Nyugat · / · 1928 · / · 1928. 1. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

Sándor Imre: ISTENEK NYOMÁBAN
Márai Sándor könyve. - Pantheon

Sok jót szeretnék írni erről a könyvről, mert sok örömet szerzett az olvasása: Keleten jártam, Egyiptomban, Palesztinában, Sziriában, Törökországban, kövek, emberek és multak között sétáltam egyenes úton, a magam szemével, a magam «okos pesti» szemével láttam mindent, ahogy én látom a dolgokat, ahogy mi látjuk a dolgokat, friss kultúrájú nép fiataljai, akik mindent észreveszünk, mindent megértünk és mindent lemérünk. Illő tisztelettel, de nem ájulattal jártunk az Eszme kövei között, elmélázunk, hogy mi van a kövek alatt, de meglátjuk a kövek közül ma kiburjánzó zöld növényeket és tudjuk, mire használják ma a régi köveket.

Ezt a könyvet csak magyar ember írhatta, sőt többet mondok. Ezt a könyvet csak pesti ember írhatta. Mert Márai Sándor pesti kultúrájú ember (nem budapesti, hanem pesti: ez a furcsa, rideg üzleti látásból, naiv lelkesedésből és a «vesébe látni» és «engem nem lehet becsapni»-okosságból megalapozott pesti kultúra!), ha nem is pesti származás, ha régóta külföldön is él, érezni lehet írásán, hogy végzetes éveit itt élte át, a pesti fertőzésre volt a leghajlamosabb érzékeny írói szervezete. Csak pesti ember láthatja meg, amit Márai észrevett útjában. A barman, aki húsz évig nem akar lejönni a hajóról, mert csak ebben a fogságban érzi magát szabadnak, Dyck úr, a berlini cionista, aki nem akar Palesztinába menni, a török sál és rózsaolaj, amit Németországban készítenek, Achmed Rumi, az elengedhetetlen idegen magyar (a magyar meghatódás minden egyes esetben, hogy vannak idegen emberek, akik megtanultak magyarul), Carter, az angol, királysírok kutatója, akit pesti ember nem érthet meg, Hasszán, a tudós, aki hét évig járt a kairói egyetem gyékényére és ingyenkosztjára, akit pesti ember nagyon is megért, a hatásos kép, ami csak egy pesti mozirendező agyában születhetik meg: Jeruzsálembe érkezik egy zsidó pár, az asszony szamárháton, vajjon nem József és Mária? - a rodusi fogorvos édes figurája, aki lángoló lokálpatriotizmus közben rásóz az utasra egy értéktelen cserepet, végül az ordító dervisek, a legédesebbek pesti ember ínyének és a rengeteg egyéb kép és figura és eset, - mind, mind csupa-csipa pesti megfigyelés!

Azt a címet is lehetett volna adni a könyvnek: «Egy pesti ember utazása a közel Keleten.». A naiv pesti csodálkozás a jeruzsálemi vasútállomás láttára, amit talán semmi más nemzetiségű író sem mert volna leírni, viszont a zsidó lelkesedés igaz értékelése egy mondatban: pesti értékek! Értékek!

És a pesti humor! A meghatódással keveredő kedves rosszmájúság, amivel ma pesti ember szeme levetkőzteti a szentképeket, miközben könnyek tolulnak a szemébe. Ahogy Romeó és Julia előadásán zokog a pesti ember és közben arra gondol, hogy vajjon melyik szalonban készítették Julia ruháját. Megint csak a rodusi fogorvosra és az ordító dervisekre gondolok. Hogy gyerünk avval az ordítással vagy a pénzt vissza! És - Husszein, te csalsz!

És minden pestiségen messze-messze túl, nagyon értékes ez az útleírás. Világos, rávilágító, pontos, - és költői írás. Ez az a könyv, ami pótolja az utazást vagy a legjobb utikalauz utazás közben is. Szagokat érzünk, belelátunk az emberek álmaiba és közben pontosan tudjuk, hogy ki táncoltatja őket. Érezzük az illatot és megforgatjuk kezünkben az évezredes földet, amelyből a virágok nőnek.

Az az érzésem, hogy külföldön, fordításban is nagy sikere volna a könyvnek.