Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám · / · IRODALMI FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: MAGYAR IRODALMI LEXIKON
Fóris Miklós középisk. tanár és dr. Tóth András egyetemi r. előadó közreműködésével szerkesztette dr. Ványi Ferenc, átnézte: dr. Dézsi Lajos és dr. Pintér Jenő - Studium kiadás

Egy cédulát találtam a hatalmas 880 oldalra terjedő, kéthasábosan nyomtatott, nagyformátumú könyvbe betéve, amely arra kéri föl e lexikon olvasóit, hogy közöljék megjegyzéseiket és az esetleg talált hibákat vagy hiányokat a szerkesztőkkel, nyilván azért, hogy egy esetleges második kiadásban ezeknek hasznát vehessék. Hát én most itt e helyen közlöm észrevételeimet.

1. A lexikon szerkesztői szükségesnek tartották, hogy a jelentősebb regényeknek, szinműveknek és nagyobb költői elbeszéléseknek tartalmát külön címszók alatt elmondják. Ebben főleg a középiskola követelményeire voltak tekintettel, mint a Bevezetésben mondják. Ugyan e Bevezetésben azt is mondják, hogy a tartalmi ismertetések összeállitásánál arra törekedtek, hogy minden nevezetesebb írónknak a műveiből bemutassanak legalább egyet. Erre vonatkozólag először is kénytelen vagyok azt a meggyőződésemet kifejezni, hogy az ilyen tartalmi kivonatok nem valók semmiféle lexikonba, nincs semmi jogosultságuk, senki nem veheti hasznukat és ha van valami hatásuk, ez csak káros lehet. Minden tartalmi kivonat, ha még oly kitünően van is megcsinálva, csak ártalmára lehet az illető irodalmi műnek, mert éppen azt sikkasztja el, ami benne szép és érdekes és csak azt tartja meg, ami a külsőségekre tartozik. Senkinek sem jut eszébe egy ember arcképe helyett a csontvázát fölmutatni. Ami pedig a tanuló ifjúságot illeti, ezt egyenesen el kellene tiltani az ilyen tartalmi kivonatok olvasásától és felhasználásától, mert ezek könnyen azt a hitet kelthetik benne, hogy most már fölösleges a szóbanforgó műveket elolvasni. Legfeljebb iskolai dolgozatokhoz puskául használhatják fel a középiskolai fiúk s ez a cél, nem hiszem, hogy megfelelne a modern pedagógia igényeinek. Ami aztán a lexikonban előforduló tartalmi kivonatok megírását illeti, ez egyenesen arra alkalmas, hogy az illető írók, legnagyobbrészt irodalmunk nagy halottjai - megforduljanak sírjukban. Hogy egyebet ne mondjak, olvassa el valaki Jókai valamely regényének a kivonatát, például A kőszívű ember fiaiét, - egy egészen alacsonyrendü kolportázsregény benyomását kapja belőle, olyan módon megírva, amelynek elolvasása kész fejfájás. Abból nem akarok kázust csinálni, hogy a mai írók művei dolgában a szerkesztők nem feleltek meg a bevezetésben tett igéretüknek. Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Heltai Jenő, Molnár Ferenc egy művéből sem adnak ilyen tartalmi kivonatot, holott más modern írók majd minden regényét és szindarabját kivonatolják.

2. A lexikon regisztrálja az úgynevezett irodalmi szállóigéket is, megjelölve a forrást, ahonnan származnak. E tekintetben azonban a túlbuzgalom vádja alá esik, mert olyan citátumokat is felsorol, amelyek egyáltalán nem tekinthetők szállóigékül. «Az isten engem büntetésre nem tart érdemesnek.» «Az olasz hevesvérű szerető, de hidegvérű jó barát.» Szállóigék ezek? Ki s mikor használja őket? Egy kis kritikával a felsorolt szállóigéknek legalább a felét el lehetne hagyni.

3. Van egy külön lexikon-stílus. Főtulajdonságai: tömörség, világosság, szabatosság. Nincs ennek a lexikonnak olyan hasábja, amelyen ez ellen ne vétenének. Általánosságban azt lehet mondani, hogy ott, ahol a teljesen közömbös regisztrálás határain túllép, ez a lexikon velőtrázó stílusban van megírva. Csak néhány példát, amelyeket tetszés szerint lehetne sokasítani, ha az ember nem sajnálná a teret. A Bajza József címszóban egyebek közt ezeket olvassuk:

“Ám költeményei, különösen a hazafiasak és szerelmiek, a közönség kedveltjeivé lettek, amelyeket nem csak szívesen olvasott, hanem énekelt is s amelyek az ifjabb írónemzedékre nagy iskola-alkotó hatással voltak. Követői a szoba-költészetnek a képviselői, akiknek alkotásai a természet ölén pompázó virágokkal szemben a szobában nyilasztottakhoz hasonlítanak a maguk bár megkapó, de halványabb színükkel s bár finom, de kevésbé üde illatukkal. Ez az alkalom felszínre vetette az ellene kritikái miatt keletkezett, eddig azonban jórészt csak lappangó gyűlölködést, amely annyira ment, hogy a háttérbe szorult írók közül pl. Kovacsóczy Mihály egyenesen plágiummal vádolta, amelyet először maga B. cáfolt meg Hírlapi csevegőknek címen a Társalk. 1836. évi 51. számában, majd pedig (Társalk. 78. sz.) Helmeczy hárított el róla fényesen."

Ne tessék azt hinni, hogy halandzsázok, ez szórul-szóra így van a könyvben.

Mit szólna jó öreg mesterünk, Gyulai Pál, ha ezeket olvasná önmagáról:

“Korán nyilatkozott meg kritikus-tehetsége és hajlandósága is s bár még alig hogy ifjúvá serdült, már neves erdélyi írókkal ismerkedett meg (Kriza, Brassai Kemény Zs.), amely ismeretségköre a Bethlen grófi házánál a közélet kiválóságaival gyarapodott, bizalmasabb barátai pedig Urházy György, Torma Károly és Szilágyi Sándor voltak."

Vagy tovább:

“Itt (Pesten) ismerkedett meg Eötvössel, Pákh Alberttel, Arannyal, Csengery Antallal, akivel szoros barátságot is kötött s a pesti mozgalmasabb írói tevékenység hatása alatt, lendületes munkásságot fejt ki úgy ekkor, mint az elkövetkezett szomorú években."

És még tovább:

“Gy. azonban mint költő nem mutatkozott annyira eredeti tehetségnek, hogy külön helyet vívott volna ki magának az irodalomtörténetben, sőt határozottan megállapítható, hogy többé-kevésbé hatása alatt állott korábban Kölcseynek, Vörösmartynak, Bajzának, később Petőfinek s különösen Aranynak, de valószínűleg ez inkább kritikai hajlandóságának kifolyása, amennyiben az igazán nagyszerű vonásokat felismervén, követésüket észszerű következménynek tarthatta."

Nem akarom halmozni a példákat, de meg kell állapítani, hogy ilyen elme- és stilvirágok mindúntalan előfordulnak e lexikonban és olvasását egyre-másra bosszantó foglalkozássá teszik. Általában ami úgynevezett értékelés vagy méltatás van, az többnyire vagy majdnem érthetetlen galimatiász, vagy pedig üres és tartalmatlan frazeológia, ilyesforma modorban, mint ahogy Herczeg Ferencről szóló címszóban olvassuk:

“H. korának egyik legnépszerűbb elbeszélője és regényírója. Éles megfigyelő, ügyes jellemző. Nemes előkelőség, a jól alkalmazott irónia, könnyed előadás, eleven meseszövés és közvetlenség jellemzi előadását" stb.

A méltánylások dolgában igen nagy egyenetlenségeket is lehet megállapítani a modern íróknál. Egyes írók életrajzai mellől teljesen hiányzik az úgynevezett méltánylás, holott legalább is úgy megérdemelnék, mint mások, akiket a könyv áradozva méltányol. Nem akarok neveket fölsorolni, de konstatálom, hogy a nevek összeállításából lehetetlen bizonyos tendenciára nem következtetni. Általában észre lehet venni bizonyos elfogultságot a lexikon szerzői részéről olyan írókkal szemben, akik nincsenek akadémiailag vagy miniszterileg fémjelezve és olyan íróknak a javára, akik a tanárok tiszteletre méltó kasztjához tartoznak. Különösen feltünő kultuszban részesíti a lexikon a filológus írókat, akik közül egyiknek-másiknak még fiókjukban heverő kiadatlan műveit is fölsorolja, jeléül annak, hogy a szerzők nem röstelték bizonyos adott esetekben a szóbeli információk beszerzését sem.

4. A nem életrajzi címszók közül hiányoznak az olyan fontos fogalmak, mint pl. a Világirodalom, a Sajtó. Az utóbbi előfordul ugyan, de csak mint találmány és gép, így is egész röviden és felületesen, - hogy a sajtónak mint ujságírásnak is van némi szerepe az irodalomban - már akár jó, akár rossz - erről a szerkesztők megfeledkeztek. A mai idők hangulatában érthetőnek találom, hogy a Sajtószabadság fogalmával sem tartották szükségesnek foglalkozni. Gondosabb utánnézés bizonyára még sok ilyen hiányt mutathatna ki.

5. Úgy látszik, hogy a szerkesztők azt az elvet állították fel, hogy csak olyan írókat regisztrálnak, akiknek könyvalakban is jelentek meg műveik. Így aztán irodalmunknak nem egy jelentős alakja maradt ki, főleg kiváló szerkesztők, ellenben pontosan fel vannak sorolva egészen jelentéktelen vidéki ujságírócskák, akiknek jelent meg egy-két értéktelen füzetkéjük, sőt egyik-másik közismert álhirlapíró is. Ezeknek egyike tudvalevőleg nemrég e lexikonnal akarta a bíróság előtt bizonyítani súlyos bűnperében író voltát s el kell ismerni, a lexikon olyan gyöngédséggel bánik vele, hogy még a sajtó alatt levő, tehát kiadatlan műveit is részletesen felsorolja.

6. Apró részlethibák, ténybeli tévedések csinos bokrétáját lehetne felsorolni. Ezek közül csak néhány feltünőbbet említek fel. Szomory Dezső Sába királynője még nem jelent meg, a Mennyei küldönc nem regény, hanem novellás kötet. Erdélyi József tudtommal nem volt soha a Világ munkatársa. Molnár Ferenc nemcsak a Petőfi-, hanem a Kisfaludy-Társaság tagja is, Móricz Zsigmond nem tagja a Petőfi-Társaságnak. Alexander Bernát egész sereg fontos munkáját említetlenül hagyja (Spinoza, Filozófiai Írók Tára stb.), Ambrus Zoltán Költők és szerzők c. műve mint két külön mű van felemlítve.

Feltünő hiányok: Petrovics Elek, Vajda Ernő, Zichy Rafaelné, Fodor József, Bányai Kornél, Fogarasi Béla, Jászi Oszkár, Mariay Ödön, Kuncz Aladár, Lányi Viktor, Nagy Zoltán, Nagy Lajos stb. A bibliografiai adatokból hiányzik Babits nagy Balassa tanulmánya, Horváth János Berzsenyi székfoglalója. Babits neve mellett a bibliografia hiányos: nincs meg benne a Nyugat Babits-száma, Gellért és Szabó Lőrinc Babits-cikkei, e sorok írójának tanulmánya Babitsról. Viszont benne van jelentéktelen írók egy-két kis cikkecskéje. Horvát Henrik neve mellől hiányzik legfontosabb műfordítása, az Ungarische Lyrik anthológia.

Az ilyen hibák és hiányok erősen befolyásolják egy lexikon hitelét. Nagyobbára a mai irodalommal kapcsolatban fordulnak elő, amelyet a szerkesztők nem ismernek elég jól. Mért nem kértek tanácsot valami hozzáértő írótól?

Természetesen mind ezek a hibák és hiányok csak egy töredéket jelentenek a helyes adatok óriási tömegével szemben, de lexikonszerkesztőnek tudni kell, hogy ha egészséges az egész test, csak egy kis tyúkszeme fáj, akkor az ember csak ezt a tyúkszemet érzi.

Nem akarom ezekkel agyoncsapni ezt a lexikont, amely igen nagy és szorgalmas munka eredménye, - igazán kár, hogy ilyen rossz magyarsággal és mondatfűzéssel van megírva és nem tudott elkerülni egy sereg felületességet.