Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 2. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő

Elek Artúr: Az új magyar irodalom egy olasz folyóiratban

Lancianoban, Abruzzi olasz tartomány egy kis városában, melynek nevét újabb időben egy ott működő igen érdemes könyvkiadó - Rocco Carabba - tette ismertté, jelenik meg többnyire egy-egy tárgykörrel foglalkozó füzetekben az I. Nostri Quaderni című folyóirat. Második évfolyamát most fejezte be kettős számmal, amelyet teljes egészében az újabb magyar irodalom ismertetésének szentelt a folyóirat szerkesztője, Prof. Enrico Pappacena. A folyóirat programjának egyik része a kevéssé ismert, a félreeső irodalmak ismertetése. Ennek a célnak megfelelően már egy-egy cseh-szlovák, lengyel és jugoszláv száma jelent meg előzőleg az I. Nostri Quaderni-nek. A magyar szám megszerkesztésére és közleményei javarészének megírására Antonio Widmart, irodalmi mozgalmainknak tájékozott ismerőjét és újabb irodalmunk lelkes barátját kérte meg a szerkesztőség. Munkájának jelentőségét bevezető írásában maga a szerkesztő azzal a megállapításával jellemzi, hogy : "ez az utolsó füzetünk terjedelme és belső értéke felülmúlja előzőit" (t. i. a fent elsorolt országok irodalmának szentelt külön számokat).

Nem könnyű feladatát Widmar olyan módon igyekezett megoldani, hogy antológia-szerűen válogatta össze íróinkat és mutatta be őket egy, vagy több művük olasz fordítása által. Rövid előszavában rámutatott arra a kettős irányra, mely a magyar történelmen át irodalmunkon is végighúzódik és íróinkat törekvéseik jelleme szerint kétfelé osztja: a nyugat és kelet ideáljai felé húzókra. Jól meglátta Widmar, hogy ennek a kétfelé való törekvésnek egymással való harca ma is tart, bár "harc"-ukról igazában csak ott lehet szó, ahol az irodalomba politika vegyül.

Ami az írók kiválogatását illeti, a hely terjedelmével kellett számolnia Widmarnak. Ez az oka annak, hogy nem egy kiváló írónk kimaradt ebből a gyűjteményéből. Jókai alakjának bemutatásával kezdi a sort, a holt mester jubileumi esztendejének alkalmából. Rövid jellemzése korántsem foglalja magában mindazt a jelentőst, amiből Jókai egyénisége és értéke összetevődik s talán szemelvényül lefordított fiatalkori elbeszélésénél is (Az utolsó tengeristen - L'ultimo dio marino) találhatott volna Jókai apró dolgai között meggyőzőbb munkát.

Herczeg Ferenc a második a sorban. Írói pályáját szűkre fogva rajzolja meg Widmar és helyes ítélettel állapodik meg Herczeg legkiválóbb alkotásai előtt. A "Híd"-ról beszél legrészletesebben, mert ennek a darabnak problémájában ráismer a maga kedves gondolatmenetére (amelyre egyéb írók ismertetése közben is vissza-visszatér): a kelet és a nyugat felé hajlamos magyarság csöndes küzdelmére. Herczeg munkából a "Violante ed il giudice" (Violante és a bíró) című költői szépségekkel bővelkedő kis drámai monológust fordította olaszra igen szépen.

Ady Endréé a füzetben a legbővebb hely. Róla hárman is írnak, Widmaron túl két, minden jel szerint szintén fiumei olasz: Alberto Roncevich és Wolfango Giusti. (Egyebek között arra is jó volt Fiume hajdanvalón állami gimnáziuma, hogy benne az irodalom iránt fogékony olasz fiúk megtanuljanak magyarul és magyartudományuk segítségével utóbb el tudjanak igazodni a magyar irodalomban. Régebben a fiumei állami iskolák olasz származású tanárai - a felejthetetlen emlékű Francesco Sirola, Silvio Gigante és mások - most volt tanítványaik fordítgatják a magyar írókat és terjesztik olasz földön a magyar irodalom ismeretét!) Widmar megmagyarázni igyekszik azt az ellenérzést, mellyel bizonyos körök itthon Adyt egész pályáján megítélték, majd nyelvének gazdagságáról és újszerűségéről mond igen helyes véleményt. Van azonban egy furcsa mondata, amely pontos fordításban így hangzik: "Lírája hatalmas (potente) bizonyos eredetiségénél fogva, amelyet "rejtett"-nek neveznék, amennyiben sohasem tudhatja róla az ember, hogy hol kezdődik és hol szűnik meg benne az idegen, kiváltképpen francia befolyások tere." Ez a mondat kifejtésre vár, mert ilyen alakjában tele van kétértelműséggel. Ady költészetében egyébiránt istenes verseit tartja legtöbbre Widmar, közülük is mutat be négyet olasz fordításban. Bevezető soraiból tudjuk meg azt is, hogy a fiumei "Delta" kiadótársaság közelebb megjelenteti az ő fordításában Ady költeményeinek egy válogatott gyűjteményét. - Roncevich a maga előszavában leginkább Ady életéről mond el érdekes részleteket Révész Béla első Ady-könyvének nyomán. Wolfano Giusti végül Ady prózájából is próbát ád, "Il fantasma di Rachele" című elbeszélésének olasz fordítását.

Gellért Oszkárnak három költeményét mutatja be az olasz közönségnek Widmar s nyilván az ő fordítása az első, amely Itáliába hírt visz erről a minden ízében eredeti lírikusunkról. A kommentár, mellyel Widmar fordítását kiséri, sok mindennel adós marad, adós mindenekfölött a legfontosabbal: Gellért egyéniségének jellemzésével.

Babits Mihállyal nagy szeretettel foglalkozik Widmar, de inkább az élete folyásával, semmint költői munkásságának megmagyarázásával. Három költeménye mellé - hogy prózájából is mutatót adjon - lefordította "Az erdő megváltása" (La redenzione della selva) című karácsonyi regéját is.

Kosztolányi Dezső a sorban a következő. Róla egyebek közt megtudjuk, hogy "Véres költő"-jének olasz fordítása nemsokára könyvben megjelenik a fiumei "Delta" kiadásában. Költeményei közül háromnak a fordítását adja. Sárközy György személyében az ifjabb nemzedék egyik értékes tehetségét mutatja be Widmar az olaszoknak.

Móricz Zsigmonddal foglalkozik Widmar a legrészletesebben. Azzal kezdi bevezető írását, hogy a mai magyar regényírók között Móricz a legtartalmasabb és legérdekesebb egyéniség. Jól meghatározza Móricz elbeszélő műveinek tárgykörét, a falusi és kisvárosi életet, s az olasz olvasónak erről a neki ismeretlen világról sok érdekeset tud elmondani. Jól látja Móricz nagy eredetiségét abban, ahogy irodalmi elődjeivel szemben a magyar parasztot felfogja. Szerinte "a paraszti élet móriczi felfogása a legteljesebben és legjellemzőbben a Sáraranyban jut kifejezésre". Pompásan jellemzi a regény hősét, aki "nem az orosz regényírók alázatos, szomorú, együgyű parasztja, hanem féktelen, nyakas, keménykötésű, szenvedélyeiben határtalan természetű lény: az őskezdetleges ösztönökhöz visszatért, nagy impozáns jelenség, romboló, mint a vihar". Érzéke van Widmarnak a móriczi humor iránt is. De az az összefoglalás, amit témáiról ád, meglehetősen szegényes, mikor ezt mondja róluk: "Az ember küzdelme környezetének akadályaival: ez az igazi és sajátos tárgya Móricz Zsigmondnak". Igen finoman folytatja azonban: "Hősei mindig különbek környezetüknél; ez az ellentét és a belőle származó küzdelmek és gyötrelmek ádázra változtatják arcuk vonalait, rosszá változtatják bennük a jót és fokozzák szenvedélyeiket, melyeket a bűn táplál". Érdekes és helyes meglátásnak eredménye az is, amit Widmar folytatólag mond el Móricz hőseiről, mint ahogyan igaz ez a jól megfogalmazott mondata is: "Jellemző Móricz munkáiban, hogy kétségbeesésbe hajtott hősei végül csaknem mindig nyers és sötét érzékiességben adják ki erejük fölöslegét." Jó ítéletre vall az is, hogy a "Tündérkert"-ben látja Widmar Móricz főművét. Kár, hogy mutatóba a "Pillangó" idilliumi első fejezete helyett nem inkább Móricz valamelyik mesteri novelláját fordította le.

Nem Widmar műve a magyar különszámban a Reviczky Gyuláról szóló fejezet. Ezt Wolfango Giusti írta s ő fordította olaszra a "Pán halálá"-t is. Ugyanő fordítója azután nehány magyar népdalnak, mely a füzetet lezárja. Az apró betűs függelékben még Widmar közöl a magyar irodalom mozgalmairól apró híreket.

Minden hiányossága mellett az "I Nostri Quaderni"-nek ez a magyar száma igazi értékes szolgálat irodalmunknak.