Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 6. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő

Elek Artúr: A céhbeliek

Nem sokkal a háború előtt mutatkozott be a nyilvánosságnak a Céhbeliek társasága. Ugyanaz az egészséges ösztön szakasztotta ki a Képzőművészek Egyesületének túlságosan népes és túlságosan vegyes tömegéből, mint utóbb más hasonló törekvésű csoportokat: hogy kevesebben legyenek együvé tartozók és hogy idegen elemekkel ne kelljen közösséget tartaniok. Húszan voltak az alapítók, köztük néhány olyan kiváló művészünk - Kriesch Aladár és általában a gödöllőiek -, kik egyéb csoportosulásokban nagyon otthontalanoknak érezték magukat. Nagy kár, hogy nem a legszerencsésebben válogatták maguk közé társaikat. Még nagyobb kár, hogy az évek múltával a kis társaság tagjainak száma megkétszereződött, talán meg is háromszorozódott és az együttes egyre heterogénebb lett. Ezzel a csoport kiállításai elvesztették eredeti karakterüket, melyet az első alapítók adtak meg nekik. A Céhbeliek utóbbi kiállításain a legkülönbözőbb irányok keveredtek, amivel kiállításaik meglehetősen hasonlatosakká lettek a Műcsarnok tárlataihoz.

Ezúttal a Céhbeliek hatodik kiállításának megnyitója egybeesett a Műcsarnok téli tárlatának megnyitásával. A két kiállítás egyidejűsége rácsábítja a nézőt értékük összehasonlítására. Az egybevetés a Céhbeliek javára szolgál. Kiállításuk jóval disztingváltabb a Műcsarnokénál. Kétségtelenül azért, mert jelentéktelen tagjaik mellett kitűnő művészek is szerepelnek, érdekes egyéniségek, kiknek mindig van mit mondaniok.

Nagy Sándor gondolati tartalommal telített művészetéből több rajzsorozat jutott a kiállításnak. Lírai ikonográfiának nevezi egyiküket, "Az élet vonalas szépségei" címűt. Ebben a sorozatában az emberi végzetet mutatja be vonalas alakzatokban megérzékítve. Ádám és Éva serdülését, vágyódását, egymásratalálását, egymásért küszködését, győzelmét, az élet problémáihoz való viszonyát, vergődéseit és beteljesülését. Mindezt eredeti mozdulat-kompozíciókban megoldott ruhátlan alakokkal, azokkal a finomrajzú ephebosi adatokkal, melyek Nagy Sándor művészetében annyira emlékeztetnek a quattrocento szűzies érzésű olaszaira. Míg ezekben a rajzaiban szinte pihengetve nyújtózik képzelete, fékevesztetten kígyózik és csavarodik "Eros temploma" című rajzában. Emberi aktok százféle mozdulatából megépített gótikus templomhomlokzat. Szertelen és mértéktelen elképzelés, s mint a másik, épp olyan jellemző nyilvánulása egy páratlan fantáziának.

Azt a szűzies hamvasságot és tisztaságot, amit Gödöllő művészete jelent, még két festő képviseli a kiállításon: a sajnos, olyan ritkán mutatkozó Raáb Ervin és Hornyay Ödön. Raáb Ervin legfinomabb érzésű festőink közé tartozik. Felbontott színei a lehelet könnyűségével és gyöngédségével fogják be a vásznat. Hornyay Ödön más hivatásban töltött munkás élet után élemedett korban szentelte magát a művészetnek. A pasztell, szelíd és gyöngéd lényének kitűnő kifejező eszköze. Mesterien bánik vele.

Lelke szerint rokona ezeknek a művészeknek Unghváry Sándor. Ő is álomábrázoló, mint amazok, ha álmai nagyobb lendületűek is az övéknél, és ha megérzékülésre hatalmas falfelületeket keresnek is. "Renaissance" című üvegablak-terve lágyan összefolyó színeivel különösen megragadó munka.

Az elsoroltak egyéb kiállításokon alig látható ritka művészek. Mellettük és közöttük sok más jeles festő szerepel. Köztük Rudnay Gyula, Glatz Oszkár, Csánky Dénes, Szlányi Lajos, Jaschik Álmos. A kiállítás szobrászai közül Beck Ö. Fülöp emelkedik ki hatalmas plasztikai erejű és nagyon szépen megkomponált dekoratív domborművével. Mellette Damkó József, Telcs Ede, Berán Lajos, Sidló Ferenc képviseli jól a szobrászatot.