Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Lányi Viktor: Nagy Endre

Lányi Viktor: Nagy Endre
Portré-kísérlet
IV.

Alapjában talán akkor sem akart mást, mint a közönségét mulattatni. Jó kocsmáros arra való, hogy jó bort mérjen a szomjas torkoknak. Hogy aztán a "Fóti dal" költői mámora lesz-e a borából, vagy részeg utcai gajdolás, az már nem az ő dolga. Nagy Endre gonddal, műgonddal szűri a szellemi itókát, amit hónapról-hónapra a publikum poharába csordít. Aki valaha vele dolgozott, ha talentuma és esprit-je nem is ragadt rá, tanulhatott tőle művészi lelkiismeretességet, műhelyodaadást s ami vele, a csúfolódó "bohém"-mel kapcsolatban talán paradoxul hangzik: a jegyéért fizető közönség föltétlen megbecsülését. Azt hiszem, fölösleges hangsúlyoznom, hogy ez nem a közönség gondolattalan kiszolgálását jelenti. Nem, erről szó sincs. De ha a tapstól és a rekeszizom-hatástól nem is hagyja magát dirigáltatni, "irodalom" örvén unalmat és "hangulat" címén giccset lehetőleg nem ad és ha vérbeli cabotinség, vagy mélyenckedő snobizmus között kell választania, akkor inkább az előbbit! És látni kell, hogyan járkál szórakozott botorkálással a színfalak mögött, mialatt kint egy-egy kis darab játszódik s hogy szélesedik gyermekesen boldog mosolyra a szája, ha egy-egy ötlet (még ha a másé is) kiváltja a nézőtérből az előirányzott hatást. És látni kell, milyen őskeresztényi önmegadással sínylődik tétlen negyed- és félórákon át a kabaré dísztelen, szűk kis igazgatói szobájában s szalad, ha dolga van, percnyi pontos beidegzettséggel vissza a függöny elé, nehogy egy pillanatnyi zökkenő álljon be a műsor perdülő folytonosságában. A lövészárokban láttam ilyen harapós letargiában tespedni tiszteket és ugrani talpra kifogástalan készséggel, ha a legfelsőbb szolgálat parancsolta.