Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 12.szám · / · FILM-FIGYELŐ · / · Hevesy Iván: REPERTOÁR- ÉS REPRIZ-MOZI
Néhány évtizeddel ezelőtt, a filmművészet első hódításakor a film jelentőségét a szinházakkal szemben mindenki abban látta, hogy a film a szinész produkcióját a muló pillanatokból átmenti a halhatatlanságba. Nem sok idő kellett hozzá, hogy mindenki csalódjon ebben a hitében, mert rövidesen kitünt, hogy az egyszer már lejátszott filmek nyomtalanul és hozzáférhetetlenebbül eltünnek, mint a szindarabok, mert azokat az érdeklődő legalább a szövegkönyvből rekonstruálhatja magának.
Felmerült már többször az a gondolat, hogy nem alakulhatna-e egy új mozitipus, amely az eddig oly szórványos filmreprizeket rendszeresítve, repertoárszerű programmal dolgozna és az új filmek közül csak azokat illesztené műsorába, amelyek a filmművészet örökbecsű alkotásainak látszanak.
A következőkben ismertetjük azokat az érveket, amelyek alapján a moziigazgatók bizonyára egybehangzóan lehetetlenségnek tartják a repertoármozi megvalósítását. Ezeknek az érveknek túlnyomórésze természetesen a dolog üzleti lehetőségeire vonatkozik. Azt mondják, hogy a filmeket első megjelenésükkor a mozik közönség szempontjából úgy kifacsarják, mint a citromot. Másodszor a filmek monopoljoga, u. n. «licenc»-e öt évenkint lejár, a megújítás pedig olyan összegbe kerül, amelyet csak nagyon kivételes értékű film reprize tud behozni. Arról nem is beszélve, hogy minden esetben új kópiákra is van szükség, ami megint a vállalkozást drágítja. Igen sokszor előfordul az is, hogy a régebbi példány felírásai fotografálási kivitelükben és szövegükben is elavulnak, és így kicserélésre szorulnak.
Fokozná a repertoár-mozi anyagi nehézségeit az a körülmény is, hogy neki az összes filmeket kizárólagossági joggal kellene lekötnie. Ez talán még nem volna olyan kivihetetlen a régi filmeknél, amelyeknek kópiáit és licenceit az új filmek árához viszonyítva aránylag igen olcsón lehetne összevásárolni és az egész dolog inkább a nagy tőkebefektetés szüksége miatt okozna nehézséget. Sokkal súlyosabb, szinte megoldhatatlan anyagi feladat lenne az új filmek kizárólagossági jogú lekötése, miután éppen a legkitünőbb, tehát igen sok esetben egyúttal a legdrágább filmekről lenne szó. Ez utóbbi nehézséget még tetézné az, hogy az ilyen monopolban lekötött filmet nem volna tanácsos tovább adni a másod- és harmad-hetes moziknak. Már pedig a filmek anyagi hozadékának túlnyomóan nagyobbik részét ezek adják, nem pedig a premier-mozik.
Ami mindezeket az anyagi nehézségeket illeti, azokra nézve azt kell felelnünk, hogy egy ilyen repriz- és repertoármozi megalapítása legcélszerűbben állami kötelesség lenne, mint ahogyan az állam teszi lehetővé sokszor igen súlyos áldozatokkal a repertoár-szinházak és operaházak föntartását, amelyek az állami gazdálkodás minden hibája mellett is mégis csak komoly és szükséges hivatást töltenek be. Ugyanilyen feladata lenne egy állami repertoár-mozinak is esetleg egy filmtörténeti múzeummal, filmtörténeti előadások rendezésével egybekötve. Hogy egy ilyen állami mozinak milyen nagy irányítószerepe lehetne nemcsak a közönség filmkultúrájának nevelésében, hanem az illető ország filmgyártásának jóirányban való befolyásolásában is, azt bizonyítgatni teljesen felesleges. Ami pedig a műsor felfrissítését illeti, nem látjuk feltétlenül szükségesnek, hogy az új, kiváló filmeket feltétlenül monopolban játssza ez a mozi, hiszen főcélja az volna, hogy a komolyabb értékű filmalkotásokat megmentse a meghalástól. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ennek az állami repertoár-mozinak kulturális kötelezettségei közé tartozna az is, hogy bemutasson olyan filmeket is, amelyeket éppen exkluziv művészi értékei miatt az üzleti alapon álló mozik egyike sem akar műsorába felvenni.