Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 9. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Két új magyar egyfelvonásos a Kamaraszínházban

Egyoldalú párbeszéd: az egyik szereplő beszél, a másik hallgatja, a beszédet arcjátékkal és mozdulatokkal kísérve. Ez Voinovich Géza kis darabjának a szerkezeti ötlete. Ilyen kicsi darabnál nagyon jól be is válik. Az író szerencsésen csinálja: a néma szereplő karaktere is kijön annyira, amennyire kell, belejátszik a cselekvénybe, éppen némaságával szuggerálja a beszélő szereplőt, csak azzal, hogy hagyja beszélni, ellentmondás nélkül, hadd beszélje ki haragját a felesége ellen, hogy aztán lassanként kibújjon a méreg fedő-rétege alól az igazi érzelem, hogy szereti és visszakívánja az asszonyt. Egyszerű lelkű parasztemberről van szó, akiben hamar leleplezi magát az igazi valója. Ezzel a szerkezeti megoldással érdekességet kap a színpadon már sokszor megfordult téma. A házastársi összekoccanás és könnyű kibékülés közkedveltségű anyaga az egyfelvonásos darabok íróinak. Voinovich azonban újjá tette éppen a formával s a jellemrajz gondos kidolgozásával. A folyton beszélő szereplő lelkiállapotának alakulása nyomról-nyomra pontosan, valószerűen, egyetlen elszólás nélkül folyik le szemünk előtt, minden mondatával közeledik a vég felé s ez a pontos szerkesztés mégsem tűnik ki szándékosan kieszeltnek. A kis darab egy óra szülötte, de ez az óra szerencsés volt.

Vándor Kálmán szintén olyan témát fogott meg, amely már gyakran forgott az irodalomban. Akik a hadifogoly hazatérését próbálták megírni, novellában, színdarabban, legtöbbnyire ott fogták meg a dolgot, hogy a gyanútlanul hazatérő fogoly a feleségét más férfival találja. Vándor Kálmán ezt úgy fogja meg, hogy aki olyan sokáig távol volt hír nélkül, akit már a felesége és gyermekei sem ismernek meg, akit már hivatalosan is holttá nyilvánítottak, az meg is halt, nincs többé helye a régi életében. Az idő szekere elfutott s ő már nem tudja utolérni. Ez a gondolat szép, szomorú és igaz. A darabból szépen ki is jön, a hazatérő hadifogoly szenvedéseken át megtisztul magas régiókba került alakja igaznak hat, a szavai egyszerű szavak, parasztember szavai és mégis asszociálják az író mondanivalóját. Ezt az író jól megcsinálta, igazi tehetséggel. Nem tudta azonban megoldani a szerkezeti problémát. A hadifogoly hazatérése pontosan abban az órában, mikor a felesége esküvőt akar tartani egy más férfival, pontosan azon a helyen, ahol az esküvőt tartják, a jegyzői irodában (indokolhatatlan, hogy mért nem a családjához siet először, mért a jegyzői hivatalba) s a végén az a szerencsétlen megoldás, hogy a jegyző mégis összeadja a párt, holott tudja, hogy ezzel bigámiában működik közre - mind olyan narancshéj, melyen a jól, sőt írói erővel elgondolt és részleteiben jól, sőt drámai készséggel megírt darab elcsúszik.

Mind a két kis darabban Kiss Ferenc játssza a vezető szerepet. Az elsőben kitűnően csinálja a fiatal parasztember indulatainak hullámzását, az író intenciót teljes hűséggel tolmácsolja, arcjátéka, mozgása, hangjának modulálása kifogástalan. A másik darabban egészen elsőrendű alakítást ad. Ahogy bejön, rongyos, piszkos ruhában, borzasan, szelíd-szomorúan, azonnal valami krisztusi levegő van körülötte s a halk, egyhangú beszéde csupa szívhang. Az a jelenet, mikor szalonnát eszik - az első jóízű magyar falat tíz év óta! - a maga egyszerűségében szinte tragikus, az ember érzi rajta a tíz év minden sóvárgó szomorúságát s az evés ősi paraszt-szentségét. Mikor összekerül a feleségével - ez a jelenet, a darab sark-jelenete, nagyon jól van megírva - s beszél neki szelíden, jóságosan, minden földi kicsinyességből fölemelkedve, magát el nem árulva - egy hamis hang elrontaná az egészet, de Kiss Ferenc mindvégig igaz marad. Ő is azok közé a színészek közé tartozik, akik jobb dráma-irodalmat érdemelnének meg, mint amilyen ma van. Ő mellette az első darabban Rózsahegyi tökéletes arcjátékával és mozgásával arat nagy sikert. Ahogy a pipát az egyik szájacsücskéből átteszi a másikba, meg kiveszi szájából, az már színészi jellemrajz. A második darabban Bartos Gyula karakterisztikusan és nagyon lelkiismeretesen kidolgozott jegyzőjét kell kiemelni.