Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 20. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
A jelek szerint ítélve, a burleszk hőskora lezáródott. A filmművészetnek ez a legértékesebb műfaja, amelynek igazi jelentősége és a mai ember gondolkodására gyakorolt hatása ma még ki sem mutatható, belső átalakuláson megy keresztül. A legújabb burleszkek, az "Aranyláz"-t kivéve, lényegükben erősen közelednek a vígjátékhoz s csak külsőségeiben hasonlítanak némileg a régi formákhoz. Ezeknek az újfajta burleszkeknek, amelyeknek legpregnánsabb típusát a Bibero-burleszkek képezik, s amelyeket Buster Keaton utánérzéseinek lehetne nevezni, miután hőseiknek mindig olyasvalamit kell elvégezniük, amihez nem értenek, két fő jellemvonásuk van. Az egyik, hogy a szüzséjük, bármilyen rövid is legyen, kerek, befejezett egész, gondosan fel van építve, tehát nem az élet spontán megnyilatkozásaiként hatnak, mint a régi burleszkek. A másik pedig az, hogy női főszereplőik is vannak.
A burleszkeknek mind ez ideig csak férfihősei voltak, a női secunder, vagy teljesen jelentéktelen szerepet töltött be, ami annál is feltűnőbb, mert hiszen a többi filmműfajokban éppen elég értékes női főszereplővel találkozhatunk.
Az első pillanatban önkéntelenül is az juthat az eszünkbe, hogy ennek oka a nő testi ügyességének a fogyatékosságában van, hogy a nőnek nincsenek meg azok a fizikai képességei, amelyek a férfihős játékának a látszólagos lényegét képezik. A férfihős ezen artistaszerű produkciói azonban csak külsőségek s ezt a nő is utána csinálhatja, amint azt a mostanában bemutatott néhány rövidlélegzetű burleszk is bizonyítja.
Ezekben a burleszkekben szereplő nők fizikailag éppen olyan ügyesek, mint a férfiak s mégis, hiányzik a játékukból valami, aminek a hiányát a férfihősnél sohasem éreztük. A női burleszkhős játékának nincs meg az a fanyar íze, nincs meg a férfihős gesztusainak az az elmélyült szellemessége, ami mindig többet mond, mint az az első pillanatra látszik s amelyben a hős és vele együtt a burleszk individuális karaktere is megmutatkozik, miután a burleszk mindig olyan, mint amilyen a hős. A burleszk több mint játék, a burleszk filozófia, hitvallás, amit a férfihős a gesztusaival, a játékával fejezett ki, a külsőségek tehát nem önmagukért végzett mutatványok voltak. A női burleszkhős játéka nem az expansiv lélektörténések fizikai megnyilvánulásai, ezen a játékon kiérződik a csináltság, a produkciók l'art pour l'art-szerűsége, minden mozdulaton meglátszik a rendezői utasítás nyoma s így a női burleszkhős végeredményében a külső erők által mozgatott báb benyomását teszi. A női burleszkhős nem egyéniség, a női inkább interpretátor, mint alkotó s ez az oka annak, hogy csak most, ezekben a vígjátékszerű burleszkekben jutott főszerephez.