Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Szini Gyula: Zsoldos László

Talán azért írok róla, mert nagyon megindított hirtelen halála. Szebb, jobb időkben az írók egészséges vitában, harcban álltak volna egymással. Ma váll váll mellett állunk. Mutatjuk epidermiszünket: bőrsejtek, csont, véredények, némi idegek, amelyeket táplálni kell, mert ennek a kéznek dolgoznia kell, magamagáért és azonkívül másokért, hat gyermekért.

De hát ki lázadozik hiába egy világrend ellen, amelyben minden köröm beleszakad, minden fog megvásik a végevárhatatlan küzdelemben, amelyben saskörműek, héjacsőrűek is meginognak és amelyben dalos csőrök panasza többé részvétet nem kelthet. Ma a tetterősek öngyilkosok lesznek, a szóerősek pedig önmagukat kábítják el színes, szép szavakkal, amelyekre többé senki se figyel föl, talán mert nem ér rá.

Néhány nappal ezelőtt találkoztam Vele utoljára a robotos délelőttök körútján. Őszes, szeszélyesen zsombikos szakálla, szemének lágy előremerengése régi, pénztelen, önkínzó szenteket juttatott eszembe. Glóriát a feje köré hat gyermekfej font, akikért élt-halt. Apa volt a Hióbok fajtájából, és szenvedéseit örökös mosoly verőfényével zománcozta.

Valahányszor találkoztunk, túlságos részvétet kellett magamba fojtanom és cinikus viccek álorcájával közeledtem feléje. És ő még cinikusabb keserűséggel válaszolt. Legutóbb is két szerkesztőség közt volt úton és aznap még nem kereste meg a villamosköltségét, tehát gyalog járt. Ezt inkább viccként mondta el és még én se tudtam kiszámítani, mennyi ebből a tragikus valóság.

Humorista volt, de nem az erőszakosak fajtájából. Az erőszakosak a legképtelenebb gesztusokat követik el, csakhogy mozgásba hozzák nehezen induló nevetőizmainkat. Az ő humora szelíd, könnyektől árnyékolt, kissé bánatos, kissé mosolygós humor volt. Szerény zárójelekben elhelyezett humor. Futó mosolyt csalt az emberek ajkára és valami egészséges, csöndes derűvel töltötte el őket.

Ott voltam harmincéves írói jubileumának ünnepségén. Rákosi Jenő úgy köszöntötte őt, mint a józan, konzervatív világítás ideális képviselőjét, szemben a beteges, ideges, nyugtalan dekadensekkel. Rákosi Jenő, akit én végtelenül tisztelek és szeretek épp azért, mert jobb és szellemesebb, mint az az irodalmi irány, amelyet képvisel, belém szuggerálta akkor a Zsoldos László konzervativizmusát. És akkor - bocsásson meg Rákosi Jenő - a konzervativizmus képe úgy alakult ki bennem, mint egy hájfejű, kövér húskolosszus, amelynek lábánál szardiniavékony, cinege-étvágyú poéták lóbálják az áldozati tömjént.

Ha Zsoldos László konzervatív volt, akkor rosszul tudott konzerválni. Rosszul tudta konzerválni pénzét, amely, ahogy hazavitte, hatfelé szaladt. Rosszul tudta konzerválni összeköttetéseit, amelyek olyankor mondtak csődöt, amikor a legjobban rájuk volt utalva. Rosszul tudta konzerválni tehetségét, amelynek aranytőkéjéből kis ezüstpiasztereket, szorultabb napjaiban rézfilléreket vert, ahogy a napi szükséglet irama diktálta. Nem tanulta meg jól a bölcs leckét, amelyet legutóbb Anatole France fogalmazott meg klasszikusan, hogy van egy bizonyos vagyoni állapot, amelyen alul nem érdemes élni. Alvó kincsek hevertek ebben a Zsoldos Lászlóban, csak kiadó kellett volna, aki kibányássza belőle és ilyen egy se akadt. És úgy zsugorodott élete, ahogy napjai sokasodtak és járta a magyar író rendes kálváriáját: ő maga volt műveinek nemcsak írója, hanem ügynöke, kifutófiúja, pénzbeszedője és gyalogbiciklistája. A jó magyar közönségnek, amely távol a könyvespolcoktól alussza évezredes álmát, sejtelme sincs, hogyan élnek írói és hogy itt minden valamirevaló tehetség születésénél fogva halálra van ítélve.

Pedig ez a torzonborz szakállú Seherezáde nektek, nekünk mesélte hol bús, hol víg meséit sokezeregyéjen át és mindig kieszelt újabb meg újabb mesét, hogy meg ne ölje a rettenetes Shahriar szultán, az idő. Harminc éven át mesélt minden este és közben gyermekei születtek, mint Seherezádénak.

Minden írásnak valami célja van és ez a megemlékezés, amelyet elhunyt barátom után küldök, kell, hogy ne a pusztába vesző irodalmi kirobbanás legyen.

Mindenekelőtt itt van a Zsoldos László hat árvája. Mozduljanak meg azok, akik a harmincéves jubileum fanfárjára nem mozdultak meg, mozduljanak most a halál végcrescendojára. Adjon mindenki, én, te, ő, aki ezt olvassa.

És másodszor itt van Zsoldos László oeuvreje. Ma még talán együtt van, összeszedhető, ami később el fog kallódni. Szeretetteljes és hozzáértő kezek válogassák ki belőle a legszebb igazgyöngyöket késő ivadékok gyönyörűségére.