Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 3. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

ELEK ARTÚR:IVÁNYI-GRÜNWALD BÉLA ÉS HATVANY FERENC

Az Ernst-múzeum kiállításából

Iványi-Grünwald Béla művészpályája a legérdekesebb metamorfózisok sorozata. Miként a télen túl került természet, szinte évről-évre, vagy kiállításról-kiállításra megújhodik művészete. A megújhodás nemcsak érdeklődésének új irányba fordulását jelenti, új témák körét, vagy új színek világát, hanem stilusának meg-megváltozását is. Voltak ennek a pályának rajzos korszakai és voltak színfoltokban egészen feloldódott korszakai. Láttuk ezt a művészt a természet közvetetlen közelében és láttuk tőle tisztes távolságban. Láttuk ecsetje húzását símának és a festéket elegyengetőnek és láttuk a járását viharzónak. Az ilyen művészpálya már változatosságánál fogva is mindig érdekes. A lehetőségek sokaságát és nagy hajlékonyságot, nagy fogékonyságot föltételező.

A legcsudálatosabb azonban Iványi-Grünwald művészetében az, hogy nincs benne el-elbágyadás. Voltak kevésbé szerencsés korszakai, de egyik sem jelentett megállást, annál kevésbé egyhelyben veszteglést. Voltak korszakai - nem is egy -, melyekben úgy látszott, hogy minden képessége, hogy alkotó erejének teljessége kifejezésre jutott alkotásaiban. Megállást azonban ezek a korszakok sem jelentettek. Utánok újabb fordulatok, újabb stiluspróbák következtek. Néhány év óta azt hittük, hogy a művész megtalálta azt a kifejezési formáját, melyben tehetsége legotthonosabbnak érzi magát és legnagyobb teljessége szerint képes érvényesülni. Iványi-Grünwald Béla balatonkörnyéki képciklusára gondolunk, azokra a kevés formai motivummal népes tájaira, melyeknek általában sötét tónusában a legkülönbözőbb színek sokadalmát keverte össze lendületes ecsetjárással a művész. A magyar tájképfestés nem egy ősi motivumát újította meg ezeken a művész, például a pusztai gémeskutat, mely az ő elképzelésében, a vad erejü felhős ég alatt monumentális építménnyé jelentősödött.

A kékes-szürke tónusnak néhány temperamentumos esztendeje után most újra fordult egyet a mester érdeklődése. A nyarat a Hortobágyon töltötte, a puszta tömör formák nélkül való végtelenségében, a föld és az ég között. Abban a környezetben a rajz számára alig kinálkozik motivum: a Hortobágy az atmoszféra színjátékainak világa. Azokat igyekezett tehát Iványi megragadni. Így készültek legújabb képei, melyek ismét megújhodást jelentenek fáradhatatlan művészetében. Megifjulását színeinek a szürke esztendők sorai után: földerülésüket, megfinomodásukat. Az ecsetforgató szilaj temperamentum is mintha megenyhült volna, a szem és az ecset részletezőbb lett, bár azért sohasem aprólékos. Iványi legújabb képeinek tárgya a puszta és a kisváros levegője úgy, ahogy azt a nappal pora megfesti s a lemenő nap és a felhőzet visszaverődő színessége megszínezi. Új törekvéséhez új festői eljárást is talált a művész: a hig festéknek olyan fölrakását, mely a különböző színeknek egymásba mosódását olyanformán teszi lehetővé, ahogy a papiroson lecsurgatott vizfesték. Képein a festékrétegek mintha nem egymásra volnának rakva, hanem egybecsurgatva. Lágy átmenetek és finom harmóniák származtak belőle. Meg kell várni, tudja-e a művész ezt az új stilusát fejleszteni, esetleg nagyobb feladatokon kipróbálni.

A debreceni egyetemnek készülő falfestményéhez aligha veheti hasznát, mert monumentalitáshoz segitőnek nem látszik ez a stilus. Sokkal inkább arravalónak gondoljuk azt az elképzelő módot, melynek gobelin-vázlatain adja próbáját Iványi. Azokon megint a temperamentum az úr, a hatalmas erejü vonal- és stiluslendület, az, ami Iványi-Grünwald művészetének a lényege.

A proteuszi változatosságu mester mellett szinte az állandóságot képviseli Hatvany Ferenc művészete. Az a világ, mely alkotásra megihleti, sokkal szükebb körü, mint Iványié. Ez a magyarázata iránya állandóságának. Mig Iványi-Grünwald érzékenységét az égen és földön minden izgatja, Hatvanyét csak bizonyos motivumok, elsősorban a ruhátlan női test, némely női fej, azután bizonyos tájak. A kétféle motívum egyesítését, egy közös alkotáson megjelenítését, emlékezésünk szerint, eddig még meg nem kísérelte. De az állhatatosság, mellyel a maga útjához ragaszkodik, a problémákkal újra, meg újra megbirkózása, a lankadatlan munka, az évek multán mesterré fejlesztette benne a művészt. Neki is voltak kevésbé örvendetes periódusai, de az a kis teremnyi kép, melyet most bemutatott, csaknem egytől-egyig gyönyörüséget szerez a nézőnek. A mindig olajjal festő Hatvany ezúttal áttért a pasztelre és ennek a nemes festőanyagnak tulajdonságait mesteri módon használja föl a maga céljaira. Neki köszönik szinte túlságosan is biztos rajzú aktjai, melyeken a mintázás kemény hatású szokott lenni, mikor olajjal fest, lágy hatásukat. Színei is melegebbeknek hatnak a pasztel anyagában. Kevés színnel nagyon finom hatásokat idéz föl s ízlése, melynek bizonyos hiányaira pályája elején több ízben rámutattunk, elsiklás nélkül teljesen biztosra megy. Hatvany minden jel szerint most van képességeinek teljességében és művészetének talán a tetőpontján. További fejlődése érdekében talán az lenne kivánatos, hogy érdeklődésének köre táguljon, hogy új feladatokra találjon és egyre magasabbrendü feladatokra. Talán valami nagyobb méretü dekorativ feladat juttathatná el oda, talán egy fal, melyet elképzeléseivel kellene benépesítenie.