Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 3. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Schöpflin Aladár: Brassbound kapitány megtérése
Bernard Shaw vígjátéka a Vígszínházban

Varsányi Irén Blaháné egyetlen örököse a mai színpadon: csak őbenne van meg az a csodálatos asszonyi báj és kedvesség, amely Blahánét olyan hallatlanul népszerűvé tette. A legnagyobb asszonyi qualitás ez a napsugárszerűség, mert benne van minden, ami asszonyt naggyá tesz, maga a genialitás női formájában. Ezt újra meg újra megállapítjuk, valahányszor Varsányi Irént a színpadon látjuk, de különösen olyan szerepekben, amelyeknek az a lényege, hogy az asszonyi szépség és jóság fölényét mutassák meg a férfi konoksággal és ideologizmussal szemben. Ezekben a művésznő szerepe összeolvad emberi lényével, nem látni a kettő között a határt, a szerep él és beragyogja a színpadot és a nézőtér minden zugát.

A Brassbound kapitány vígszínházi előadásának ez a különös érdekessége. Attól a pillanattól kezdve, hogy Varsányi Irén kilép a színpadra, ő van folyton a központban, őt látjuk elsőnek, mindenki közül kiemelkedőnek, a darab tengelyének. A férfiak ridegek, önzők, elvakultak és gyűlölködők vagy egyszerűen züllöttek, összekavarják a dolgokat, fölösleges zenebonákat csinálnak, - közéjük jön az asszony a maga naiv jóságával, elfogulatlan okosságával, mindenkivel szemben meg tudja találni azt a szót, ami fölmelegíti a szívét, minden dolgot a praktikus és jó oldaláról mutat meg. A férfiak le vannak fegyverezve s minden úgy történik, ahogy az asszony akarja. A bosszút lihegő kalózkapitány az ő szavára meg akarja menteni a nagybátyját, akit bosszújával a beduinok kezére adott, a nagybátya enged bírói ridegségéből és hagyja, hogy - az ő szava szerint - megtorlatlan maradjon egy bűntett, az amerikai hajóskapitány az asszony szemüvegén át nézi az eléje kerülő vádlottat, az elvadult kalózok megjuhászodnak. Amit húsz férfi elrontott, azt egy asszony simító keze egyszeriben rendbehozza. Olyan erkölcsi nagytakarítást visz véghez ez az asszony, amilyet ünnep előtt szokott végezni a lakásban.

Az érdekes az, hogy Shaw nem ezt írta meg. Az ő elméssége sohasem ennyire psychologiai, nem marad a magánélet, a humanitás keretén belül, mindig valami közéleti céltáblát keres ki magának. A Brassbound kapitányban is a bíráskodást pécézte ki. Az igazságszolgáltatás mindig bosszúállás - mondja Shaw - és adott körülmények között, változott helyzetben a bosszúállás is lehet bíráskodás. Brassbound kapitány, a kalóz- és csempészhajó parancsnoka, mikor a marokkói hegyek közt kezébe kapja nagybátyját, aki valamikor rosszul bánt az ő anyjával s ezzel az ő lezüllésének is oka lett, abban a véleményben van, hogy igazságot szolgáltat, ha a gyűlölt nagybátyját kiszolgáltatja a gyaur-vérre szomjazó beduinoknak. Viszont mikor ez a terv az amerikai hajó parancsnokának közbelépésére nem sikerül, a nagybátyja, aki mesterségére nézve bíró, ki akarja szolgáltatni unokaöccsét a törvényes igazságszolgáltatásnak, mert angol törvény szerint bűntettnek nem szabad megtorlatlanul maradni. Mind a ketten az igazság, az erkölcsi világrend nevében akarnak igazságtalanságot cselekedni. Az asszony aztán megérteti velük, hogy az igazság, az erkölcsi világrend s az ő többi férfiúi frázisa nem igaz, az igazság, az erkölcsi világrend a megbocsátásban, a megértésben, a jóságban van. Shaw szatírájának tendenciájára jellemző, hogy a két férfi közül a kalóz-unokaöccs a szimpatikusabb, lágyabb és hamarabb is belátásra jutó, a bíró-nagybátyja a merevebb és emellett ostobább is.

Ez a shaw-i ostorpattogtatás a Vígszínház előadásában meglehetősen a háttérbe szorul és az asszony szerepének súlya megnövekszik. Bródy Pál rendezése megváltoztatta a darab tengelyét: kihányta a szövegből ama hosszas vitatkozások nagy részét, melyek az író mondanivalója szempontjából lehetnek fontosak, de a drámának többé-kevésbé terhére vannak, különösen a nem-angol színpadon, ahol alig hatnak az angol viszonyokat kifigurázó elmésségek és ahol nehezebben tűrik a színpadon a prédikálást, mint az angolok, akik szívesen hallgatnak mindenütt egy kis prédikációt. Az írónak olyan megcsonkítása, darabja intenciójának ilyen kiforgatása ellen tulajdonképpen tiltakozni kellene, - ha a darab nem volna így sokkal mulatságosabb és érdekesebb. És különben is ezt nem csupán a rendezés rövidítései okozzák, hanem legalább is ugyanolyan mértékben Varsányi Irén szerepe méretei fölé emelkedő művészete. Amíg a művésznő a színpadon van, magára von minden figyelmet, az ő mondanivalója és cselekvése válik legfontosabbá, a darab ezeken fordul meg. A legtöbb jó színész abban jó, hogy hiánytalanul kihozza mindazt, amit az író a szerepbe belerejtett, - Varsányi ennél többet ad: kiterjeszti, megnagyítja a maga szerepét. Mikor a második felvonásban Brassbound kapitány ruháját foltozza és közben nagyszerű szavakkal, néhány jól irányzott kérdéssel meggyőzi arról, hogy bosszútervei nincsenek igazságra építve és alapjában véve oktalanságok, vagy mikor a végén a megtért kapitányból kiveszi a nagy szerelmi vallomást, hogy ezzel egészen felolvassza s aztán finoman, lágyan, mindig szeretetre-méltóan kisiklik a házasság elől, - olyan igaz, olyan bensőséges és mély tud lenni, hogy magával ragadja a darabot, fölfelé, olyan szép magaslatokra, amelyekre az író nyilvánvalóan nem is gondolt. Mindezt pedig majdnem eszközök nélkül, egészen egyszerűen, a hangnak néhány modulálásával, a beszéd és gesztus természetességével csinálja, - a nézőnek az az érzése, hogy itt a színésznő nem játszik, hanem azt csinálja, amit hasonló helyzetben úgyis csinálna. Ennél nagyobbat bajosan érhet el színész.

Az előadás különben is nagyon jó. A tempója kifogástalan, a színészek teljes képességükkel dolgoznak. Hegedűs Gyula tökéletes igazsággal eleveníti meg Shaw elgondolását a merev és kissé bornírt, minden helyzetben egyformának maradó angol bíró-gentlemant. Rajnai Gábor a darab bohózatos elemét hozza ki a groteszk matróz alakjában, furcsa mozdulataival, kitűnő maszkjával elmegy a bohóckodás határáig, de mindig innen marad a határon. Góth Sándor az amerikai tengerész-kapitányból csinál mulatságos figurát. A nagyszámú mellékszereplő is színesíti és mozgalmassá teszi a darabot, - itt a rendező ötletessége is hozzájárul a sikerhez.