Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 8. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Schöpflin Aladár: Tersánszky
(Tersánszky J. Jenő szerzői estjén tartott előadás)

Vagy 15 év előtt jelent meg a Nyugatban a Matyi a kis fiú című novella. Mindannyian felfigyeltünk rá. Teljesen ismeretlen név volt alatta, bizonyos volt, hogy egészen fiatal ember neve, de az elbeszélő hangnak és a látásnak olyan eredetisége, az emberi élet jelenségeinek olyan geniális átérzése s a humornak olyan különös fanyar íze volt benne, hogy meg kellett érezni: igazi őstehetség jött ezzel a novellával. Nemsokára rá közénk toppant egy nagyon fiatal, vidékies külsejű, szikár, jellegzetes faunarcú ifjú, a novella szerzője, Tersánszky Józsi Jenő. Jött, beleelegyedett a fiatal íróknak és művészeknek akkori furcsa, izgatott, önmagától megmárosodott életébe, aztán megint eltűnt, sokáig nem lehetett róla mást tudni, mint hogy egy-egy újabb novellát küldött fel Nagybányáról. Nagynéha feljött Pestre, csinált egy-két görbe napot és megint eltűnt. Aztán jött a háború, hallottuk róla, hogy katona volt, úgyszólván folyton a fronton elejétől végig, nagyritkán ha bejött Budapestre szabadságra, legényesen, nyalkán, kis nádpálcával a kezében, jóízűfigurája a magyar katonáknak. Hol Galíciából jött, hol Doberdóról, a végin olasz hadifogságból. A háború után megült Budapesten, nagy munkát végzett, nagy küzdelmeket vívott meg, bizakodott, csalódott, egyszer-egyszer meg is hasonlott önmagával és az élettel, de mindig dolgozott, rettentő energiával, kifogyhatatlan invencióval, az igazi művész becsületességével. Az írók szűk köre és a közönség válogatott kisebbsége már rég a legjobbak, a magyar irodalom leggazdagabb adakozói közé sorolta, de az irodalmi élet perifériáira még mindig nem tudott eljutni. Mi itt ma bizonyos értelemben intim körben vagyunk, hiszen ennek az estnek a közönsége bizonyára azokból áll, aki Tersánszky művészetének ismerői és értékelői, előttük tehát szóvá tehetem azt az igazságtalanságot, ami ezzel az írónkkal történik: a közönség széles rétegei még ma sem ébredtek rá az ő rendkívüli értékére s ezzel kiszolgáltatják őt egy méltatlan sorsnak - olyan keserű közdelemnek, mely minden az övénél kevésbé erőteljes energiát megtört s az övénél kevésbé szilárd művészi becsületességet szégyenteljes megalkuvásra késztetett volna. Tersánszky sorsa mutatja legfelháborítóbban, milyen értékpocsékolást idéz elő nálunk az igazi irodalmi közvélemény hiánya s az írói alkotás és a közönség közti kapcsok lazasága.

Tersánszky tehetségének karakterét és terjedelmét elsősorban négy könyve alapján kell megítélni. Ezek: a Viszontlátásra drága, a Két zöld ász, a Rossz szomszédok és a Kakuk Marci.

Az első közülük külön áll a többitől. Háborúi termék, az én hitem szerint, a legjobb magyar könyv, melyet a háborúról írtak s a külföldi irodalmakban is kevés párját lehetne találni. A háború szelleme van meg benne, az a mozgalmas sivárság, amelyet a nagy öldöklés a roppant embertömegek ide-oda hömpölygése jelentett és amelyet a kezdet zaklatott izgalma után valamennyien éreztünk, akik azokat a borzalmas esztendőket átéltük. Ezt a témát Tersánszky a lehető legegyszerűbben fogta meg, nem csataképeket rajzol, nem is a lövészárok tömeg-életét, semmit sem a háború szokásos rekvizitumaiból, egyszerűen csak beállít egy emberi sorsot, amint a háború végiggázol rajta. Ebben a vízcseppben szemlélteti a háború egész világát, azt a megfertőzését az emberi nemnek, amit az jelentett. Egy leányt állít elénk, aki polgári értelemben erkölcsös, tiszta, józan volt s bizonyára az is maradt volna, ha nem jön közbe a háború, amely keresztülmegy gyenge testén, beleragadja a folyton váltakozó férfitömegek fantasztikus forgatagába, fölzaklatja érzékeit és odadobja áldozatul minden asszonyéhes katonának, aki megkívánja. Galícia sivár kisvárosában egy fantasztikus tragédia játszódik le, egy finom női léleknek fokozatos elpusztulása a halálba induló és halálból jövő katonák durva, izgatott kezei között s amint ez a tragédia jelenetről jelenetre a legegyszerűbb, tehát épp ezért föltétlenül hiteles szavakkal lebonyolódik előttünk, a kis lengyel leány alakja önkénytelenül, talán az akarata ellenére is a háború erkölcsi romboló hatásának szimbólumává válik. Mint ez a lengyel leány: az egész emberiség is épen, egészségesen, becsületesen ment bele a háborúba és torzan, betegen, prostituáltan került ki belőle. Ebben a formailag leginkább kiegyenlített művében Tersánszkynak már teljesen kivirágzik rendkívüli emberábrázoló ereje. A főalak minden kis árnyalatában pontosan a valóság teljes illúziójával áll az olvasó elé s a körülötte tolongó katonák sokasága mind egymástól pontosan elkülönítve, éles profillal rajzolódik ki, És egész világosan kihangzik az események egymásra tolongásából Tersánszky életfelfogása, amelynek lényege abban van, hogy az emberen csak úgy végiggázol az élet, függetlenül az ő akaratától, eredeti karakterétől, erkölcsétől. Tersánszky fatalista, az ember sorsát nem magában az emberben látja, hanem kívüle álló tényezőkben s ezért érzi az életet sivárnak és egyhangúnak. Ez a felfogás aztán benne van minden írásban. Buzikán Mátyás, a Két zöld ász hamiskártyása, A jó szomszédok alakjai éppoly tehetetlenül, végzettől hajtottan sodródnak az élet örvényében, mint a Kakuk Marci, kinek alakjában az író felfogása legleplezetlenebbül, de már az élet fölé emelkedő humorral gazdagodva nyilvánul meg.

Ez utóbbi három könyvében jutott Tersánszky a maga tulajdonképpeni területére. A hegyvidéki kisváros apró embereinek a levegője ez, a kisiparosok, kispolgárok, bánya- és szőlőmunkások világa és még inkább azoknak a világa, akik ezekből a rétegekből züllöttek alá még alacsonyabb, már szinte emberalatti sorsba. Ezeknek alakjaiban árasztja ki leggazdagabban emberlátó képességét. Szinte zsúfoltan mozognak regényeiben az élet-elevenen ábrázolt alakok, a legnagyobb változatosságban, férfiak, nők, suhancok és gyermekek, mindnek megvan a külön arca, külön beszédmódja és mozgása. Óriási galériája ez az alakoknak. Két nagy regénye közül mindegyikben meg lehet számlálni negyven-ötven olyan alakot, melyek mindegyike megmarad az ember emlékezetében. Tersánszky lélekbelátása csaknem csalhatatlan, ha az életnek e számára legotthonosabb köreiben mozog, nem lehet rajtakapni sem hamisságon, sem elrajzoláson s amit az alakjai mondanak, az mindig belőlük magukból jön, a sorsukból és karakterükből. Novelláit is hozzászámítva, legalább kétszáz élő alakot teremtett. A terület pedig, ahonnan ezt a dús galériát hozta, teljesen az ő felfedezése és tulajdona. Számtalan magyar író írt a kisvárosról, de csak nagyon kevesen olyan reális rálátással; azokat a rétegeket és embertípusokat, amelyek Tersánszky írásainak karakterét adják, csak ő látta meg. Csak ő benne van meg a szolidaritás-érzésnek az a kongenialitása, amely meglátja a társadalom alatti s a morálon inneni legalsó rétegekben is az emberi arcot. Nem lehet ember olyan mélyre süllyedve, hogy meg ne találja Tersánszky résztvevő és megértő tekintete. Ez az ő írói munkájának végső erkölcsi értéke.