Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám · / · INDISZKRÉCIÓ AZ IRODALOMBAN

INDISZKRÉCIÓ AZ IRODALOMBAN
A NYUGAT ANKÉTJA
ELEK ARTÚR:

Ignotus az irodalmi indiskréciónak több példáját említi. De annak, amit ezen a fogalmon értünk, alighanem csak egy értelme van. Az irodalmi indiskréció esete, úgy gondolom, csak az az egy, mikor a model eltorzítva, de felismerhető módon szerepel valamely irodalmi alkotásban. Arról csak mellesleg, hogy az ilyen irodalmi karrikatúra megrajzolásának többnyire igen alantasok a motívumai: bosszúvágy, irígység, általában a fájdalomokozásnak bestiális kívánsága. Ettől függetlenül azonban abban, hogy ezek az indulatok torz ábrázolásban fejeződnek ki, nem pedig életszerűségben, nyilván az írónak eredendő fantáziátlansága a hibás. Az eset ugyanaz, mint a karrikatúrarajzolóé, ki az emberi alaknak az átlagostól elütő formáit szertelenül megtúlozza. Azok az eredendő fogyatkozásai a testnek bizonyára jellemzők az illetőkre nézve s a karrikatúra ennek a körülménynek köszöni hatását, amely ott kezdődik és ott is végződik, hogy az emberek ráismernek a torzítva ábrázoltra. Ott is végződik, mert a karrikatúra csak addig kelt érdeklődést, amíg élnek azok, akik a modelt ismerték. Azon túl a legügyesebb karrikatúra is csak kivételes esetekben hat: mikor a rajzoló művész sajátos egyénisége telíti meg élettel.

Ugyanannyi az életideje az indiskrécióból lett irodalmi karrikatúrának is. Ezért van az, hogy bár a görögök és rajtuk túl is minden irodalom minden korszakának nyilván megvoltak a maga irodalmi indiskréciói, annyira eltűntek szemünk elől az ilyenféle alkotások. Már a mult századból is alig tudunk rájuk példát idézni. Valószínűleg azért, mert az ilyen művek időszerűségük elmultával, a modelek kortársainak elhaltával, elvesztik érdekességüket és feledségbe merülnek.

Teremtőnek tehát teremtő lehet az irodalmi indiskréció, örökéletűség azonban nem származik belőle. De van-e teremtő erő az indiskrécióban? Tudjuk, alacsonyabbrendű motívumok is meg tudnak mozgatni az íróban olyan indulatokat és érzéseket, melyekből valami nagy és felejthetetlen fejlődik. Az indiskréció azonban nem hogy elindítaná, inkább megköti a képzeletet: odaköti az áldozathoz, akitől nem szabad ellendülnie, mert az alkotó képzeletnél nagyobb hatalom dolgozik ott az íróban: a düh, vagy a kártevés akarata. Az indiskréció csak akkor indiskréció, ha a kipécézett alakra rá lehet ismerni. Vagyis az író nem tágíthat modeljétől, nem engedheti át sorsának, melyet a cselekvény menete alakít ki számára, nem hagyhatja, hogy az irodalmi mű elemévé oldódjék föl: külön életre kényszeríti. Hogy van az, hogy a karrikatúrarajzolók általában nem képesek alakokat cselekvénybe fűzni? El-elkapják őket valamelyik jellemző, vagy kevésbé jellemző helyzetükben és azon állapotukban megrögzítik őket. Lehetnének a kompoziciónak olyan fordulatai, melyekben lehetetlen volna őket jellemzően torz alakjukkal a néző felé fordítani.

Megfigyelhetjük, hogy egy-egy különben nagytehetségű irodalmi alkotásban is, ha csak egyetlen karrikatúra vegyül is az egyébként életszerű alakokból vitt cselekvény menetébe, milyen idegenül hat benne, milyen stílustalanul. Az író kétféle szándéka felemás érzést okoz és világosan megkülönböztethető, hogy az egyik szándéka művészeti természetű, a másik nem az. S amelyik nem az, az mindig a karrikatúra: az indiskréció szülötte.

Nem, Ignotus, az indiskrécióban nincsen teremtő erő. Az indiskréció az íróban a tehetetlenség - jó íróban a pillanatnyi tehetetlenség ismertetőjele. Az az állapota, melyben a nyersanyag nem képes benne szublimálódni, nem képes művészeti életté, nem képes költészetté alakulni.