Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 4. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Szilágyi Géza: GÖRÖG-RÓMAI VALLÁSTÖRTÉNET ÉS MITOLÓGIA
Kallós Ede könyve

Vád kiáltson e sorok elején: a magyar napisajtó - oly kevés a kivétel, oly elenyészően és szinte észrevehetetlenül ritka, hogy nem bűn az általánosítás - az a magyar sajtó, amely igazán eljut a nagyközönséghez, százszor többet törődik egy harmadrangú ballerina csípőjének, elismerjük, módfelett szuggesztív rengésével, mint akár a legkiválóbb magyar tudósok agyának kincset verejtékezésével. A szerkesztőségi közbabona azt sipítja, hogy a csípő rengése mindig érdekes, tehát akár hasábokat is igénybe vehet szakszerűen izgalmas méltatása; a tudományos könyvek ellenben mind unalmasak, úgy hogy legfeljebb hatásos protekcióra juthat nekik öt kegyes sor alamizsnája.

Furcsán hangzik, pedig mégis igaz, hogy a külföldi tudományos élet kimagasló jelenségeiről gyakrabban esik híradás, sőt a tények ismertetésén túlmenő kritikai méltatás is magyar lapok hasábjain, mint a magyar tudomány művelőinek munkásságáról. A külföldről szóló beszámolókat ugyanis külföldi tudósító irodák vagy egyéni tudósítók, esetleg pedig csak lefordítást kívánó külföldi lapcikkek készen szállítják. A magyar tudományos irodalom termékeit mindenesetre valamivel nehezebb megközelíteni, ha már nem is föltétlenül elolvasni, de legalább átlapozni mégiscsak kell őket. Ez pedig bionyos időt és fáradságot követel, amelyre a mai viszonyok között az egyoldalú, de túlságosan el- és lefoglalt napisajtótól legföllebb elméleti jóindulat telhetik, de gyakorlati érkezése már nem futja. Így aztán elég gyakran valóságos «Justizmord»-ok esnek a legártatlanabb tudományos munkákon is. Még pedig a kritikai igazságnak ezeket a megfeszíttetéseit nem olyképpen hajtják végre a bírálat vészbírái, hogy értéktelennek mondják az értékest, vagy értékessé rangosítják az értéktelent, hanem úgy, hogy az értéket az értéktelenséggel teljesen nivelláló, mert egyformán megsemmisítő hallgatással térnek napirendre oly munkákon át, amelyeknek megalkotása megszámlálhatatlan órák legnagyobb koncentrációját jelntette egy-egy tudós sanyarú életében.

Közhely, hogy Magyarországon szépen tudnak eltemetni halottakat. Az élők eltemetése azonban nem szépen, nem csupán a maga kényszertemetését elevenen elszenvedő élőhalottnak utóvégre csak szubjektív szempontjából, hanem a temetést végignéző érdekeletlen és elfogulatlan tárgyilagos szemlélő részéről is az esztétikai és morális érzéket egyformán aculütő csunyasággal szokott végbemenni. A legigaztalanabb támadásban is lehet valami szép, de az agyonhallgattatásnak az a sírboltja, amelybe élőket temetnek, csak a förtelem mauzoleuma lehet.

*

A napisajtó kivégezte - nincs rá gyöngédebb szó - Kallós Edét, akinek nemrég megjelent vaskos kötete (Görög-római vallástörténet és mitológia) adott keserves alkalmat a föntebbi sivár elmélkedésre. Kivégezte? Szorgalmas ujságolvasók tagadni fogják ezt a rideg megállapítást, mert hiszen egyetlenegy rossz szót sem olvastak sehol erről a gazdag készültségű, feddhetetlenül tiszta gondolkodású és keresettség nélkül emelkedett stílusú tudósunkról.

A szorgalmas ujságolvasónak mindenképpen igaza van. Egy rossz szó sem esett a legjobb magyarnyelvű görög-római mitológiáról, de nem hangzott el róla egyetlen elismerő szó sem. Egyszerűen agyonhallgatták, de nem rosszindulatból, elfogultságból, holmi ártó szándékból, hanem csak végtelen közönyösségből, szinte elvi jellegű semmibevevésből, amely bőségesen kijut mindazoknak a magyar tudományos munkáknak, amelyeknek jósorsát nem biztosítja előre nagyképű hivatalos tudományos fórumok erőszakolt tekintélye, nagysúlyú politikai tényezők kivédhetetlen protekciója.

Kallós Ede nem tehet róla, hogy a modern technika vívmányaival nem rendelkezik. Csak egy szál karddal - igaz, hogy a fegyverkkovácsság pompás mestermunkájával -, csakis könyvével szállott a nyilvános elismerésért vívott ütközetbe és - elvesztette a csatát. De ez a kudarc igazán nem az ő szégyene.

*

Istenek születnek, istenek meghalnak, - ezt károgja a kárörvendő cinizmus, amely, következetes logikájával büszkélkedve, tovább szövi azt a kérdést, hogy mit nekünk Hekuba, míg el nem jut addig a nyeglén általánosító kérdéshez, hogy mit nekünk mindazok az alakok, amelyekkel - hogy Kallós pontosan jellemző szavait idézzem - a görög-római világ a maga istenkeresése közben megérzékítette, eseményekbe formálta, színekbe szorította mitológikus elképzeléseit. Kallós Ede elegáns bőkezűséggel megalkotott munkájának egyik érdeme, hogy meggyőzi az avatatlant, mennyire tele van zsúfolva mai művelődésünk is a görög-római kultúrának, amelynek egyik légvároromzata a mitológia, számtalan engrammjával, emlékjelével. Vallásaink, filozófiáink, költészetünk, művészetünk sokszor már első látásra is, sokszor csak akkor, ha hozzáértő kéz a kellő irányba való visszatekintésre tereli kutató pillantásunkat, olybá tűnnek, mintha hihetetlenül hosszúra nyúlt és majdnem elképzelhetetlenül vékonnyá finomult köldökzsinór fűzné őket determináló kapcsolatba a görög-római vallás isten-megéléseinek és a mitológiában széjjelkáprázó isten-elképzeléseinek megnyilatkozásaival. A régi istenek meghaltak, de a halottak emléke leviharzott évszázadokon keresztül is - Kallós száz rábeszélő példát villant elénk - még mindig él «nemcsak múzeumokban és költészetben, hanem mindennapi beszédünkben és jelképes szertartásainkban is lépten-nyomon». A régi istenek meghaltak, de az ő életük és haláluk széles útján és ennek olykor szeszélyesen kanyargó mellékösvényein - megbízható, biztosan kalauzoló Baedekerüket adja kezünkbe könyvével a mindenütt otthonos szerző - jutott az örök istenkeresés Uranosztól Krisztusig.

Ezt az utat a mitosznak valóságos erdei szegélyezik, buja rengetegek, amelyekben könnyű eltévedni. Ritkán találni olyan élesszemű és a helyes irányt soha el nem vétő, ahol kell meg-megálló, ahol meg kell, látni és megérteni valókért jobbra-balra beforduló vezetőre a népfantázia alkotta vadonban, mint amilyen Kallós Ede. A görög-római mitológia óriási személyi és tárgyi leltárát nem igen lajstromozták nagyobb gonddal, lelkiismeretességgel, teljességgel és áttekinthetőséggel, mint Kallós munkájában, amely másnak a kezében könnyen válhatott volna lélektelen katalógussá, de Kallós szinte táncos könnyedségű, mégis nyomatékos tolla alatt jóformán a mitológia regényévé szinesedik, nem mindent egymás hegyén-hátán tornyosító, össze-vissza romantikus, hanem, hogy úgy mondjam, a mitológiai jelenségek támadásának, fejlődésének és elmulásának nem egyszer fogas miértjeit is feszegető lélektani regénnyé. Ezekre a miértekre érdekes és sokszor értékes válaszokat tud adni, bár néhol sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a semmi újtól nem húzódozó, félre nem ugró szerző előtt, úgy látszik, még idegen a pszichoanalitikus mítoszkutatásnak és mondafestésnek az a meglepően gyümölcsöző módszere, amelynek például a magyar Róheim Géza is egyik tudós művésze.

Mindent egybevetve: a tudás és megértés virtuóz közvetítését jelenti Kallós Edének vasárnapian ékes és nagyúrian gazdag könyve.