Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 15. szám · / · FÖLDI MIHÁLY: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ REGÉNYEI

FÖLDI MIHÁLY: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ REGÉNYEI
3. A racionalizmus mögött

Hogyan jutott idáig Kosztolányi?

Mi van a racionalizmus hűvös hamuja alatt, mit rejteget, mi van a vulkán mélyében?

Alig pár oldalt olvas az ember Kosztolányiból, különös ellentét kezdi nyugtalanítani. A hűvös, folyamatos, élvezetes stílus forró, forrongó, zaklató, kínzó érzésekről, problémákról beszél. A racionalista stílus különös, távoli dolgokat kapcsol össze, mindenfelé váratlan örvények nyílnak s nyugtalanító meredekek emelkednek. Leír például egy osztrák nevelőnőt. Leírja, látjuk, érzékeljük. És egyszerre így szól az író: “A nagy hegyek és a nagy tavak közönye lakozott benne. Valami idilli lustaság, mely szinte már túlvilági." Ez az író egészen látható, apró, reális dolgokkal, jelentéktelen emberekkel igyekszik foglalkozni s közben az eget nézi, a csillagokat számolja, a messziséget érzi. Hűvösen és halkan beszél, de ha hozzányúlsz a kezéhez, ijedten nézel az arcába: hiszen ez lázas!

Lázas.

Közönyösnek mutatkozik, közönyösséget prédikál, pedig rettenetes érdeklődések izgatják. Lázas érdeklődések, melyek nem is nevezhetők emberi vagy költői érdeklődésnek; a gyermek borzalmas intenzív érdeklődése ez. Egy gyerek él Kosztolányiban, egy örök gyermekességre ítélt gyerek, aki állandóan kérdezni akar: mért csukják be este az ajtót? mi nagyobb, a tigris vagy a párduc? messze van-e Amerika? mért nem merül el a hajó a vízen? - örök gyerek, aki mindent egyszerre el akar mondani és meg akar tudni. Kosztolányi használja ezt a kifejezést: eszelős kiváncsiság. Nero-regénye az örök csecsemő regénye. Kosztolányi írja: “Nem tudok ellentállni ennek a játéknak, ennek a nagy-nagy kiváncsiságnak..." Ez a megismerés láza. Tudni mindent! Látni mindent! Ott lenni mindenütt! Kosztolányi érzékei állandóan részegek; mindig be vannak rúgva az érzékelés borától. Addig néz, amig semmit sem lát. Az olvasó előtt talán ismeretlen ez a folyamat, Kosztolányi állandóan szenved miatta. Az emberei is. “Poppaea szemébe nézett - írja egy helyen. - Csak azt látta, hogy nem lát semmit. Szeme üres volt, mint az üveg." Ha sokáig nézünk valamint, végül semmit sem látunk belőle. Vagy egészen mást látunk benne. Kosztolányinak ez az egyik lelki szembetegsége.

Minden érdekli, izgalmasan érdekli, különbség nélkül. Szép, rút; nemes, ocsmány; jó, rossz; régi, mai; mindegy: csak látni, csak megismerni! Azt mondják, az igazi költő egy kicsit mindig infantilis; Kosztolányi világérdeklődése infernálisan infantilis. Halál? Nézzük meg, nézzük meg, milyen a halál! Hogyan hal meg az ember, milyen akkor a szeme, a keze? Hogyan járnak olyankor az órák és barátságos, vagy barátságtalan-e az időjárás? Biztos a halál? Vizsgáljuk meg. Senki sem hiszi, mert senki sem él e hit szerint. “Távollevő ismerőseinket szeretjük megrögzíteni egy ponton, egy határozott helyzetben, akár a halottakat, megállítjuk fölöttük az időt, jámbor öncsalással elhitetjük magunkkal, hogy képzeletünknek az az önkénye, mely őket fotografiákká merevítette, reánk is érvényes s azóta mai magunk sem haladtunk előre a megsemmisülés felé vivő uton." Csoda az élet, s ami érthetetlenebb: a halál; a születésnél is érthetetlenebb. “A császár is meghal, mint más, férgek, nyűvek lyukasztják át fejét és koponyájába raknak fészket." Van erre felelet? Nincs. Hatalmas erők gyűrűjében gyenge az ember.

Gyenge az ember és félelmetesen izgalmas az élet. Minden félelmetes. Azt mondja Kosztolányi a Rákóczi-útról, hogy baljós. Szörnyű-szörnyű! Róma is az. Durva és félelmetes. A mindennapok rémekkel vannak tele. Gonosztevőkkel. Milyenek a gonosztevők? nyugodtak és egyszerűek; “nem olyanok, mint a szindarabokban". “Bácsiknak nevezik őket." A hétköznapok tele vannak szenvedélyekkel, nyugtalanságokkal. Milyenek a szenvedélyek? A szenvedély beteg mámor. Az idegrendszer mérge, melytől remeg a láb; melytől meghülyül az agyvelő. Őrület. Ki akar megőrülni? Aki nem akar megőrülni, megőrül az unalomban. Az unalom a semmi. A semmi, amely “sajog". Ki akar eltűnni a semmiben?

Bele lehet őrülni a világba! Milyen az emberek feje? Nem olyan, mint a dió? Vagy a tojás? De akkor föl lehet törni és megnézni, mi van benne... Egyáltalán, mért van úgy minden, ahogy van? Az ég mért nem piros és a csillagok mért nem zöldek? A tenger mért nem sárga? És mért nem szülnek a férfiak is, a férfiak férfiakat, a nők pedig nőket? És mért nem repülnek az oroszlánok? És ha fáj a világ, mennyire tud fájni? Lehet mérni a fájdalmat? Lehet. Kosztolányi fájdalmai a gyermek fájdalmai. Rettenetesen intenzivek, de nincs kiterjedésük az időben. Szúrnak, marnak, gyorsan megszünnek. Rohamokban jönnek és rohamokban múlnak. “A fájdalmat akarta kiokádni, mint valami csömörletes ebédet." Kosztolányi emberei menekülnek a fájdalomtól; hosszantartón szenvedni, hosszantartón érezni nem tudnak. Hisztériások. Menekülnek a fájdalomtól és menekülnek a nihilizmustól. "Gondoltam egyszer arra, - mondja egyik alakja - hogy véget vetek mindennek. Az apámnak van egy forgópisztolya. De nem érdemes. Ez sem érdemes."

Mi érdemes?

Erre a kérdésre nincs pozitív felelete Kosztolányinak. Csak negatív. Semmi sem érdemes! Mindenből a tragédia és a nihilizmus torka ásít felénk. Céltalan minden. Céltalan mulatni, céltalan szórakozni, céltalan dolgozni, céltalan küzdeni. Céltalan uralomra törni, céltalan a császárság. Céltalan az élet, céltalan meghalni. A halottak hallgatnak és hallgatásuk felordít a közönyös égre. Az élet közönséges és útálatos. “Az életet csak lázzal és erőszakkal lehet élni", de minek? A nő alattomos, minek szeretni? A férfi durva, minek hinni benne? Az életrevalóság a háládatlanság; a háládatlanság a törvény. Kinek higyjünk? Minek higyjünk? Kosztolányinak nincs hite, nincs semmiféle istene. Azt mondatja Senecával: “A valóságnak higyj, mely előtted áll. Az rettenesebb, de megnyugtatóbb, mint a káprázat."

A valóság a racionalizmus. Ez Kosztolányi világa, melyben megkapaszkodik. S világának határai: a nihilizmus és az őrület. Az őrület kíváncsiságával, a gyermek lázával szedi szét a világot s reménytelenséget és nihilizmust talál benne. Poklot. A kárhozat lángjait.

Az őrületet.

Kosztolányi világa az őrület világa.