Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 5. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Kísértés
Gustave Méré drámája a Belvárosi Színházban

Képzeljük el, hogy valaki regényben vagy novellában írná meg ezt a történetet. Egy asszony nem szereti a férjét, ellenben az udvarlóját szereti, de a kedvéért sem megcsalni nem akarja a férjét, sem elválni nem akar tőle. Az udvarlóban feltámad a gondolat: így tehát a férj halála volna az egyedüli megoldás. "Véletlenül" ez be is következik. A férj - az udvarló autóján! - elindul Montreuxből Genfbe, egy szerpentinen rosszul veszi a fordulót és lezuhan a mélységbe. Az udvarló - Robert a neve - tanúja ennek a balesetnek, könnyen megmenthetné az életét, csak oda kellene ugrania. Eszébe jut azonban a nő és nem teszi meg az életmentő mozdulatot. Most már szabad lesz számára az út, jegyese lesz szerelmének, de nem tudja boldogságát élvezni, bántja a lelkiismeret. Izgatott magaviselete azt a sötét gyanút kelti a nőben, hogy ő gyilkolta meg a férjét, elkezdi vallatni Robertet, aki ahelyett, hogy bevallaná az igazat, magából kikelve elrohan. A nő ezt bizonyítéknak veszi amellett , hogy Robert csakugyan gyilkos, előbb elájul és azután férjhez megy ahhoz a becsületes és jószívű gyároshoz, aki már rég szereti. Boldog azért nem tud lenni új férjével, a szenvedéstől idegbeteg lesz és férje Biarritzba viszi üdülni. Itt elébe kerül Robert, aki közben züllésnek indult, mire olyan izgalomba esik, hogy a férje gyanút fog, vallatni kezdi, mire ő azt mondja, hogy még első házassága alatt szeretője volt Robertnek Ezt a hazug állítást azonban nyomban megcáfolja Robert s végre valahára elmondja titkát, hogy ő ugyan nem gyilkolta meg az első férjet, csak nem mentette meg, amikor tehette volna. Ezzel távozik; az asszony pedig összeesik ezekkel a szavakkal: "Ha én ezt tudtam volna!" Végül aztán, mikor az asszony már gyógyulóban van s új férje gyöngédséggel és szeretettel veszi körül, újból előkerül, utolsó búcsúzás ürügye alatt Robert, most már egészen elzüllötten és hívja magával a nőt. Ez azonban némi habozás után azt határozza, hogy nem megy vele, megmarad férjénél, akitől gyermeket vár. Robert mit hetet mást? Agyonlövi magát és a házaspár most már boldogság minden kilátásával fog élni tovább.

Tehát, ha valaki regényben vagy novellában írná meg ezt a történetet és azt akarná, hogy intelligens emberek elolvassák és élvezzék, egész biztosan kinevetnék és azt mondanák, hogy ma már a szakácsnők sem hisznek el olyan ócska motívumokból, nagyjából összetákolt históriát, amely azon fordul meg, hogy valakinek ki kellene mondania egy szót és akkor összeomlana az egész. Színdarabban azonban, úgy látszik, el tudnak az emberek ilyesmit is hinni. A színházi közönség hiszékenyebb és realitás és indokolás tekintetében kevesebb igényű. Legalábbis a mozin-nevelt része a közönségnek s legalább Párizsban, ahol, mint mondják, ennek a Kísértés-nek nagy sikere volt. Csakhogy más a párizsi közönség és más a budapesti. Párizs olyan nagy város, hogy közönségéből többféle réteg is kitelik, a legkényesebb igényűtől a legszerényebbig. Ott el lehet képzelni, hogy az ilyen naiv boulevard-drámának is akad közönsége. A mi sokkal kisebb számú közönségünk azonban egyrétegű, ugyanazok az emberek nézik, ugyanabban a színházban Romain Rolland-t és Gustave Mérét. Az a közönség, amelynek a Kísértés szánva van, nálunk még nem jár színházba, hanem a külvárosi mozikban elégíti ki színművészeti igényeit. Ezért az ilyenforma darabok előadása nálunk kilátástalan kísérletezés. A Kísértés sorsa ezt minden kétségen felül bizonyítja.

Pedig kár a jó előadásért. Három színész igen jó munkát végez benne. Simonyi Mária az asszony szerepében széles regiszterű alakítást ad, a francia szerző által szájába adott banális szavakat valódi szív-hangokon tudja kimondani, a második felvonásban a gyanút fogott szerelmes asszony kétségét, izgalmát és nagy lelki válságát, a harmadikban a hazug vallomás szenvedélyes kitörését erővel és tűzzel játssza meg. Kürti József abból a kevés vonásból, amit az író ad, erőteljes és valószerű alakját formálja ki a derék, higgadt és megértő második férjnek. Táray játékában ezúttal sok melegség van, különösen a harmadik és negyedik felvonásban. A negyedik felvonásban azonban - ez a megjegyzés a rendezőnek szól, nem a színésznek - nem volna szabad olyan züllött külsővel megjelennie. Még akkor sem, ha ezt a szerző így írta elő. Mert ezzel agyonütődik a felvonás tartalma: egy olyan finom és mindenféle tekintetben kényes nőre nem lehet egyáltalán kérdés, hogy egy ilyen toprongyos kedvéért elhagyja a férjét.