Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 7. szám · / · Török Sophie: Versek

Török Sophie: Versek
I.

Őrangyalom - Kaosz Angyala! meddig
kavarod tébolyult lelkem iszapját! Meddig
zúgatod bennem kotró gépeidet! Keserű
vágyad miért nem tűrheti percnyi békéjét
hajszolt szívemnek? Csöndes víz üllepedését
iszapos salak fölött! Mint malomkerék szennyes
vízbe tapadva pörgök örökkön, jajgató
szélnek tárva karjaimat: a Zavar kavicsait s éles
homokját röpítem magamból, s megsebzem akaratlan
kedveseim szívét. Ó, hányszor felépítettem már
karcsú váraimat! ... De váram is homok volt, s az első
bolond szél fölborított: elvetve bennem az
uj Zavart. Kínzó Angyalom, ki ért meg
engem? Értelmetlen vagyok s a lelkem
homályos; az emberek érzik: és nem szeret
senki! Hányszor könyörögtem: ne hagyjanak
magamra! elpusztulok sülyedő lelkem
hináraiban! Világos szavuk kiűzné tán
álmaimból a boglyas lidérceket. De
nem értenek engem. Oktalan jajom már
únják. S bosszús arcukat elfordítják tőlem
a tiszta ég felé.