Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 22. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Komlós Aladár: Svejk
Jaroslav Hasek könyve

A hülyesége miatt katonáéktól kiszuperált kutyapecér opodeldok-kal dörzsöli reumás térdeit és meg sem rezzenő nyugalommal hallja takarítónőjétől Ferenc Ferdinánd megöletésének hírét. Öt perc múlva a kocsmában ül s ő az első, aki elállíthatatlan fecsegése áldozataképpen, hálójába esik a felségsértésekre leső titkosrendőrnek. Most már Svejk nem menekül többé: világháború van, szegénynek végig kell kóstolnia a Hinterland, a harctér és a hadifogság minden szenvedését.

Feledhetetlen az első perctől kezdve, mihelyt megpillantottuk. Drága vén, hülye fecsegő, felül lehet a negyvenen, sok ősz hajszállal a fején, angyali bárgyú szemeinek fenékig feltáruló tiszta nézésével, csonttalan puhány testével, lötyögő bő nadrágjában ahogy csoszog a Moldva mellett. Azt hiszem, megismerném őt az utcán...

Egy hányt-vetett életű s a háború utáni években fiatalon elhunyt cseh író, Jaroslav Hasek látta és rajzolta meg Svejk figuráját. Azt mondják, Hasek műve (német címe: "Die Abenteuern des braven Soldaten Svejk im Weltkriege") példátlanul népszerű a csehek között. Valóban, a háborús világ gonosz hatalmasságait még aligha ábrázolták olyan éles szemmel, mint a cseh író.

De a könyvnek nem ez a varázsa. Megkomponált meséről meg éppen szó sem lehet benne. Nem egyéb a könyv, mint Svejk tetszés szerint szaporítható vagy csökkenthető életepizódjainak sora.

A könyv varázsa: Svejk figurája. Azt hiszem, a világirodalom örök életű alakjainak egyike született meg benne: nem is akar egyebet e pár sor, mint jelentést tenni róla. Az író szigorú szeme meglágyul, ha Svejkről van szó. Ellentétekből összeszőtt, különös és új figura: ravasz és bárgyú, züllött és tiszta. Hallatlanul mulatságos. Az együgyűek közül való, akiké a mennyek országa. A legképtelenebb baklövésekkel bőszíti fel feljebbvalóit: de aki ártatlanul pislogó kisded-szemébe néz, nem bánthatja őt. Senki soha nem nyúl hozzá egy ujjal. Agyafúrt és minden hájjal megkent fickó, aki pincsi-kutyát tud lopni a főhadnagyának: de annyi esze már nincsen, hogy belássa: nem vezet jóra, ha az ember épp az ezredese kedvenc ebét lopja el. Rendkívül tájékozott a világban: nincs az az esemény, amelyre ne mondana azonnal egy csomó kádenciát: csak persze azt nem éri fel ésszel, hogy mégis van valami különbség Ferdinánd főhercegnek meg annak a bizonyos Bratislav Ludvig nevű budweisi marhakereskedőnek a meggyilkoltatása között. A legcsekélyebb érzéke sincs a helyzetek és dolgok különfélesége iránt. Minden helyzetben ugyanazt teszi: precendesekről fecseg. Mikor ez a viselkedése időszerűtlenségének végleteire ér, elmondhatatlanul mulatságos. Svejk komikuma tehát a komikum ősformája: a buta ember komikuma, akinek a legcsekélyebb tehetsége nincs az élet változásaihoz való alkalmazkodásra. Svejk megrendíthetetlen nyugalma is ezt jelenti: az alkalmazkodni nem tudást. Mindig úgy viselkedik, "mintha nem történt volna semmi."

Aki az "Aranyláz"-at látták, emlékezni fognak egy jelenetre, a film egyik legkomikusabb jelenetére: Chaplin élet-halál-harcot vív egy medvével, s a következő pillanatban, ahogy nagy üggyel-bajjal kiszabadult a veszedelemből, minden átmenet nélkül, azonnal nyugodtan leül és falatozni kezd. Ez a végletekig fokozott "mintha semmi nem történt volna"-viselkedés a Svejk állandó magatartása. Olyan bizalommal és nyugodtan jár-kél börtönök és bestiális elöljárók között, mintha Isten tenyerén volna: mi történhetnék vele? Ha rokonát keresem, csak egyet találok: Chaplint. Ugyanaz a rafinált és ügyefogyott balek mindkettő és egyiküket sem érheti baj. De Svejkben van valami, ami Chaplinből hiányzik: valami szelíd és ártatlan tisztaság, amely mindenkit lefegyverez. Svejk, a "vitéz katona" néha nem az amerikai filmszínészre emlékeztet, hanem szláv vére szerint közelebbi rokonára, egy másik félkegyelműre: Myskin hercegre.