Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesy Iván: King Vidor: The Big Parade

Abel Gance: "J'accuse"-e Rex Ingram: "Apokalipszis négy lovasa" óta sok filmrendező próbálkozott már meg azzal, hogy érzékeltesse azt, ami már regényíróknak sem sikerült és aminek kifejezése szinte lehetetlennek látszik: a világháborút. Minden film és minden regény csak halvány töredékeket tudott adni erről a gigászi méretű tömegtragédiáról, amelyhez képest a világtörténelem küzdelmei bolhacirkusz előadásai, kocsmai verekedések voltak. Tíz és tízmillió ember sorsának egyidejű összezilálását érzékeltetni nemcsak az írásművészet tolla mutatkozott gyengének, hanem a film is, amely pedig térben és időben mozgó határtalan szabadságával, az élet szimultán jelenségeinek megmutatására mindenekfölött alkalmas eszközeivel is erőtlennek bizonyult.

King Vidor új filmje, amely a magyar közönség elé Lángbaborult Világ címen kerül, elhagyva az eredeti cím, "A Nagy Parádé" keserű és szarkasztikus ízét, új kísérlet a világháború filmszerű érzékeltetésére. King Vidor sem tudott egészében véve túlhaladni nagy elődjeinek eredményein: ő is csak részeket tudott adni a Véres Parádé szörnyűségeiből, azonban rögtön hozzátehetjük, hogy ezeket a részeket a rendezés művészi és technikai szempontjaiból sokkal bravúrosabban, sokkal hatásosabban oldotta meg, mint Gance, vagy Ingram.

"A Nagy Parádé"-nak a háború csak színtere és történetének háttere. Maga a film meséje természetesen - hiszen amerikai filmről van szó - szerelmi történet, a végén "happy end"-del. A háborús részek között legjobban a nagy szuronyroham-jelenet van megoldva, olyan rendezői készségekkel, amilyeneket szintén csak amerikai filmekben tapasztalhatunk: amerikai rendezők felülmúlhatatlanul tudják megoldani a fizikai mozgásokkal, tömegmozgásokkal telített jeleneteiket. Talán a nagy rohamjelenetnél is jobban sikerült, nemcsak technikailag, hanem a szuggesztív hatás szempontjából is, a film első részében a csapatok menetelése, a mozgásrészletek kaleidoszkópszerű váltakozásával és főként a búcsúzási jelenet, amely úgy drámai hatása, mint rendezés szempontjából a film csúcspontjának tekinthető. Általában véve tagadhatatlan, hogy King Vidornak ebben a filmjében minden romantika és szentimentalizmus mellett igen sok megragadó költői és drámai erő van.

A film zárójelenete ékes szóval bizonyító példa arra, hogy minden banalitás kellő előkészítéssel és kellő indokolással friss és őszinte hatóelemmé tud újulni. A szokványos záróakkord, a férfi és nő összecsókolózása, ebben a filmben sokkal többnek érződik, mint az akadályok elsimulásának unalomig ismert jelzése: itt valóban két tisztult embersors kiengesztelő és megoldást hozó összetalálkozásának és egybeérésének hat.

A "Lángbaborult Világ" magyar dramaturgja, Váczi Dezső, nemcsak a film szövegrészének fordításával végzett kitűnő munkát, hanem a film képanyagának indokolt és szükséges átdolgozásával is. Kihagyta ugyanis a filmből a front mögötti katonaélet epizodikus feldolgozását és ezzel nemcsak a főtémát sikerült tömörítenie, hanem tisztábban és teljesebben tudta megéreztetni a film tragikus atmoszféráját, hogy ezzel a művészi és lélektani hatás szempontjából egyaránt ellensúlyozza azokat a tompításokat, amelyeket a film címének megváltoztatásával és néhány felírásának átdolgozásával alkalmazni kénytelen volt.