Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 10. szám · / · Kosztolányi Dezső: A Readingi fegyház balladája

Kosztolányi Dezső: A Readingi fegyház balladája
Wilde Oszkár költeménye
II.

Hat hétig sétált ő velünk,
Darócruhát kapott:
Fejébe kis sportsipka volt
S ment fürgén, vígan ott,
De nem láttam embert, ki így
Bámulta a napot.

Nem láttam még embert, ki így
Nézett ama darab
Kék sátorrongyra, melyet itt
Égboltnak hív a rab
S minden felhőre, mely fodor
Fehér gyolccsal halad.

Nem is tördelte a kezét,
Mint bárgyú vakmerő,
Ki a Halálból is Reményt
Csiholna még elő:
Csak egyre nézte a napot
S a reggelt itta ő.

Nem is tördelte a kezét,
Nem volt ijedt, se zord,
Csak itta a levegőt, miben
Jó medicina forrt;
Nyilt szájjal itta napot,
Úgy itta, mint a bort!

Más szenvedőkkel jártam én
Az udvar más körit,
El is feledtük, mért vagyunk
Mi sok-sok bűnös itt,
Csak őreá meredt szemünk,
Mivelhogy felkötik.

És furcsa volt most nézni, hogy
Ment fürgén, vígan ott,
És furcsa volt figyelni, hogy
Bámulta a napot,
És furcsa volt gondolni, hogy
Milyen sorsot kapott.

*

Mert szép a szil, a tölgy, ha nyíl
Tavasszal csábítók:
De szörnyű fák, miket a viperák
Rágnak ki, a bitók,
Gyümölcsük mindig megterem,
Ha rajtuk hulla lóg!

Fönn-fönn van a polc, érette loholsz,
Magas cél integet,
De ösztökél-e, mondd, a kötél
Hóhérzsámoly felett,
S egy hurkon át bámulni a tág,
Elsápadó eget?

És nagyszerű táncolni is
A lánnyal, aki hű,
Ha nóta hív és szól a síp
És rí a hegedű:
De mint tetem bokázni fenn,
Az már nem nagyszerű!

Hideglelősen lestük őt,
Ki köztünk bandukolt,
Mindig tűnődtünk, hátha mi
Folytatjuk ezt a sort,
Mert, jaj, ki tudja, mit hoz a vég,
Milyen vörös Pokolt.

Majd a halott nem járt tovább
A többi rab között
A Siralomház nyelte el,
mely gyászba öltözött
S én tudtam, nem látom soha
Többé a földön őt.

Egymás mellett mentünk mi el,
Viharba két hajó:
De jelt nem adtunk, nem riadt
Szájunkon soha szó;
Nem szent éj volt ez, csúnya nap,
Beszédre nem való.

Voltunk mi a börtönbe két
Akasztófavirág:
Az isten minket elhagyott
S kilökött a világ:
A Bűn konok vaspántja fogott
Minket, két páriát.