Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Páter Benedek - Révészek
Harsányi Kálmán és P. Ábrahám Ernő drámái a Kamaraszínházban

Egy öregkori rezignációban feloldott belső konfliktus mélabús lepergése Harsányi egyfelvonásos kis drámája. Az öreg betűvető barát, Páter Benedek, hatvanhárom éven át rajzolgatja a kódexek iniciáléit és sorait és rejtegeti szíve nagy fájdalmát, hogy mindig csak azt kell írnia, amit ráparancsolnak, soha azt, amit szeretne: a költőket, Horatiust, Vergiliust, Ovidiust, akiket mód nélkül szeret. Fájdalma nyolcvanadik születésnapján tör ki belőle, a maga alkonyati szelíd módján: visszautasítja Mátyás király ajánlatát, aki a Divina commedia egy kiadását küldi neki lemásolásra a nagy illuminátor, Attavante útján. Aztán Attavante mégis rátukmálja a könyvet s amikor egyedül marad, nem tudja megállni, hogy bele ne tekintsen. Azonnal megragadják a nagy költő sorai, egyfolytában, estétől reggelig elolvassa a könyvet és ő, aki már végképp lemondott a betűvetésről, forró imában elmerülve kéri az Istent, hogy csak annyi időt adjon neki, amíg ennek az isteni költeménynek a maga művészete szerint hódolhat.

Gyöngéd, szép kis novella ez, novellaszerű a felszerelése: a fiatal diákok gyönyvirág-bokrétás üdvözlése az öreg barát nyolcvanadik születése napján, Attavante látogatása, az új olasz betűvető tisztelgése, - mindnek megvan a szerkezeti értelme és érdekessége, de nem a drámai, hanem az epikai szerkezet szempontjából. Egyik sem fejlődik cselekménnyé, minden csak történik. De van valami, ami megfogja az embert a kis darabban: egy igaz életfájdalom lírája. A kis művész fájdalma, aki soha sem jut hozzá, hogy a maga ideáljait írja, mindig másnak, más parancsára, mecénásnak, közönségnek kénytelen dolgozni s a nagyok bámulásában, a tőle megtagadott kifejező képesség gyönyörködő élvezésében talál bánatos vigaszt. Átérzett fájdalom ez, nemcsak Harsányiban visszhangzik, hanem minden művészemberben. A szerző itt megfogott valamit, ha nem is drámailag, de költőileg, ami szép és érdekes: a zsenit megértő tehetség titkos tragédiáját. Páter Benedeket Gál Gyula játssza. Vonzóvá és szeretetre méltóvá teszi az alakot, cselekménytelenségének plasztikát ad, a darabot a színészi kifejezés gazdag felszerelésével látja el. A Dante-olvasás szép néma jelenetét érdekessé és meghatóvá tudja tenni. Ez az alakítás maga is megérdemli, hogy az előadást sokan nézzék meg.

*

A révész beleöli a Tiszába testvérét az asszonyért. Évek múltán, mikor már rég övé az asszony, gyerekük is van, lebírja vad erejét a lelkiismeret-furdalás, kínlódik magával, az asszony is biztatja, a gyerekét is félti a bosszúálló Tiszától és a végén elindul följelenteni magát. Alföldi népballada ez, két felvonásra szétlazítva. Nevezetes dolgok történnek benne: gyilkolnak a nőért, apa kitagadja a lányát, a révész farkast öl, a csendbiztos elfogott betyárt hoz megvasalva - és mégis valami eseménytelenséget érzünk az egészben. A cselekmény csak össze van füllesztve, nincs összetömörítve, nincs mozgása és nem érezzük perspektíváját. A révészek ábrázolásában vannak kitűnő hangok, a beállítás teljes hatású, a darab elindítása erős feszültséggel tölti meg a színpadot, de a beállt feszültséget hamar ellankasztja az, hogy az események nem fokozódnak dinamikailag s a párbeszéd minduntalan valami hamis szimbolisztikus romantikába téved. Színpadilag jól van a darab egyetlen derűs jelenetbe megcsinálva: a csendbiztos majdnem pajtási kedélyeskedése az elfogott betyárral, amely tulajdonképpen a révész indirekt vallatása. De ebbe is túlzások elegyednek: ez az író nem tud vonalat biztos kézzel vezetni. Mikor pedig végigviszi a színpad hátterén a meggyilkolt ember kísértet-alakját, hajszál híján komikussá válik. Ábrahám Ernőnek jó írói ösztönei vannak, de nem tudja őket végigfejleszteni. A kifejező képesség körül van valami baj.

A gyilkos révészt Kiss Ferenc játssza, mozgásban, beszédben rendkívül szuggesztív realitással. Az ilyen túlfűtött, belsőleg gyötrődő parasztemberek ábrázolásában ez a színész mester. Mellette Ligeti Juliska nagyon elevenen csinálja a parasztmenyecske küszködését saját vágyával, - a második felvonásban sajnáljuk, hogy alig kap az írótól játszani valót. Nagy Adorján kis szerepében is hallat néhány erős emberi hangot.