Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Lányi Viktor: Párisi kirakat
A Magyar Színház operettje

Az áruház-romantika úgy látszik, rohamosan hódít a színpadon. S bár a "Mannequns" őseit nem nehéz fölfedezni a régebbi baba- és szobor-ötleten alapuló színdarabokban (Audran-tól egész Offenbachig), mindazonáltal a sokemeletes modern bazároknak a tömegfantáziát erősítő ingerlő ál-monumentalitása, nagyvilági illúziókat megcsillantó kirakat-bűvészete új fordulat-lehetőségeket ad a nem új témakörnek. Hogy Molnár Rivierája és a francia szerzők operettje közt a sujet-hasonlóság kapcsán nem kerekedett plágium-affér, ez hallgatólagos szankcionálását jelenti annak, hogy a két darab közös tárgya "a levegőben lógott". Így lett mind a két darab hőse az áruházban kiszolgáló kereskedősegéd, akinek képzeletét a kirakat nőruhás viaszfantomjai siklatják le a realitás síneiről. Molnár túlhangsúlyozta a téma lélektani vonatkozásait ás ezúttal alighanem az anyagszerűség cserbenhagyott posztulátuma bosszulta meg magát a színpad boszorkánymesterén. A "Mannequns" szerzői (Bousquet és Falk) az operett mesesíkjára helyezkedve, minden frivol könnyedségük és félreismerhetetlen malackodási tendenciájuk mellett is, olyan legényeknek mutatkoznak, akik érdekes és egyéni módon szemlélik az életet s az emberi sorsot. A kereskedősegéd, aki álmában szerelemre tanítja az élettelen bábokat s jómaga a döntő pillanatban példamutatás helyett kénytelen-kelletlen a magyarázatnál marad, új és nem rossz változata a "Zauberlehrling"-típusnak. A kirakatfőnök, aki "deus ex machina"-ként helyezi át kirakatról-kirakatra a bábúkat s lendíti fordulatról-fordulatra a darab cselekményét, - a bábu-öntudatban a valódi gondviselést helyettesíti. S a megelevenedett viaszhölgyike, meg a viaszsportfiú, akik élethivatásukat a rájuk aggatott rongyok sikkes viselésében kimerítve látják, - nem példázzák-e a mai társadalom céltalan, hittelen bábúéletét, üres divatimádatát?

Mindebben, ahogy a librettisták erőltetettség és nagyképűség nélkül elénk tálalják, meglepően sok az igazi elmésség s ez egésznek kissé léha attitude-jét elviselhetővé, sőt rokonszenvessé teszi, hogy művészi fölényt, helyenként költői fantáziát érezni mögötte. Mindezen érdemein felül ez a szövegkönyv kitűnő alkalmat nyújt muzsikálásra egy kitűnő muzsikusnak. Az elegáns és rafinált leleményű Szulc-ot az idén már a Hármacskán alkalmából szeretetünkbe fogadtuk. Ebben a munkájában ismét ízléses és kedves zenei szatirikusnak mutatkozik s kivált a tréfás együttesekben nyújt sok finom gourmandériát.

A majdnem végig versben írott darab sokat köszönhet pesti átdolgozóinak. A fordítást Harsányi Zsolt és Zágon István végezték pompásan, bár a remek rímtechnika néhol kissé hidegebben csillog a kelleténél. Szulc egyszerű zongorakivonatából Nádor Mihály gazdag zenekari fantáziája varázsolt színes és stílusos partitúrát. Az ő keze avatta muzsikálisan éneklő operettszínészekké a kitűnő vígjátéki együttest, élén a zseniális Titkos Ilonával, a komédiás-kedvét bőkezűen kiélő Csortossal s a szerepébe sok emberi melegséget öntő Törzs Jenővel. A többiek is (Dénes és Z. Molnár, Gombaszögi Ella) kitűnőek, a kis Eggert Márta pedig (Gervay Erzsi neveltje) olyan meglepetés, amilyent ez a tehetség-termelő Budapest is ritkán vet felszínre.