Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · M. POGÁNY BÉLA: RÉVÉSZ BÉLA

M. POGÁNY BÉLA: RÉVÉSZ BÉLA
(Irodalmi arckép)
Stílusa

Munkáinak legfeltünőbb vonása: a stílusa. Mint valami zúgó hegyi patak, görgeti kiáltó színű képeinek bozótját. Túltömött igéi úgy döngenek, mint rettenetes buzogányütések. Az írói becsületesség és az örökké hullámzó teremtőerő bizonyítéka, hogy minden mondanivalójához új kifejezést fakaszt, soha fel nem használ oly szókötést, amellyel valaki, ős, már élt előtte. Minden szava új, minden szólása szűz; lankadatlan frisseségben szökellnek mondatai, még érzik rajtuk a párolgó vér, amelytől elborítva kiszabadultak az életrehívó fantázia méhéből. Valamennyi írása olyan, mintha az író első műve volna s méltán mondhatta magáról: «Minden egyes újabb könyvemet úgy írom, mintha az első könyvemet írnám.»

Ez az örökké megújuló és felfrissülő írásmódja okozza, hogy nem fog rajta az idő múlása, sőt megelőz minden irodalmi revoluciót, amely az utolsó két évtizedben iramos tempóban követi egymást, úgyannyira, hogy még a legújabb évek dadaisztikus szélsőségei is lehetetlenek lettek volna, ha az ő törekvései nem lépcsőzik alá azokat. A háború óta egyetemes divattá válik az önmagát képek filmjével kifejező, lüktető, gyors írástechnika, de ebben valóban ő vezet s őnála ez nem divatcikk. Az ő képei nemcsak állandó meglepetéseket váltogató, színes, kápráztató képeskönyvet alkotnak, amelyet az olvasó kényelmesen átlapoz: az ő metaforáinak belső perspektívájuk van; látásmódja arra késztet, hogy túlnézzünk az érzéki színeken; a végtelenbe lendít; mélységbe, kérgentúli metafizikába sodor, s olvasva őt, lassú utazást teszünk kínok sejtelmébe. Művei ilymódon mélységbe épülnek.

Túlságosan koncentrált képzelete nem ontotta a könyvek csalóka számát, de azért a magyar irodalomban kevesen igazolták nála döntőbben, hogy a kvalitás teszi egy munkásság igazi értékét.