Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 5. szám · / · FILM-FIGYELŐ

Hevesy Iván: ACHMED HERCEG KALANDJAI

Az árnykép-film problémája azóta kísért, amióta a kinematográfia elindult hódító útjára. A csábítást a filmnek technikája és a filmnek anyaga adta: tiszta síkművészet. És még egy: a monokrom szin- és fényfoltoknak, fehéreknek és feketéknek és szürkéknek művészete. Az árnykép-film azonban nem fejlődhetett ki mindaddig igazi technikai tökéletességre, amíg a trükkfelvételek nem tökéletesedtek addig a fokig, hogy többet is lehetővé tegyenek, mint fehér alapon fekete figurák mozgatását. Mert az ilyen puritán árnykép-film, fehér alapon fekete alakokkal, nem nyújt elég kifejezési gazdagságot és így, ha a monotonságot el akarjuk kerülni, a film terjedelmét rövidre kell méretezni. A Tinta Matyi és a hasonló trükkfilmek kultiválása meghozta a technikai eszközöket és egyúttal megteremtődött bennük az árnyjátékkal rokon film, amely a drámai hatások szempontjából a burleszk mellett helyezkedett el.

Az igazi árnykép-film, amely megtartja a tradiciós kapcsolatot a 18. századi silhouette-művészettel és egyúttal segítségül veszi a jávai vajangjátékok hatásos stiluselemeit is, most született meg igazi, tökéletes formájában. Legszebb eredményét egy ötfelvonásos remekmű hozta meg, amelyet a német Lotte Reiniger és kitünő munkatársai teremtettek meg a művészi ambició és a művészi szeretet háromesztendős munkájával. A film, amelynek témáját a szerzők az Ezeregyéjszaka meséiből vették és amelynek címe “Geschichte des Prinzen Achmed" volt, Wolfgang Zeller által komponált eredeti kisérőzenével a legnagyobb siker mellett futott Németország filmszinházaiban és a német filmkritika az elragadtatás áradozó hangjával fogadta.

És valóban, a film minden dícséretet megérdemel, oly csodálatosan szép. Készítőinek, a vezetőmunkát végző Lotte Reinigernek és főmunkatársának, Walter Ruttmann festőművésznek sikerült olyan megoldást találnia, amelyben egyesítve van az eleven drámai mesevezetés a leggyengédebb és legfinomabb artisztikus hatásokkal, a fílmszerűség folytán tovamozgó dinamikája a fehérek és feketék pompás síkművészetével, a dekorativ képmegoldások a kifejező mozgások expresszionisztikus erejével, szigorúan végigvitt művészi stílusegység a motívumok káprázatosan gazdag váltakozásával. Mint mese: a képzelet játékán túl a mesék és mithoszok örök szimbolumát hozza: a fény harca a sötétség, a jóság harca a gonoszság ellen. A világosságnak és sötétségnek küzdelme a szó teljes értelmében megvalósul a mozivászon fényárnyék-ellentéteiben. Színes fantázia, vizuális meglepetések szakadatlan áradata, a mesehatás szublimáltan tiszta és édes levegője, bensőséges humor, a karrikatúra komikumától a lélekkarakterizálás mélységéig: mindez csodálatosan összeolvad, hibátlan harmóniában, ebben a filmben, amelyet a harmincéves filmművészet legragyogóbb eredményei közé kell sorolni.

Tökéletes a film technikai kivitele is: kivágott figurák sík alapon mozgatva, apró fázisonként, mint állóképek fotografálva egy-egy, vagy két-két filmkockára. Bámulatos munkával: 250.000 felvétel készült a filmhez; ezek közül 80.000 maradt a filmbe belekomponálva... A mozgatott figurák mellett felhasználtak minden technikai trükköt a rajzolástól és belefestéstől kezdve, a különböző táblákon fotografált részek bavúros egyesítéséig. A festői rész oroszlánrésze Walter Ruttmann munkája, ugyancsak ő volt az atmoszférikus fényhatások kitalálója és fotografálója is. Ő oldotta meg a háttereket is, amelyek a síkjáték közé mélységet adtak, úgy azonban, hogy egy hajszálnyival se rontsák a film síkstílusát: a háttér egymás mögé frontálisan rétegezett fekete, fehér és szürke síkokból alakult. Kettejükön kívül a film technikai tökéletessége még két ember érdeme: Berthold Bartosch konstruálta és rendezte a viharos tengeren átutazó Achmed hajó-jelenetét és Karl Koch, aki homokréteg és egy ecset segítségével varázsolta elő az érdekes és változatos felhő-hatásokat.

A magyar filmkultúrára, a magyar filmkultúra művészi elmaradottságára mindennél szomorúbb fényt vet az, amilyen sorsra ez a film Magyarországon került. Nem egészen a felét, két felvonását a Rádius-Szinház mutatta be, “Aladdin csodalámpája" címen, egyedül a premier-mozik közül. Hogy miért csak ennyit, az ennek a szinház vezetőségének titka. A műsorba minden csonkítás nélkül belefért volna az egész, mert hiszen mellette egy unalmas kutyafilmet és egy még unalmasabb, otromba, kétfelvonásos burleszket játszottak. Ezeknek kellett az idő, ezek miatt sikkasztották el ennek a csodálatos remekműnek nagyobbik felét? Vajjon a Rádius-Szinház igazgatósága a művészi, vagy akár az üzleti meggondolásnak milyen jogán akadályozta meg, hogy ez a film a maga teljességében Budapest megértő közönsége elé jusson? És nem tartják furcsának, hogy, amitől Isten tudja, micsoda okból vonakodtak, a film teljes bemutatása, igazi premierje egy tisztviselőtelepi kedves kis harmadhetes moziban, a Kristály-mozgóban folyt le, dícséretére intelligens és lelkes vezetőjének, akinek volt szíve hozzá és művészi ízlése - szégyenére a hatalmas és díszes premier-mozik igazgatóságainak, akik félig játszották vagy műsorra sem tűzték, ahelyett, hogy örömmel kaptak volna utána.