet megígérhetem. Ahogy eddig. Ha bármi következik is. (Szünet.) És élj boldogul. (Kifelé indul.)

Calvus (halkan): Ne így búcsúzz tőle!

Rufus (lámpással benyit, - betessékeli Flaviát): Ott, ott matróna... A pamlagon, az a sápadt!

Flavia (megáll a küszöbön.)

Catullus (felugrik, - szilajon): Várjunk csak egy kicsit, Clodia! (Flavia elé siet.)

Flavia: Hol itt a beteg?

Catullus: Fáradj beljebb, matróna. - Én kérettelek!

Flavia (még mindig az ajtóban): Te vagy az, Clodia?

Catullus: Rád várt, matróna. Azért van itt.

Clodia (szilárdan): Én vagyok, matróna!

Flavia: Rég nem láttalak. - Mutasd csak magad, milyen vagy? (Rufushoz): Add ide azt a lámpát! (A lámpással Clodia arcába világít): Szép vagy! (Bólint.)

Rufus (leteszi a lámpát, aztán kimegy.)

Clodia (csendesen): És te hogy vagy, matróna?

Flavia: Én jól! (Botjára támaszkodva előrebotorkál.)

Calvus (széket állít neki): Ide, ide, - parancsolj!

Catullus: Remélem, nem gyalog jöttél?

Flavia: Gyalog én! (Leül.)

Catullus (Clodiához, jelentőségteljesen): Üljünk le talán mi is!

Flavia (szinte hetykén): Felmegyek én még akármilyen hegyre is! Az még semmi nekem! (Clodiához): Miért nem ülsz le? Féltek tőlem?

Clodia és Calvus (leülnek.)

Calvus (csendesen): Hogy élsz most, matróna?

Flavia (borúsan): Járok-kelek, fiam... (Megzavarodik): Hogy is?

Catullus (szemügyre veszi): Egész egyedül vagy?

Flavia: Kibékültem a lányommal... (Clodiához): Nem tudjátok?

Calvus (a csendben): A lányod... Hogy van a lányod?

Flavia (szilárdan): Együtt él valakivel. (Nyájasan jártatja körül tekintetét): Azt mondják, rossz nő. (Szünet.) Isten tudja. (Calvushoz): Hogy is hívnak téged?

Calvus: Calvus vagyok.

Flavia (Catallushoz): És téged?

Catullus (tompán): Catullus.

Flavia: És miért állsz te, Catullus?

Catullus (leül.)

Flavia (szemügyre veszi): Mi a te foglalkozásod?

Catullus (tompán): Semmi.

Flavia (rámered): Te ki vagy?

Catullus (tompán): A fiad barátja voltam.

Flavia: Melyik fiamnak?

Catullus: Hát több fiad is volt?

Flavia: Csak egy. (Szünet.) De ma egész nap az az érzésem, hogy kettő...

Calvus (szánalommal): Hogy két fiad volt?

Flavia (tévetegen): Álmodtam. (Hosszabb szünet.)

Calvus (a csendben): És a lányod? - fel szokott ő keresni téged?

Flavia: Minden nap eljön, - hogyne! (Bólogat): Meg kell hagyni, jó szíve van...

Catullus (maga elé): Úgy?

Flavia: Folyton kínál, hogy egyem... De ha egyszer nem tudok...

Calvus: Enni sem tudsz? (Szünet.)

Flavia (feláll, - mintha magára ébredt volna): Mit akartok ti itt kivenni belőlem?

Calvus (melegen): Hát nem ismersz engem, matróna?...

Flavia (szavába vág): Micsoda szemtelenség! Mit merészeltek ti itt? (Elpirult): Mert nincs, aki megvédjen?

Catullus (elszánja magát, feláll): Én szegény fiadról akartam beszélni veled...

Flavia: Mi közöd az én fiamhoz?

Catullus: Én vagyok az, akit akkor éjszaka megszólítottál...

Flavia (szavába vág): Erről én semmit se kívánok hallani!

Catullus: De nékem meg kell mondanom... Ha egyszer vádolom magam!

Flavia: Te vádolod magad?

Catullus: Egyedül én vagyok oka a fiad halálának, - senki más! - ezt akartam tudtodra adni!

Flavia (szinte hévvel): Fiatal vagy, - majd megbűnhődöl érte!

Catullus (sápadtan): Meg sem akarsz hallgatni engem?

Flavia: A rossz megbünteti magát, fiatalember, - ahhoz én nem kellek! Én azt erősebb kezekre bízom, - már öreg vagyok! (Kifelé botorkál.)

Clodiá-(ból kiáltás szakad): Matróna!

Flavia (visszafordul): Amit Istenek akartak, az jól van úgy! (Nagy csend. Kimegy.)

Clodia (a könnyeit törli, - indul kifelé.)

Calvus (szomorúan): Ne menj még, Clodia!

Clodia (int, hogy nem tud szólani. - Kimegy.)

Catullus (izzó keserűséggel): No, Calvus! (Szembenéz vele.)

Calvus (nem állja tekintetét, - tompán): Mindezt tudom... Nem mondhatsz olyat, amit ne tudnék...

Catullus: Mentek Görögországba? (Kurtán nevet. - Ledől egy kerevetre. - Szünet.)

Calvus: Kezdődik minden elölről, azzal is tisztában vagyok...

Catullus: Sose mentegetődzz!

Calvus (keserűen): Előre lehetett látni, hogy így lesz... És a többit is előre lehet látni...

Catullus: Nem is olyan biztos!

Calvus (leverten): Én érezm...

Catullus: Ne tegyünk összehasonlítást! A te sorsod más, mint az enyém. Az egyik elpusztul valamiben, a másik nem: ez az egyetlen szabály! Mentegetődzni pedig fölösleges!

Calvus (furcsa mosollyal): Egyszer azt mondtad: - nézzek fel az égre! - Hogy mégse a hamisság hozta létre ezt a világot...

Catullus: Sok mindent mondtam én! Majd írjátok fel a síromra!

Calvus: Én pedig itt tartok. (Szünet.) Gyenge vagyok, - nem akartalak én megcsalni! Hiszen az egész életem... Éltem és Catullussal beszélgettem, - annyi volt az egész...

Catullus: Amit belénk löktek, avval nekünk gazdálkodni kellene, Calvus!

Calvus (szomorúan): De ha nem tudok gazdálkodni!

Catullus (kegyetlenül): Akkor kalimpálj, fiam!

Calvus (tompán): Isten veled! (Megy kifelé.)

Catullus (felül a kereveten, - halkan, rekedten): Calvus!

Calvus (visszafordul): Mondtál valamit?

Catullus (nem néz feléje): Nem tudom, látlak-e még valaha. (Remegő ajakkal): Szeretnék még valamint mondani, de nem tudok...

Calvus (halkan, szomorúan): Nem izensz neki semmit?

Catullus (leverten): Mit izenjek? Beszéltem eleget. Csak amit mondani akartam, - az maradt mindig bennem...

Calvus (kérlelőn): Egy szót legalább! - hogy ne ilyen szívvel menjünk...

Catullus: Mondj neki annyit, hogy befejeztem. Közöm senkihez se lesz többé - és hiába külditek ide Tertulliát, vagy akárkit. (Keményen, fájdalmasan): Én már elváltam azoktól, akiket szerettem. (Szünet.) De tudom, hogy őket kell szeretnem ezentúl is, mert ez a sorsom. (Nem néz reá): Én őt szeretem ma is, Calvus, és ebbe belenyugodtam. (Szünet.)

Calvus (halkan): Megmondom neki.

Catullus: És most menj.

Calvus (még mindig ott áll a helyén.)

Rufus (bejön.)

Catullus (felnéz Calvusra): Nem maradhatsz tovább!

Calvus: Vigyázz magadra, Catullus... (Még mondana valamit, - aztán elszánja magát, gyorsan kimegy.)

Rufus: Nem akarsz te vacsorázni?

Catullus: Még néhány hónapot szolgálsz, - aztán mehetsz Isten hírével.

Rufus (nem érti): Hogy-hogy?

Catullus: Szabadon bocsátlak.

Rufus (csendesen): És miért?

Catullus: Mert mindenkit szabadon bocsátok, öregem. (Szünet.) No hozz hamar még egy lámpát, - olvasni akarok.

Tertullia (virágcsokorral a kezében bejött): Miről van itt szó, kérem? (Nevet.)

Rufus (borúsan): Szabadon akar bocsátani, menjek, ahova akarok.

Tertullia: Majd én azt engedem, azt hiszed? (Nevet. - Behatóan Rufushoz): Veszünk egy szobalányt is és berendezkedünk, - úgy lesz az!

Rufus (Tertulliának súgva): Vége van neki! (Kiszalad.)

Tertullia (utánakiált): Egy tányéron lisztet hozz be!

Catullus (kiált): És a lámpát!

Rufus (hangja a házból): Parancsotok szerint!

Tertullia (mosolyog): Hallod, milyen udvarias? (Virágaival a házi Isteneknek szánt fülkébe megy): Meg kell ijeszteni az embereket, hogy alázatosak legyenek, - úgy-e, Catullus?

Catullus (keserűen): Ravasz ember vagyok én, - úgy-e, Tertullia?

Tertullia (az egyik szobrot virággal ékesíti, - beszél hozzá): El akar küldeni minket... nem érünk neki semmit! (Szünet.) Ő nem szereti azokat, akik őt szeretik... (A szobrot díszíti.)

Catullus (odafordul): Mit csinálsz ott?

Tertullia: Áldozatot mutatok be neki...

Catullus (bágyadtan mosolyog): Kinek?

Tertullia (feléje fordul, mosolyog): Meg akarom nyerni magamnak ezt a kedves öregurat. - Oly jóságos arca van, - úgy néz rám, mintha biztatna... (A szemei megtelnek könnyel.)

Catullus (csendesen): Gyere ide, fiam.

Tertullia (odamegy hozzá.)

Catullus (melegen): Add ide a kezed!

Tertullia (sírni kezd.)

Catullus: Maradj itt nálam...

Tertullia (még hevesebben sír. - Szünet.)

Catullus: Hiszen én szeretlek, - mért kell akkor sírni?

Tertullia (a fejét rázza.)

Catullus (furcsa mosollyal): Nem hiszed? (Szünet.)

Tertullia (csendesedve): Oly elhagyottak vagyunk!

Catullus: Az még jó is talán. Rá fogsz jönni magad is. Az ember lassan megszereti ám az elhagyatottságot, - még a szenvedéseit is... (Szünet.) Akarsz így élni, kedves? (Mosolyog): Beburkolódzni?

Tertullia (kérleli): Gyere most sétálni, Catullus, - tedd meg nekem! Úgy fáj a szívem!

Catullus (mosolyog): Jó, fiam, - menjünk sétálni... (Szünet, - feláll.)

Rufus (megjelenik az ajtóban, - kezében egy tál liszt): Lámpát már nem hozhatok, mert elfogyott az olaj!

Catullus: Nem baj, Rufus! Hagyd!

Tertullia: Oly szépen esik! Gyere, Catullus!

Catullus: Gyere, fiam, - barangoljunk egy kicsit... (Átöleli vállánál, kifelé mennek.)

(A függöny lemegy)