Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 23-24. szám · / · Figyelő · / · Zenei Figyelő

Lányi Viktor: A Posthumus Jacobi Viktor

A század eleji, bosztonos, érzelmes operettnek hanem is mestere, de rajongó poétája, lírai szerelmes volt Jacobi Viktor. A háború előtti fiatal magyar intellektuelek szent Práisz-áhítatával ízlelgette a francia zene finom fűszereit és ezeknek zamatával tette csiklandósabbá a bécsi operettstílus vaskos főztjét. Soha mást, mint operett zenét nem komponált Jacobi, egész érdeklődése erre a műfajra volt beállítva; azt hiszem, még álmában is lágy keringőket, groteszk tánckettősöket, finálé-fordulatokat skálázott a fantáziája. Finom s a kötelező banalitáson felül eredeti leleménye termelt is akárhány olyan dolgot, amelyet megirigyelhettek nálánál tudásban és rutinban erősebb versenytársai. Két főművéből - Sybill és Leányvásár című, megérdemelt sikert aratott operettjeiből - kiérzik az ihletnek az a meggyőződéses melegsége, amely a műfaj hallatlan megbecsüléséből s a nem céhbeli művésznek gyermekien őszinte alkotó öröméből fakad.

Korai halála tragikus glóriával veszi körül Jacobi szeretetreméltó alakját. De már a halálát megelőző életfordulatában is van valami szép és megható tragikum. Amikor a háború után az amerikanizmus erősebb hulláma csapta meg az európai szórakoztató zenét. Jacobi sietve áthajózott az óceánon. Az ifjú hevületével, aki imádottjának változó szeszélyét önfeláldozón követi, bele akart gyökerezni az új stílusba, amerikai muzsikussá akart áthasonulni, hogy teljes fegyverzettel, csillagos lobogó alatt szállhasson porondra eszményképének kegyeiért. Az akklimatizálódás csak részben sikerült és Jacobi hangja veszített egyéni bájából, friss közvetlenségéből. Elfásulni nem tudott, de az amerikai levegő kikezdte érzékeny lelki konstrukcióját és a testi elmúlás csak megpecsételte azt, amit Jacobi, a művész fölött elvégeztek a Párkák.

Utolsó lovagi kalandjának néhány epizódját akarja keretbe foglalni az a Miámi című operett-egyveleg, amelyet néhány jó szándékú színházi routinier összeállításában a Fővárosi Operettszínház színpadára ráncigáltak. Esztétikai katedráról ne essék szó a kísérlet felől. A közönség már kimondta ítéletét. Jacobi múzsájának kevés új hívet szerzett ez a zagyva, szervetlen és érdektelen miegymás, amelynek pedig minden hibáját meg lehetne bocsátani, ha legalább ezt a célt sikerrel szolgálta volna. Az előadásban Petráss Sári halványodó és Honthy Hanna virágzó értékei mellett egy eredeti, vérbeli szubrett-tehetség ragyog fel: Fejes Teri, akiben a magyar operett színpadnak komoly reménységét látjuk.