Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 9.szám · / · K. K. NICOLAISEN: MARTIN ANDERSEN NEXÖ

K. K. NICOLAISEN: MARTIN ANDERSEN NEXÖ
VI.

A dán irodalom néhány éve népies költői révén szerencsésen föllendült. Ezek az emberek, akik egész lentről jöttek, új társadalmi réteget raktak le az irodalomban s ezzel tetemesen gazdagították azt. E népies költők közt indult Nexö is s nálánál jobban egyikük sem ismeri a tömeget. Alakjai mindig élesen egyéniek, mégis típusértékűek. Művészetének pompás vonása, hogy a tömeg lényegének és gondolkodásának ezer jele tükröződik benne, bár egyes személyeinek individuális életét sose halványítja el. Ehhez képest nyelve is közmondásszerűen egyszerű.

Andersen Nexö, másik nagy írótársához, Johannes V. Jensenhez hasonlóan, egész aprólékos lélekrajzzal kezdte, de később, akárcsak amaz, egyre jobban a külső világ felé fordult - pszichológiai éleslátásának tompulása nélkül.

A valóságnak ez a tántoríthatatlan művésze erősen realisztikus képeit a társadalom mélyéből idézi, ahonnan maga is jött. Alakjainak festője s egyben előharcosa. Szavában talán a gyűlölet haragja zeng, amikor az uralkodóosztály zordságát ostorozza, de gyengéd és megértő, mihelyt az elnyomottakért és letiportakért beszél.

Nexöt gyakran s nem egészen alaptalanul, a naturalizmus egyik hőséhez, Zolához hasonlítják. De ugyanily jogon Victor Hugo vagy Maxim Gorkij mellé is állíthatják, akire élete is emlékeztet s Dosztojevszkij mellé, akivel a társadalom kivetettjeinek ismeretében tökéletesen megegyezik. Nagy műveinek olvasása közben Charles Dickens meleg szívdobbanásai ugyancsak gyakran eszünkbe jutnak.

Honfitársai közül Henrik Pontoppidan s talán St. St. Blicher közelebbi rokonai s természetesen harcostársai: Jeppe Aakjaer és Johan Skjoldborg. Egyébként Andersen Nexö sokkal eredetibb és önállóbb egyéniség, semhogy bárki is hatott volna rá. Tehetsége, amint mondja, a munkásosztályé s tisztesség neki, hogy erre rámutathat. A tömeg élményei és tapasztalatai időn és téren át benne visszhangzanak. Csupa ösztönös tudás, amelyet ő egyébként a tömeg legfőbb erejének tekint. Számára az élet mindennél fontosabb; talán művészete is azért oly igaz. Ily «kimagasló tehetséggel» valóban lehet szolgálni a proletariátust. Sose feledte el, honnan jött és kiket kell védenie.

Nexö szemlélete határozottan forradalmi. Ez majd minden könyvéből kicseng, bár költészetéből az agitációt és tendenciát legtöbbször - dicséretes gonddal - kizárja.

Politikai nézeteit először a «Hódító Pelle» lapjain fejezte ki. Itt a szocialista eszmék buzgó híve, aki a társadalmat békés úton akarja reformálni. De a későbbi évek világrengető eseményei, amelyek új erőket támasztottak s a társadalmi rend megváltoztatására a munkásosztályon belül is új pártokat alakítottak, Nexöt szintén magukkal ragadták. Izzó szabadságvágya s a szenvedők, nyomorgók és elnyomottak iránt érzett szeretete oda küldte, ahol a legnagyobb bátorság és legnagyobb energia kell. Ez fejlődésének természetes útja volt. S ebben is Gorkijra emlékeztet.

Nexö politikai érdeklődésének utolsó eredménye az - irodalmi szempontból is értékes - oroszországi utirajz-kötet, a «Hajnal felé» (1923). Nexö szerint az orosz forradalom a proletariátus történetének egyik legfontosabb és legigéretesebb eseménye s ő munkájában izzón és talentumosan a jelenlegi orosz társadalmi rend védelmére kel. Könyve nemcsak az Oroszországról széltében terjesztett hirek korrektívumát adja; egyúttal a költő egyéniségébe is fényesen bevilágít.

Természetes, az efféle politikai írásokról mindig megoszlanak a vélemények. Itt sokan eltávolodnak tőle. De költészetének nagysága és mélységesen emberi értéke előtt mindenkinek csodálattal és hálával kell meghajolnia.

A dán kéziratból fordította:
Hajdu Henrik