Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 15. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Ignotus: Shakespeare 73-ik szonettja

A legszebb Shakespeare-szonett - tárgyának legmélyig való kimerítésében s legtökéletesebb kicsengetésében ha nem is ér fel valamelyik Shakespeare-drámával, de vetekszik velük. Nemrégiben lefordítottam magyarra - a fordítás itt a Nyugatban meg is jelent; figyelmem úgy fordult most az ifjúkori olvasmányaimban rég elfelejtett (s akkor nyilván át sem is érzett) gyönyörű versre, hogy a Frankfurter Zeitung idei április 2-i tárcája nyomtatta le eredeti angolul s hozzányomva három szép német fordítását - megmutatni, hogy hű fordításokon is mennyire áttör külön-külön a fordítók egyénisége. Ímhol a Frf. Ztg.-ból az eredeti s a három német fordítás:

I.

That time of year thou may'st in me behold
When yellow leaves, or none, or few, do hang
Upon those boughs which shake against the cold,
Bare ruin'd choirs, where late the sweet birds sang.

In me thou see'st the twilight of such day,
As after sunset fadeth in the west,
Which by-and-by black night doth teke away,
Death's second self, that seals up all in rest.

In me thou see'st the glowing of such fire,
That on the ashes of his youth doth lie,
As the death-bed whereon it must expire,
Consum'd with that which it was nourish'd by.

This thou perceiv'st, which makes thy love more strong
To love that well which thou mast leave ere long.

II.

Die zeit des jahres magst du in mir sehn
Wo gelbe blätter, keine, wenige hangen
Auf diesen ästen die im wind sich drehn,
Chor-trümmer kahl wo einst die vögel sangen.

In mir siehst du zwielicht von solchem tag
Der nach der sonne weggang bleicht im west,
Das schwarze nacht gar bald entführen mag...
Zwilling des tods umhüllt sie alles fest.

In mir siehst du das brennen solcher glut
Die auf den aschen ihrer jugend schwebt
Wie auf dem totenbett, wo sie bald ruht -
Durch das verzehrt wovon sie einst gelebt.

Dein lieben wächst, wirst du dir dess bewußt,
Und du liebst wohl was du bald lassen mußt.

Stefan George

E fordítások közül legművészibb minden bizonnyal a Stefan George-é, csak ez is, mint e különös nyelv- és versművésznek minden verse, eszébe juttatja az embernek a huncut (és mély heinei mondást: «...mit einem Gepolter, als fiele eine klopstock'sche Ode die Treppe herunter.» A Shakespeare kellemessége hiányzik belőle, mint majd mindenütt a kongeniális Shakespeare-fordításokból is - csak a Vörösmarty bűbájos Learjében van meg igazán. Legügyesebb, de, persze, közhelyes, a Fulda fordítása - szép iparművészet. Nekem legjobban az előttem ismeretlen Hohenemseré szól szívemhez, mely csak kézirat-nyomásban van meg (a George-é Bondinál jelent meg Berlinben, a Fuldáé Cottánál Stuttgartban). De persze a «Von ihr verzehrt, von ihr genähret nicht» éppen azt nem mondja, amiről szó van.

*

Az én magyar fordításom, ha emlékeznek rá, így szólt:

Az évből, lásd, én őszidő vagyok,
Mikor targaly csak teng-leng már a dérben
S az ág, ahogy didergetik fagyok:
Csupasz templomkarzat, madármisétlen.

A nappalból vagyok az estszaka
Alkonyodóban ahogy általássa
Éj vadjába sápadtmagát, maga
Nyugság pecsétje és halálnak mása.

A tűzből meg vagyok csak a zsarát,
Önifjusága hamván ágyavetve
És ott fektében várva a halált
Emésztve attól, mi addig etette -

Ezt vedd eszedbe, hogy nőjön szerelmed
S nagyon szeresd azt, ki maholnap elmegy.

Már mialatt e fordítás szedésben állt, magam is elégedetlen voltam vele, egyrészt hogy fölöslegesen kimondja, amit Shakespeare az ő szokott bájos pedantériájával körülírásosan költőisít: az «őszidőt» s az «estszakát», s a második strófa miatt, mely nálam is klopstock-ol s amellett hamis is. Azóta átírtam, hívebbre és pontosabbra így:

Az évből, nézd, az az idő vagyok,
Mikor targaly csak teng-leng már a dérben,
S az ág, ahogy didergetik fagyok:
Csupasz templomkarzat, madármisétlen.

A napnak, lásd, vagyok az a szaka
Alkonysápadtját ahogy beleássa
Izenkint éj vadjába, mely maga
Nyugság pecsétje és halálnak mása.

A tűzből, lásd, vagyok csak a zsarát,
Önifjusága hamván ágyavetve
S ott elfektében várva a halált,
Megéve attól, mi addig etette -

Ezt vedd eszedbe, hogy nőjön szerelmed
S nagyon szeresd azt, ki maholnap elmegy.

Ezek után érdekelt, hogy akik magyarokul előttem jártak, mint birkóztak meg ez izgató feladattal. Magam nem tudtam utánajárni, de a neves recitátor Ascher Sándor szívességéből mégis hozzájutottam úgy a régi Szász Károly-féléhez, mint Szabó Lőrincnek új fordításához. Szász Károlyé így szól:

Tekints az év azon szakául engem,
Ha egy-két sárga lomb, vagy annyi se,
Függ a galyon, mely reszket a hidegben,
Üres kar, elszállván énekese!

Vagy lásd az alkonyt bennem, nap lementén,
Mely egyre jobban sápad nyugaton,
Melyet az éj lassankint eltemetvén,
Halál gyanánt birodalmába von.

Vagy lásd az oly tűz lobbanását bennem,
Mely első lángja hamujába dől:
Halottas ágyon, végső küzdelemben
Mi élteté, most az emészti föl.

Ezt látva mind: erősb lesz tán szerelmed
Ahhoz, kitől maholnap válnod kellend.

A Szabó Lőrincé pedig így:

Nézd: életem oly évszak, melyben egy-két
sárga levél - vagy az se - csüng a holt
ágakon, miket zord tél szele ver szét;
dúlt kórus, hol nemrég madár dalolt!

Oly félhomályt láthatsz bennem, amely
napszállta után sápad nyugaton
s melyet vigyázva, lassan takar el
az éj, a fél-halál, s a nyugalom.

Mi bennem él, oly tűz parázsa ez,
mely ifjúsága hamván leng: sötét
ravatalon, hol gyászos sírja lesz:
az veszi el, mi adta életét!

Nézz rám, s ez is növeli majd szerelmed
szeretni azt, ki nemsokára elmegy!

Az én végleges fordításom első strófájában a «lásd» helyében a «nézd» jobban megfelel a «behold»-nak, s így kijő a különbség az első strófabeli «behold», s a két következő strófabeli «see» között. Szabó Lőrinc menten így fordította, s az utolsó «elmegy» szóban is meglepően találkoztunk.